A közvélemény jelentős része aligha tud mit kezdeni Orbán Viktor azon szavaival, hogy a hazug és csaló kormánykoalíciónak azonnal távoznia kell, és az önkormányzati választás lesz a parlamenti választás harmadik fordulója. Szerintem viszont ideje felülemelkedni az értelmiségi nyavalygáson, és gyorsan ki kell használni az ortodoxnak aligha nevezhető javaslatokban rejlő beláthatatlan lehetőségeket.

A "merjünk nagyok lenni" program megvalósításához vezető út első lépése az lehetne, hogy a volt miniszterelnök kedvenc sportága, a labdarúgás révén szövetségesünkké tesszük Franciaországot. Elmagyarázhatnánk a csavaros gondolkodásban mögöttünk kullogó galloknak, hogy a legutóbbi focivébé döntőjén az olaszok csalással, hazugsággal győztek: játékosuk, Materazzi aljas módon Zidane anyját/húgát gyalázta, de nem őt, hanem a megsértett és jogos elégtételt vevő francia csapatkapitányt állították ki, ami sorsdöntőnek bizonyult. Azt is megsúgjuk nekik, hogy a vébédöntő harmadik félideje az a szeptemberi francia-olasz meccs volt, amit a taljánok elvesztettek 3:1-re, így mindenképpen Párizst illeti a vébégyőzelem.

Miután a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség belátja érvelésünk igazát, és elveszi a Materazzi-féléktől az általuk jogtalanul bitorolt kupát, megkérhetjük a győzelmi mámorban úszó Párizst, kárpótoljon minket azért, hogy háromszáz évvel ezelőtt hazudott nekünk XIV. Lajos francia uralkodó. Katonai és pénzügyi segítséget ígért ugyanis a labanc iga ellen felkelő Rákóczi-hívőknek, de alig lett belőle valami, mert a franciák végül kiegyeztek a Habsburgokkal. Mivel a hazugság döntő mértékben hozzájárult a szabadságharc 1711-es vereségéhez, joggal kérhetjük meg a franciákat, hogy egy harmadik félidő keretében rohanják le Ausztriát, majd adják át nekünk a sógorok fölötti uralmat legalább háromszáz évre. Hasonlóan fogunk eljárni a törökökkel is, hiszen ők is becsaptak minket: a hazug Szulejmán 1541-ben kicsalta a védőket Buda várából, és a hazug janicsárok elfoglalták a magyar vitézek nélkül maradt fővárost. Azt hiszem, egyértelmű, a kárpótlás csak az lehet, hogy 150 évre - akár harmadik félidő nélkül is - a törökök önként magyar iga alá hajtják a fejüket.

Ötleteimért cserébe csak annyit kérnék, Orbán úr intézze el, hogy érettségi angol hármasomat legalább négyesre javítsák. Az történt ugyanis, hogy a tanár valószínűleg utált engem, és a mellettem ülő haverom, aki nálam rosszabbul tudott Shakespeare nyelvén, úgy kapott négyest, hogy mindent rólam másolt. A tanár tehát csalt, ide nekem a négyest!

Most jut eszembe, baj van. Mi lesz, ha javaslataimról tudomást szereznek Szvatopluk rokonai és üzletfelei? Visszaadatják a fehér lovat, és viszik a földet?

NÉMETH ANDRÁS

(A szerző a HVG munkatársa)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hatéves gyereket gázolt halálra a zebrán egy kamionos Romániában

Hatéves gyereket gázolt halálra a zebrán egy kamionos Romániában

Fővárosi tömegközlekedés: négy napig semmi sem lesz ugyanaz

Fővárosi tömegközlekedés: négy napig semmi sem lesz ugyanaz

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét

E-cigaretta miatt kerülhettek kórházba ötvenen Amerikában

E-cigaretta miatt kerülhettek kórházba ötvenen Amerikában

A Lidl újabb országban vezet be többször használható zacskókat

A Lidl újabb országban vezet be többször használható zacskókat

Románia kész befogadni Máltán kimentett menekülteket

Románia kész befogadni Máltán kimentett menekülteket