Mit akar hallani a magyar?

Utolsó frissítés:

Senki sem akarja azt hallani a miniszterelnöke vagy a köztársasági elnöke szájából, hogy hazugsággal nyerte meg a választásokat. A választó és a politikus között kell lennie valamiféle bizalmi kapcsolatnak - még a posztmodern politika, az üzletszerűen működő média és a folyamatos politikai imázsjavítás korában is. Gyurcsány Ferenc éppen ezt a bizalmat játszotta el. Miért mondják akkor mégis oly sokan Nyugat-Európában, hogy maradnia kell? Brüsszeli kollégám, George Parker a múlt héten arról számolt be, hogy Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa magánemberként abban reménykedik, hogy Gyurcsány hivatalban marad. Újságom, a Financial Times szerkesztőségi cikkében - amely hivatalosan is a lap véleményét tükrözi - azt az álláspontot képviselte, hogy a kormányfő ne engedjen a "csőcselék nyomásának". A válság első két napja során csak akkor ingott meg a forint, amikor napvilágot látott egy hamis hír Gyurcsány esetleges lemondásáról - azaz a befektetők a hivatalban maradása mellett tették le a garast.

Márpedig demokráciában az igazság és a bizalom fontosabb érték annál, mint hogy ilyen könnyedén lemondunk róla. Vagy elképzelhető, hogy a nyugat-európaiak már annyira cinikusak, hogy eleve csak hazugságokra számítanak politikai vezetőiktől?

A cinizmus valóban hódít, de jelen esetben nem ez áll a reakciók hátterében. Ha közelebbről szemügyre vesszük a helyzetet, kiderül, a magyarok szinte már a bűnpártolással határos módon bevesznek minden hazugságot a politikusaiktól. Aki azt állítja, fogalma sem volt arról, hogy a következő kormánynak fájdalmas költségvetési kiigazítást kell végrehajtania, az, mondjuk így, figyelmetlen volt. A költségvetés már évekkel ezelőtt kicsúszott a kormány irányítása alól. A piaci elemzők az idei évre már azelőtt közel 8 százalékos költségvetési hiányt vártak, hogy a probléma valódi mérete a választás után napvilágra került. A közgazdászok, a befektetők, az üzleti élet irányítói és az Európai Bizottság is reformokat sürgetett. Nem kell közgazdászdiploma annak belátásához, hogy nem lehet a végtelenségig többet költeni annál, mint amennyi befolyik.

Nem Gyurcsány volt az egyetlen, aki azt hazudta, hogy Magyarország nem áll a pénzügyi szakadék szélén. Orbán Viktor figyelmeztetett ugyan, hogy az ország egyre nagyobb adósságot halmoz föl, a választási kampányban mégis nevetségesebb és költségesebb ígéreteket tett, mint a szocialisták. Az általa javasolt radikális adócsökkentés csakis akkor lehet része a gazdasági válság megoldásának, ha alaposan átgondolt terv alapján, az ellenőrzések szigorításával hajtják végre, és mélyreható kiadáscsökkentések kísérik. Orbán ehelyett újabb lakáshitel-támogatásokat, 14. havi nyugdíjat, több családi pótlékot és az energiaár-támogatás fennmaradását ígérte. Ez utóbbi már csak azért is visszataszítónak tűnik, mert elsősorban a gazdagokat szolgálja. A rendelkezésére álló információk alapján a Fidesznek is tudnia kellett, hogy ezek sem őszinte ígéretek.

A magyar vezetők csupán azt mondták, amit a választók hallani akartak. Gyurcsány és Orbán egyaránt úgy gondolta, hogy az igazság elárulása biztos vereséget hozna a választásokon. A magyarok a problémák leküzdésére tett őszinte elgondolások helyett így egymást túllicitáló tündérmeséket hallhattak. Csaba László, a Közép-európai Egyetem professzora, már márciusban azt mondta nekem: "Sarokba szorították egymást, és egyikük sem elég bátor ahhoz, hogy a valós pénzügyi problémákról beszéljen."

Ma sokan föl vannak háborodva, miután meghallgatták Gyurcsány rendkívüli vallomását. De a biztató szólamok és az üres ígéretek helyett hányan akarták közülük hallani a nyilvánvaló igazságot? Hányan vettek részt olyan tömegtüntetésen, ahol költségvetési fegyelmet követeltek? Ha jól emlékszem, egyetlen ilyen ember sem akadt. Ehelyett a magyarok 85 százalékban olyan pártokra szavaztak, amelyek biztosították őket, hogy az állam ingyen ad majd mindenkinek valamit. Ehhez számoljuk még az SZDSZ-t, amely szégyenlősen félrenézett, és az arány máris 92 százalék.

Ezért tett olyan mély benyomást Gyurcsány ellentmondásos beszéde a reform külföldi támogatóira. A hosszú részleteket megismerve világossá vált számukra, hogy a hazugság beismerésével Gyurcsánynak éppen az volt a célja, hogy párttársait lebeszélje a hazudozásról, és ráébressze őket a változtatások őszinte vállalására. A megszorító csomagot még ma is sokan hibásnak, az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás reformterveit pedig homályosnak tartják. A korábbinál mégis sokkal kevesebben kételkednek abban, hogy személyesen is elkötelezte magát a reformok mellett. "Reform vagy bukás. Nincs más" - jelentette ki. A befektetők és Brüsszel évek óta erre a kijelentésre vártak. És amíg a kijelentés komolyan vehető, nem törődnek azzal, melyik párt mondja ki ezt. Számukra a magyar belpolitikai megosztottság szinte teljesen érdektelen. És nem azért, mert nem törődnek Magyarországgal, hanem épp azért, mert egyedül az ország jóléte a fontos a számukra.

CHRISTOPHER CONDON

(A szerző a Financial Times budapesti tudósítója)

Hozzászólások