A múlt pénteki moszkvai merénylet után úgy tűnik, robbantások nélkül nincsenek választások Oroszországban. Nyolc éve szintén egy metrórobbantás, négy éve két moszkvai lakóház romba döntése előzte meg az elnökválasztást, decemberben pedig egy belvárosi pokolgépes merényletet időzítettek a parlamenti választások elé.

Negyven halott, százhúsz sebesült és több millió megrémisztett ember - ez a valószínűleg korántsem végleges mérlege a moszkvai metróban múlt pénteken végrehajtott pokolgépes robbantásnak. A naponta 8,5 millió utast szállító földalatti háromnegyed évszázados történetének legsúlyosabb merénylete a főváros déli részéből induló zöld vonal két állomása, az Avtozavodszkaja és a Paveleckaja közötti alagútban következett be. A nyolckocsis szerelvény második vagonjában utazóknak szinte semmi esélyük sem volt az életben maradásra: az öngyilkos merénylőnél lévő pokolgépben több mint száz kézigránátra való robbanóanyag volt. A zárt térben bekövetkezett detonáció egyből megölte a közelben lévőket, sokakkal pedig az alagút faláról visszaverődő milliónyi fém- és üvegszilánk végzett. A sokkos állapotba került túlélőknek halott utastársaikon, illetve leszakadt végtagokon átlépkedve kellett elbotorkálniuk a túlélést jelentő megállókig, illetve a helyszínre érkező mentőalakulatokig.

Az azonnal a függetlenségpárti csecseneknek - közülük is elsősorban Aszlan Maszhadov volt csecsen elnöknek - tulajdonított merénylet után ismét napirendre került a csecsenföldi válság kérdése. A magabiztosan nyilatkozó orosz politikusokat sem Maszhadov cáfolata, sem pedig az nem zavarta, hogy a vizsgálatot végző orosz szakértők sem zárják ki a lehetőséget: esetleg mégsem csecsen merénylők állnak a terrorcselekmény mögött. Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz elnök, aki jelentős részben annak köszönhette a 2000-ben tartott elnökválasztás megnyerését, hogy az 1999-es, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő házrobbantások után a terroristák megbüntetését ígérte, a mostani merénylet másnapján ismét határozottnak mutatkozott. "Oroszország nem tárgyalt, nem tárgyal és nem is fog tárgyalni terroristákkal, hanem megsemmisíti őket" - hangsúlyozta a március 14-ei újabb államfőválasztás egyetlen esélyesének tekinthető elnök az orosz tévécsatornákon naponta többször is bejátszott nyilatkozatában.

Hasonló hangot ütött meg a Putyin közeli szövetségesének számító Borisz Grizlov parlamenti elnök is, aki a terroristatörvények megszigorítását ígérte, míg Jurij Luzskov moszkvai polgármester az engedély nélkül a fővárosban lakók kiutasítását és a letelepedési engedélyek megadásának szigorítását helyezte kilátásba. Az orosz illetékesek egyben nem győzték hangsúlyozni, hogy a merénylethez közük van a nemzetközi terrorista csoportoknak, és nem kizárt, hogy a robbantás hátterében egy hosszú ideje Csecsenföldön tevékenykedő szaúdi terrorista, Abu Valid áll. A rejtélyes szaúdi már nemegyszer tett szolgálatot Moszkvának: amikor felelőst kellett találni, őt vették elő, amikor pedig győzelemről kellett tudósítani, akkor ő halt meg, nem is egyszer.

Még keményebb álláspontra helyezkedett Dmitrij Rogozin, a Rogyina (Haza) párttömörülés társelnöke, aki a rendkívüli állapot elrendelését és a választások elhalasztását követelte. Az ellenség belül van - jelentette ki, mondván, az etnikai alapon szervezett bűnözői csoportok támogatják a Moszkvába érkező terroristákat, és ráerőltetik akaratukat a hatóságokra. "A lehető legkeményebb választ kell adnunk nekik" - jelentette ki Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőséges Liberális Demokrata Párt (LDPR) elnöke. Ő már azt is elárulta, mit szánna válasznak: szerinte a Kaukázusból érkezett összes betelepülőt ki kell zavarni Moszkvából, és jelentősen meg kell emelni az utcát ellenőrző járőrök számát. Az egy hónap múlva esedékes választásokon szintén induló Irina Hakamada, a liberális Jobboldali Erők Szövetségének (SZPSZ) volt társelnöke viszont úgy vélekedett: a merénylet azt mutatja, hogy az orosz vezetés csecsenpolitikája képtelen szavatolni az orosz emberek biztonságát, és hogy a titkosszolgálatok nem végzik jól a munkájukat.

