A demokrata elnökjelöltségre pályázó John Kerry legyőzné George W. Bush jelenlegi amerikai elnököt, ha most tartanák a választást, ám a hátralévő időben minden megváltozhat, hiszen a két hónappal ezelőtti felmérések még a most visszalépett Howard Deant látták esélyesnek, korábban pedig Bush legyőzhetetlennek tűnt.

Nem győzték dicsérni vetélytársai a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyből a múlt héten kiszállt Howard Dean korábbi vermonti kormányzót. Volt is rá okuk: Dean - a Washington Post szerkesztőségi cikke szerint - az amerikai elnökválasztások történetében példa nélkül álló mozgalmat hozott létre, amelynek 600 ezer aktív pártolója eddig 50 millió dollárt utalt át kedvence kampányára. Akárki válik is a demokraták elnökjelöltjévé, ennek a pénzforrásnak és bázisnak mindenképpen nagy hasznát veszi. Dean azonban egyelőre nem ajánlotta fel sem az éllovas John Kerry massachusettsi szenátor, sem az őt a múlt keddi wisconsini előválasztáson minden várakozáson felül megközelítő - ám az államonkénti győzelmek tekintetében 1:15 arányban vesztésre álló - John Edwards észak-karolinai szenátor támogatását. Sőt arra kérte híveit: továbbra is az ő nevét ikszeljék be a jelöltválasztó voksolásokon.

Az azonban vitathatatlan, hogy Dean - aki megmutatta, hogy az internet segítségével sok kis pénzből legalább annyit össze lehet gyűjteni, mint kevés nagy adományból hagyományos módszerekkel - a legfontosabb dologgal ajándékozta meg a demokrata pártot: a győzelem reális esélyével. Tavaly nyáron - Irak lerohanása után - Bush még kikezdhetetlennek tűnt, megválasztása óta töretlen volt a népszerűsége, s maguk a demokraták is úgy gondolták, az igazi nagy csata 2008-ra tolódott ki. Dean háborúellenes választási kampánya az akkor háromnegyed részben háborúpárti Amerikában amolyan esélytelen baloldali mozgalomnak tűnt, mára viszont átformálta a demokrata pártot. A demokraták ma már határozottan ellenzik a háborút, és kampányuknak - a Clinton- Gore-féle középutas kitérő után - ismét központi témája a szegénység visszaszorítása, a társadalombiztosítás általánossá tétele és a szabad kereskedelem korlátozása. Csakhogy ezeket a hívószavakat hallva a regisztrált demokraták többsége nem Deanre, hanem Kerryre, illetve kisebb számban Edwardsra adta a voksát.

Mióta Kerry váratlanul megnyerte január 19-én az iowai előválasztást (HVG, 2004. január 24.), 17-ből 15 államban győzött a demokrata előválasztásokon. Csak Oklahomában verte meg őt a szomszédos Arkansasból való Wesley Clark nyugalmazott tábornok - aki azóta kiszállt a versenyből, és Kerryt támogatja -, Dél-Karolinában pedig az ott született és a szomszéd államban szenátor Edwards. Február 17-én Wisconsinban a mindent az ottani győzelemre feltevő, aktivistáinak ezrei kíséretében faluról falura járó Dean próbálta megállítani őt, de ez majdnem Edwardsnak sikerült, aki végül is elérte, amit kampánystábja szerint akart: Kerry a szavazatok kevesebb mint felét kapta, a többieké közül viszont kiemelkedett Edwards támogatottsága. Azaz a verseny - különösen Dean egy nappal későbbi visszalépése után - párviadallá egyszerűsödött. Azóta az észak-karolinai szenátor többször is felszólította riválisát: ezentúl ne a futottak még kategóriába szorult Al Sharpton tiszteletes és Dennis Kusinich képviselő társaságában, hanem csak kettesben tartsanak tévévitát.

Edwards főként azokra az adottságaira hivatkozik, amelyek szerinte Kerrynél esélyesebbé teszik Bushsal szemben. Sűrűn emlegeti például, hogy a nép egyszerű gyermekeként nagyobb eséllyel pályázhat a republikánus fellegváraknak számító déli államok szegényebb választóinak szavazataira, mint a tehetős New England-i családból való Kerry. Wisconsinban pedig - ahol republikánusok is részt vehettek a demokrata előválasztáson - kiderült, hogy az ellenlábas párt hívei nagyobb arányban szavaztak Edwardsra, mint Kerryre, s ugyanilyen eredmény született az úgymond függetlenek körében is. Ám a magukat demokratáknak vallók körében, akik a következő 1-12 hétben eldöntik, ki legyen Bush kihívója november 2-án, továbbra is magasan Kerry a legnépszerűbb. Március 2-án, az úgynevezett szuperkedden - amikor tíz államban, köztük a legnépesebbekben, a nyugati parti Kaliforniában, a keleti parti New Yorkban és a déli Georgiában rendeznek előválasztást, és a július végén Bostonban tartandó elnökjelölt-választó demokrata konvenció delegátusi mandátumainak több mint egyharmada talál gazdára - Kerry akár be is biztosíthatja győzelmét. Feltéve, hogy élre kerül az e héten - lapzártánk után - három kisebb államban (Hawaii, Idaho, Utah) tartandó választáson is.

