Súlyos vereséget szenvedett a franciaországi regionális választásokon a kormányzó jobboldal. A kudarc a népszerűtlen reformok lassítására vagy elhalasztására késztetheti Jacques Chirac államfőt, aki azonban mégsem menesztette Jean-Pierre Raffarin miniszterelnököt.

"Április 21-e fordítva" - velősen így értékelte a regionális választások vasárnap megrendezett második fordulóját Francois Fillon szociális miniszter alig 20 perccel az után, hogy bezártak a szavazóhelyiségek, és napvilágot láthattak az első exit poll közvélemény-kutatási eredmények. A Jean-Pierre Raffarin vezette francia kormány egyik erős emberének számító politikus a 2002-es elnökválasztás első fordulója okozta politikai földrengésre utalt, amikor a szocialista párt (PS) színeiben induló Lionel Jospin akkori kormányfő minimális szavazatkülönbséggel a harmadik helyre csúszott Jacques Chirac és Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltsége mögött. Most ráadásul Raffarin személyesen is megalázó kudarcot vallott. A kormánypárti UMP-UDF a jobboldal megannyi "történelmi fellegvára" mellett abban a Poitou-Charentes régióban is alaposan leszerepelt, amelynek elöljárója 1984 és 1998 között a jelenlegi kormányfő volt.

A 22 anyaországi régióból 20 került a PS és kisebb szövetségesei - zöldek, kommunisták, radikálisok, két szélsőbalos párt és a PS-ből kivált Jean-Pierre Chevenement Köztársasági és Polgári Mozgalma - irányítása alá, a parlamentben szilárd többséggel rendelkező chiracista Unió a Népmozgalomért (UMP) a liberális Unió a Francia Demokráciáért (UDF) párttal összefogva is csak az elzászi régióban és Korzikán tudott győzni. Országos összesítésben a választók több mint fele voksolt a baloldal listáira, vagyis a március 21-ei első fordulóhoz képest a PS és szövetségesei további 6 százalékot javítottak, míg az UMP és az UDF csak 37 százalékot kapott. "Harmadik erőként" megszilárdította pozícióit az FN is, amely kissé visszaesett ugyan, de így is begyűjtötte a szavazatok több mint 12 százalékát.

A baloldal elsöprő térnyerése talán a szocialistákat lepte meg a legjobban, akik még a két választási forduló között is feltűnő óvatossággal latolgatták esélyeiket. Ami nem is csoda az után, hogy a Jospin fiaskóját betetőző 2002-es parlamenti választásokon a sebtében gründolt chiracista uniópárt padlóra küldte a PS-t. A mindössze nyolc anyaországi régiót ellenőrző szocialisták tavaly májusi dijoni kongresszusán Francois Hollande főtitkárt ellenfelei még megmosolyogták, amikor azt ígérte, hogy "30 százalékos pártot" csinál a PS-ből, és lám, a baloldal Francois Mitterrand elnök 1988-as újraválasztása óta először ismét többséget szerzett. Ám ez az előretörés sokkal inkább Chirac és a Raffarin-kabinet, semmint a legnagyobb ellenzéki párt "érdeme". "A kormánynak tovább nem szabad azt hinnie, hogy Franciaország mögötte áll, csak azért mert 2002-ben az emberek tömegével Chiracra szavaztak. Az egy kényszerű választás volt" - adott jellemző magyarázatot a párizsi Libération hasábjain egy középkorú párizsi szociális munkás arra a kérdésre, hogy miért büntették az urnákhoz járulók az UMP-t.

Amikor 1992-ben a szocialisták vereséget szenvedtek a regionális választásokon, Mitterrand leváltotta Edith Cresson akkori kormányfőt - idézte fel a közelmúlt történetét a március 21-e óta Raffarin jövőjét találgató párizsi sajtó. Chirac azonban hallgatásba burkolózott. Raffarin a kiábrándító első fordulót követő nap estéjén az UMP La Rochelle-i választási gyűlésén voltaképpen maga mondta ki azt, mi lehet Chirac legfontosabb szempontja, amikor a sorsáról dönt: "Ki fogok tartani, mert nem saját magamért küzdök." Az elnök iránt minden körülmények között feltétlenül hűséget tanúsító Raffarin lojalitása sokak szerint többet nyom a latban, mint akár az a vasárnap publikált, a CSA közvélemény-kutató jegyezte felmérés, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 54 százaléka azt szeretné, ha Chirac új kormányfőt nevezne ki, miközben 45 százalékuk kitart a reformok folytatása mellett. Raffarin túlélésére engedett következtetni a befolyásos UMP-elnök, Alain Juppé is, midőn vasárnap este a választások tanulságait fejtegetve leszögezte, hogy nem "személyi kérdésről" van szó, hanem arról a "politikai projektről", amelyre Franciaországnak szüksége van.