A rendőrség és a titkosszolgálat ugyan a merénylet óta megszigorította a metró és a közintézmények őrzését, ám valamennyi szakértő úgy véli, az intézkedéseknek legfeljebb pszichológiai hatásuk lehet. Az orosz lapok által megszólaltatott szakértők szerint fontolóra kellene venni a robbanószerek érzékelésére alkalmas berendezések beszerzését, valamint olyan kapuk felállítását, amelyek megakadályozzák a gyanús személyek bejutását a metróba. Az izraeli buszokon már részben alkalmazott technológia bevezetésére a jelek szerint pénz hiányában egyelőre nincs esély, és a rendőrségi illetékesek olyan tervekről sem számoltak be, melyek szerint robbanószer felkutatására kiképzett kutyákat vetnének be a földalatti állomásain.

Miközben alig van esély a biztonság fokozására, senki sem zárja ki, hogy a választásig hátralévő egy hónapban újabb merényletek növelik majd a belpolitikai feszültséget. Elemzők szerint a mostani terrorista akció nem csökkenti jelentősen a 70-80 százalékos támogatottságot élvező Putyin elnök népszerűségét, ám az esetleges újabb véres támadások megváltoztathatják a közhangulatot. "Ha folytatódnak a csecsenekhez kötött merényletek, akkor az orosz polgárok előbb-utóbb arra a következtetésre juthatnak, hogy a Kreml politikája inkább mérsékelte, mint szavatolta személyes biztonságukat" - idézte a Nyezaviszimaja Gazeta Andrew Kuchinst, a moszkvai Carnegie Központ igazgatóját. Az amerikai politológus szerint az esetleges elégedetlenség következtében Moszkva még keményebb kézzel lépne fel a csecsenföldi szeparatisták ellen, ami viszont a csecsenek további radikalizálódását és az öngyilkos merénylők számának emelkedését hozná magával. Egyébként nem csak Kuchins az, aki a merényletek szaporodása miatt - az utóbbi egy évben minden korábbinál több, tíz öngyilkos merényletet hajtottak végre - attól tart, hogy Oroszország "izraelizálódik", míg Csecsenföld Palesztinához válik hasonlatossá. Ilyen aggodalmakat fogalmaz meg a moszkvai politikusok jó része is, és szinte egyöntetű az a vélemény, miszerint a terrorakcióktól való félelem hozzájárulhat a jelenlegi hatalom önkényuralmi jellegének mélyüléséhez.

A merénylet árnyékában viszonylag kevés szó esik róla, hogy a robbantás napján eltűnt a márciusi elnökválasztás egyik indulója, a Nagy-Britanniában élő orosz oligarchához, Borisz Berezovszkijhoz közeli Ivan Ribkin. Napok óta egyetlen telefonhívásra sem válaszolt, és a rendőrség hétfőn megkezdte a nyomozást utána. A korábban az orosz parlament alsóházának elnöki tisztét betöltő politikus eltűnésének jelentőségét növeli, hogy az elnökjelöltek közül ő Putyin leghangosabb bírálója. A választási bizottság Putyin mellett hat induló jelentkezését minősítette érvényesnek, ám a közvélemény-kutatások szerint a hivatalban lévő államfőt nem lehet legyőzni, csak az a kérdés, meglesz-e az érvényességhez szükséges több mint ötvenszázalékos részvételi arány.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Elhunyt Sárkány József művészettörténész

Elhunyt Sárkány József művészettörténész

AusOpen: Babos és Fucsovics bejutott a vegyes páros második fordulójába

AusOpen: Babos és Fucsovics bejutott a vegyes páros második fordulójába

Brutális sor áll a Corvin Mozi előtt, mindenki széket akar venni – fotó!

Brutális sor áll a Corvin Mozi előtt, mindenki széket akar venni – fotó!

A hazai légi forgalmat is egyre jobban zavarják a drónok

A hazai légi forgalmat is egyre jobban zavarják a drónok

Összeütközött két orosz Szu–34-es vadászbombázó

Összeütközött két orosz Szu–34-es vadászbombázó

Nekiestek a kínai cenzorok a fülbevalós sztároknak

Nekiestek a kínai cenzorok a fülbevalós sztároknak