A demokrata szavazók első számú szelekciós szempontja ugyanis továbbra is az, kinek van mindent egybevetve a legnagyobb esélye a jelenlegi elnökkel szemben. Márpedig a 60 éves, vietnami veterán massachusettsi szenátor a többség szerint e tekintetben biztosan veri nála tíz évvel fiatalabb észak-karolinai kollégáját. A nagyobb élettapasztalat és a magas hivatalban eltöltött hosszabb idő - Kerry 20 éve, azaz négyszer annyi ideje szenátor, mint riválisa - azonban igen kockázatos tőke az amerikai választásokon.

Nem volt nehéz magyarázkodásra okot adó mozzanatokra bukkanni Kerry életrajzában sem. Riválisai felhívták a figyelmet arra, hogy miközben az idei demokrata divatnak megfelelően a szenátor is lépten-nyomon elmondja: "ahogy eddig, úgy elnökként is" szembeszáll majd a washingtoni "érdekcsoportokkal", eddigi pályafutása során ő is a hagyományos módon, tehát a különféle gazdasági érdekcsoportok képviselőinek pénzét elfogadva finanszírozta választási kampányait. Szenátusi szavazatain is van mit magyaráznia, hiszen csak a legutóbbi években igent mondott például Bush oktatásireform-törvényére és a szeptember 11-e után ugyancsak sok demokrata által megszavazott terrorizmusellenes törvényre, az úgynevezett Patriot Actre, noha most már mindkettőt bírálja.

A legutóbbi napokban már azt is lehetett látni, mire számíthat majd Kerry az "igazi" kampányban. Miközben a Fehér Ház 400 oldalnyi eredeti dokumentummal próbálta visszaverni a vádat, miszerint Bush 1972-1973-ban egy évet elbliccelt a vietnami háború idején amúgy is szinekúrának számító texasi nemzeti gárdás katonai szolgálatából, kampánystábja azon ügyeskedik, hogy - amerikai mércével - szélsőbaloldaliként állítsa be az akkori, a dzsungelből katonai kitüntetésekkel kidekorálva hazatért és a háborúellenes veteránmozgalomba beállt Kerryt.

Magabiztosságukat mindenesetre a demokrata jelölt-jelöltek pillanatnyilag a közvélemény-kutatásokból is meríthetik: a múlt hét végi eredmények szerint immár nemcsak Kerry, de Edwards is mintegy tíz százalékponttal legyőzné Busht egy mostani elnökválasztáson. Novemberig azonban - figyelmeztetnek elemzők - még sok minden történhet. Bush újra erőre kaphat, ha akár csak részben teljesül gazdasági tanácsadóinak legutóbbi becslése, miszerint az idén 2,65 millió új állás létesül az Egyesült Államokban. Azzal is nőnének a hivatalban lévő elnök esélyei, ha az Oszama bin Laden kézre kerítésére tett újabb erőfeszítések sikerrel járnának, illetve ha Irakban nem halnának meg szinte naponta amerikai katonák. Bush hétfői kampánnyitó beszédében - a republikánus kormányzók összejövetelén tartott washingtoni pénzgyűjtő fogadáson - arra utalt: ha nem őt választják újra, az amerikaiak az adok emelésére, és az ország meggyengülésére számíthatnak. A tét - tette hozzá - Amerika biztonsága és prosperitása.

Bush esélyeit szakértők szerint az is jelentősen javíthatja, hogy vasárnap bejelentette független jelöltként való indulását Amerika első számú fogyasztóvédője, Ralph Nader. A 70 éves politikus négy évvel ezelőtt a demokraták szerint egyszer már "megnyerte" Bushnak a választást a Zöld Párt színeiben besöpört 2,7 százaléknyi voksával, amelyek zömét különben valószínűleg Al Gore kapta volna meg.

Politikusi berkekben ugyan immár folyamatos az izgalmi állapot, és a központi tévéhíradókat is hetek óta elborítják a választási hírek, az átlagpolgárt - különösen Amerika többségében republikánus érzelmű belsejében - azonban még nem hozta igazán lázba a kampány. Egyelőre annak sincs sok jele, hogy novemberben magasabb lenne majd a részvétel a szokásos negyvenvalahány százaléknál.

RÉTI PÁL / WASHINGTON

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
AusOpen: Babos és Fucsovics bejutott a vegyes páros második fordulójába

AusOpen: Babos és Fucsovics bejutott a vegyes páros második fordulójába

A foci egyik alapigazságát fogalmazta meg a 0:9-re lezakózó francia csapat

A foci egyik alapigazságát fogalmazta meg a 0:9-re lezakózó francia csapat

Nyomozás a génadatbankban: forradalom vagy totális indiszkréció?

Nyomozás a génadatbankban: forradalom vagy totális indiszkréció?

Fejbe rúgták, majd elájult a kispadon a magyar focista

Fejbe rúgták, majd elájult a kispadon a magyar focista

Tényleg a Fidesz bunkósbotja az Állami Számvevőszék?

Tényleg a Fidesz bunkósbotja az Állami Számvevőszék?

Bizarr baleset miatt kaphat esélyt Sterbik Árpád a szereplésre a kézilabda vébén

Bizarr baleset miatt kaphat esélyt Sterbik Árpád a szereplésre a kézilabda vébén