A gettóvá vált párizsi külvárosokban járványszerűen terjedt, majd (egyelőre?) véget ért felfordulás nem volt több egyoldalú faji zavargásnál. Nem volt ideológiája, a düh és a csalódottság kinyilvánításán felül még célja sem. E tekintetben a zavargások túlléptek a politikán. A lázadás spontán módon tört ki, a televízióban látott példa ragadt át másokra, a média hatalmas figyelme szította, no meg a politikusok cselekvőképtelensége.

Ilyen szánalmas látványosságot - amelynek egyetlen értelme az, hogy megtörtént - ritkán látni. Az 1968-as franciaországi diáklázadások óta ez volt a nép köréből indult legfontosabb társadalmi esemény Franciaországban. Míg azonban a diáklázadások "mindent" megváltoztattak, az államhatalom szimbólumának számító rendőrség és a tulajdon ellen indított támadások most semmit sem fognak megváltoztatni.

A már elnökjelöltként is emlegetett belügyminiszter, Nicolas Sarkozy hónapokkal ezelőtt a rendőrséget a bevándorlóknak épített, magas lakóépületekből álló külvárosi telepek ellen vezényelte. Megszaporodtak az alkalmi ellenőrzések, egyre gyakrabban zaklatták az őgyelgő fiatalokat, akik talán kábítószerrel kereskedtek, de az is lehet, hogy egyszerűen semmittevéssel ütötték el az idejüket, mert más dolguk nem akadt.

E fiatalok nagyapái azért érkeztek Franciaországba - jobbára Észak-Afrikából -, hogy a háború után kemény munkával kivegyék részüket az ipar helyreállításából. Az apák már megtapasztalhatták a hetvenes évek elején, az első olajválság után, hogy fokozatosan fogynak a munkahelyek. A mai "bevándorló" fiatalok pedig arra ítéltettek, hogy mindörökre gyerekek maradjanak. A francia gettók nem olyanok, mint az amerikaiak. Az amerikai gettók életét a nők fogják össze. A francia gettók jórészt muzulmán női lakossága az otthonába zárva tölti az idejét. Az amerikai gettókban a kábítószer a nagy üzlet, a franciákban a jellemző bűncselekmény a tolvajlás, a mobiltelefon-lopás, az autóelkötés és kocsikázás, garázdálkodás a külvárosi vonatokon, a középosztálybeli diákok kirablása a belvárosban, a bolti kirakatok betörése - bármi, ami elűzi az unalmat.

A vallás mindkét helyen fontos szerephez jut, de míg Amerikában örömteli és felemelő élmény, amely kárpótol a nyomorúságért, a francia gettókban olyan páncél, amely megvéd a kirekesztő Franciaország ellen. Az európai muszlimok azt látják, hogy a világ összes hatalmassága összefogott a muzulmánok ellen, és nincs hiány azokból a vándorimámokból sem, akik a fiatalokat útnak indítják Afganisztánba, Pakisztánba, Irakba. Az ember azt hinné, a gettókban élő fiatalokat forradalmi hevület fűti, és könnyen áldozatul esnek a mozgósító jellegű ideológiáknak. A jelek szerint nem ez a helyzet. Amúgy is, hogyan tudnák a társadalom szélére szorult muzulmánok megváltoztatni Franciaországot? A mostani események megmutatták, hogy megbukott az az egyébként komolyan soha nem vett francia modell, amely a bevándorlókat állampolgárként, és nem vallási vagy etnikai kisebbség tagjaként próbálta integrálni. A vétkes nemtörődömség vezetett oda, hogy a bevándorló fiatalok gettókba szorultak. Közölték velük, hogy ők is ugyanolyan állampolgárok, mint bárki más, ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel - beleértve a munkanélküli-segélyt is. Az eredmény pedig legalább olyan elborzasztó, mint a holland vagy a brit példa, ahol ugyanez a folyamat a politikai korrektség jegyében zajlott le, és ahol a jobboldali gondolkodók kijelentették, hogy az asszimiláció kulturális agresszióval ér fel.

A gettóbeli bűnözéssel és kisstílű bandákkal szemben Sarkozy által meghirdetett nulla tolerancia hozzájárult a zavargások kirobbanásához, ugyanakkor ő az egyetlen francia politikus, aki szerint pozitív diszkriminációra lenne szükség, hogy a gettókban élő bevándorló elit fontos szerepet kapjon, magával húzva saját közösségét. Ezt a gesztust a politikai pártok még nem tették meg. A választott képviselők között a bevándorlók egyetlen leszármazottja sincs, a kormányzati tisztviselők alsó szintjén is alig párat találunk. Csupán egyetlen prefektusról - az állam mindenható megyei képviselőjéről - tudok, aki muszlim. Arról sincs tudomásom, hogy a francia diplomáciai testületben, a rendőrség vagy a hadsereg vezetésében lenne bevándorló leszármazottja. Ezen azonban idővel lehetne és kell is változtatni.

WILLIAM PFAFF

(A szerző Párizsban élő amerikai történész és publicista)

© Agence Global

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Vöröskereszt nevével visszaélve és sok pénzt ígérve próbálkoznak ismét a csalók

A Vöröskereszt nevével visszaélve és sok pénzt ígérve próbálkoznak ismét a csalók

Ijesztő sebezhetőséget találtak: Samsung, Apple, Huawei és más mobilok is veszélyben

Ijesztő sebezhetőséget találtak: Samsung, Apple, Huawei és más mobilok is veszélyben

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Színes, szélesvásznú amerikai álom A nagy Gatsby a Vígszínházban

Színes, szélesvásznú amerikai álom A nagy Gatsby a Vígszínházban

Népszava: Leválthatják a honvédelmi minisztert

Népszava: Leválthatják a honvédelmi minisztert

Íme a részletes videó a Google még be sem jelentett új telefonjáról

Íme a részletes videó a Google még be sem jelentett új telefonjáról