De vajon meghagyhatja-e posztján a népszerűsége mélypontján lévő miniszterelnököt Chirac anélkül, hogy a választók akaratának semmibevételével vádolnák? Szakértők a két forduló között több érvet is felsorakoztattak Raffarin mellett. Az UMP-nek valószínűleg a júniusi európai parlamenti választáson sem sok babér terem, ráadásul napirenden a társadalombiztosítás 2003-ban mintegy 10 milliárd eurós hiányt elkönyvelő egészségbiztosítási ágának a reformja, ami várhatóan legalább akkora társadalmi ellenállásba fog ütközni, mint annak idején a nyugdíjrendszer átalakítása. A halogatás viszont kínos lenne, hiszen Chirac azt ígérte, hogy még a július 14-ei nemzeti ünnep előtt keresztülviszik a törvényt a parlamenten. Ez az erőpróba önmagában is elegendő ahhoz, hogy az esetleges új kormányfőt politikailag lenullázza, ezért ésszerűnek tűnhet, hogy a tekintélyében már úgyis megtépázott Raffarin igya ki fenékig a méregpoharat.

A jobboldal hitelvesztését elemzők szerint legfeljebb az UMP legnépszerűbb politikusa, Nicolas Sarkozy belügyminiszter kormányfői kinevezése tudta volna megállítani, ám rendkívül feszült a Chirachoz fűződő viszonya. Az államfő nem tudja megbocsátani, hogy Sarkozy 1995-ben "elárulta" őt, amikor a rivális jobboldali elnökjelölt, Edouard Balladur mellé szegődött, és nehezen viseli azt is, hogy az utóbbi hónapokban a belügyminiszter több ízben nyíltan hangot adott elnöki ambícióinak. Sarkozy ugyanakkor nem véletlenül adott bele apait-anyait a kampányba; feltehetően azt remélte, hogy ha az UMP valamelyest javítani tudott volna a második fordulóban, nélkülözhetetlenné válik Chirac számára.

Hosszas mérlegelés után Chirac kedden mégis újra Raffarint kérte fel kormányalakításra, aki előzőleg benyújtotta lemondását. A Matignon-palota lakója tehát nem változik, politikája viszont a jelek szerint annál inkább, még ha nem is annyira "mélyrehatóan", miként azt a Raffarint "szociális regresszióval" vádoló baloldal sürgeti. A jobboldali kormányzás új súlypontja a "társadalmi kohézió" helyreállítása lesz, ami a pénzügyi és gazdasági tárca várományosaként emlegetett Fillon szerint annak felismerését jelenti, hogy "a nép támogatása nélkül nem lehet reformálni". Vagy ahogy Chirac környezetében a múlt héten kiszivárogtatták, a versenyképességet növelő szerkezeti reformokat tovább kell vinni, de úgy, hogy a kormány ne keltsen olyan benyomást, mintha a gazdagoknak kedvező liberális politikát folytatna. A kör négyszögesítésére emlékeztető feladat megoldásától függ, hogy Chirac mandátumának lejárta után 2007-ben jobb- vagy baloldali elnöke lesz Franciaországnak.

VIDA LÁSZLÓ

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Köves Slomó rabbi: A baloldal és a Jobbik összefogása káros

Köves Slomó rabbi: A baloldal és a Jobbik összefogása káros

Izmozik a forint, idén még nem volt olyan erős az euróhoz képest, mint most

Izmozik a forint, idén még nem volt olyan erős az euróhoz képest, mint most

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Kezdődik a szezon: erre vigyázzon, ha medvehagymát szed

Kezdődik a szezon: erre vigyázzon, ha medvehagymát szed

Itt a Facebook újabb csodaszemüvege, amiben még élethűbb lett a virtuális valóság

Itt a Facebook újabb csodaszemüvege, amiben még élethűbb lett a virtuális valóság

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik