A már sokszor leírt korábbi kormányfő, Vladimír Meciar (képünkön) ellenzéki politikus sikerét hozta a szlovákiai elnökválasztás múlt heti első fordulója, komoly pofont adva a széthúzó és egyre népszerűtlenebb kormánykoalíciónak és Dzurinda miniszterelnöknek, akit többen is lemondásra szólítottak fel.

Az előrehozott választásoktól ugyan megmenekült, ám a lakosság bizalmát, úgy tűnik, végleg elveszítette a szlovák kormánykoalíció, amely megalázó vereséget szenvedett a múlt szombati voksoláson. Az elnökválasztás első fordulója - illetve a parlamenti választás előrehozatalának ügyében tartott referendum - kétségkívül azzal okozta a legnagyobb sokkot Mikulás Dzurinda miniszterelnöknek, hogy pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) jelöltje, a közvélemény-kutatások során szinte mindvégig vezető Eduard Kukan külügyminiszter 3644 voks híján be sem jutott a második fordulóba. S hogy a kép még sötétebb legyen: az április 17-ei második fordulóban Dzurinda két ősellensége, a többszörös exkormányfő és egykori ideiglenes államfő, Vladimír Meciar, valamint eszmetársa, Ivan Gasparovic volt házelnök mérkőzik egymással. Bármelyikük kerül is ki győztesen, az már biztos, hogy az EU-hoz májusban csatlakozó Szlovákia élén a Nyugat szemében nem igazán szalonképes államfő áll majd öt éven át.

A kudarcért elsősorban magát okolhatja Dzurinda. Az igen éles viták miatt amúgy is jó ideje megosztott koalícióban egy pillanatig sem merült fel közös jelölt indítása. Az SDKU - melyet Dzurinda már kormányfőként, 2000-ben gründolt az akkori vezető kormánypártból, a Szlovák Demokratikus Koalícióból (SDK) kiválva, és a két évvel ezelőtti választáson mindössze 15 százalékot ért el - tavaly év végén a koalíciós partnerekkel való konzultáció nélkül jelölte a Dzurindához ugyan hű, de egyébként igencsak szürke, bármiféle karizmatikus erőt nélkülöző Kukant. A koalíciós tag ANO (Igen) ugyan nem sokkal a szavazás előtt visszaléptette Kukan javára a minimális támogatottságú, korrupciós vádakkal is illetett saját jelöltjét, de ez a döntés aligha eredményezhetett sok szavazatot. Szemrehányást tehet magának az eredményért a kormánytag Magyar Koalíció Pártja (MKP) is, amely Kukannak a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos negatív ténykedésére (HVG, 2004. február 21.), illetve úgymond hosszú távú stratégiai érdekekre hivatkozva a negyedik koalíciós tag, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) által jelölt, eleve esélytelen - végül mindössze 6,5 százaléknyi szavazatot szerzett - Frantisek Miklosko mellett döntött.

Az elnökválasztást egyébként meglehetős érdektelenség övezte, a kétmillió leadott szavazat mindössze 48 százalékos részvételi arányt takar. Az MKP bizonytalankodásának tulajdonítják, hogy a legkevesebben a magyarlakta dunaszerdahelyi és komáromi járásban járultak az urnák elé. A negatív csúcsot a Komárom melletti Búcs község állította fel 5 százalék alatti részvételi aránnyal.

Nemcsak a kiesés, de a 22,1 százalékos eredmény is meglepetés volt Kukan esetében, hiszen a külügyminiszter a februári és a márciusi közvélemény-kutatások során is rendre 25-30 százalék közötti aránnyal vezette az esélyesek listáját. Az SDKU első - a párt saját felelősségét egyelőre nem firtató - értékelése szerint sok szavazó Kukan győzelmének biztos tudatában egyszerűen nem vette a fáradságot a választóhelyiség felkeresésére. Mások viszont azt emelték ki: az utóbbi hetek-hónapok során Kukan és az SDKU is botrányokba keveredett. Kukanról felröppent, hogy korábban együtt nyaralt külföldön a több százezer embert megkárosító Horizont pénzügyi szolgáltatóban való érintettsége miatt több mint egy éve vizsgálati fogságban ülő Jozef Majsky nagyvállalkozóval. Még kellemetlenebb volt a külügyminiszter számára, hogy néhány egykori munkatársa azt nyilatkozta róla: diplomataként a titkosszolgálatnak dolgozott. Az SDKU-val kapcsolatban már a kampánycsend idején szellőztették meg, hogy a párt szponzorainak listájáról legalább tízen írásban erősítették meg: egyetlen fillért sem adtak ilyen célra, így a pártkassza többmilliós bevétele bizonyult fedezetlennek.

A kegyelemdöfést azonban politológusok szerint a Markíza televízió által a kampánycsend előestéjén, a négy legesélyesebb jelölt részvételével tartott vita adta meg Kukannak. Tanácsadóira hallgatva ugyanis mindvégig arra szorítkozott, hogy elkerülje a vitát a nála retorikailag sokkal jobb Meciarral, így aztán egy teljesen felkészületlen, tehetetlen politikus benyomását keltette.

Nagyot bukott Rudolf Schuster államfő is, aki pedig két látványos marketinghúzással is megpróbálkozott. Először azzal, hogy a szakszervezetek, illetve Robert Fico ellenzéki vezér által kierőszakolt népszavazást az elnökválasztás első fordulójának napjára írta ki. Abban bízott ugyanis, hogy a petíciót aláíró hatszázezer ember díjazza majd ezt a döntését, és ezért rá fog szavazni. Néhány nappal a választás előtt pedig úgy döntött: nem írja alá az áfatörvény aktuális módosítását, mondván, a 19 százalékos egységes kulcs elviselhetetlen teher az egyszerű emberek számára. Az ügy pikantériája, hogy az egységesítés már január eleje óta érvényben van, a mostani módosítás csak az utolsó uniós elemeket építené be a jogszabályba. Ivan Miklos pénzügyminiszter szerint ezek nélkül Szlovákia május elseje után nem is kereskedhetne az uniós tagállamokkal, így a parlament most gyorsított eljárásban igyekszik majd újratárgyalni a Schuster által visszaküldött jogszabályt. Az államfő kétségbeesett lépései hátterében az állhatott, hogy a Fico-féle SMER úgy döntött: Schuster helyett inkább Gasparovicot támogatja. Az egykori házelnök elsősorban a SMER-szavazóknak köszönheti 22,3 százalékos eredményét, míg Schuster szégyenkezhet a maga 7,4 százalékával.

Az első pozsonyi elemzések valószínűnek tartják, hogy a szombaton 32,7 százalékkal győzedelmeskedő Meciar megnyeri a második fordulót is. Ezt nemcsak Meciar láthatóan töretlen népszerűségére és stabil szavazói hátterére alapozzák, hanem arra is, hogy pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS) minden eddigi parlamenti és helyhatósági választáson a legtöbb szavazatot kapta. Ráadásul a kormánykoalíció hívei - szemben a négy évvel ezelőtti helyzettel, amikor Meciar távol tartása érdekében hajlandóak voltak az általuk szintén nem túl kedvelt Schusterre szavazni - aligha fognak nagy számban elmenni, és az egyébként Meciarral időközben összekülönbözött és saját pártot alapított Gasparovicra voksolni.

Kérdés, mit szól majd a külföld Meciar győzelméhez. Ezt a veszélyt a HZDS is érzi: az eredmények bejelentése után Viliam Sobona kampányfőnök első nyilatkozata arról szólt, hogy az utóbbi hat évben megváltozott a külföld Meciar-képe. Kétségtelen, Meciar képe is megváltozott a külföldről, az utóbbi időben kifejezetten EU-barát nyilatkozatokat tett.

A kormánykoalíció egyetlen öröme, hogy az előrehozott választásokkal kapcsolatos népszavazás 35 százalékos részvétel mellett érvénytelennek bizonyult. Koalíciós értelmezés szerint ez azt bizonyítja, hogy a választók egyáltalán nem akarják a jelenlegi kormány távozását, az ellenzéket nem tekintik alternatívának. Fico viszont - aki a népszavazást sokkal fontosabbnak nevezte az elnökválasztásnál - sikernek tartotta a 35 százalékot, hozzátéve, 20 százalékos részvétel alatt benyújtotta volna lemondását a pártelnöki posztról.

A koalíciós pártok jobb híján egymást ostorozzák, elismerve, hogy a választók megbüntették őket a széthúzás miatt. A társak több-kevesebb nyíltsággal Dzurindának igyekeztek megüzenni: legjobb lenne, ha lemondana. Már csak azért is, mert ezzel a továbbra is ingatag koalícióba visszatérhetnének a Szabad Fórum néven pártot alapított egykori SDKU-képviselők. A mostani vereséggel az eddiginél is súlytalanabbá vált Dzurinda is a személyes és pártbéli konzekvenciák levonását emlegette, ám a lemondás gondolata a hét eleji hírek szerint egyelőre nem merült fel benne. Személyi döntéseket feltehetően az SDKU május 22-ére összehívott rendkívüli kongresszusa hozhat majd.

Akárhogy dolgozza is fel a szombati vereséget a koalíció, nem lesz sok ideje a pihenésre. Végső fázisba került ugyanis a nagy reformsorozat utolsó két eleme, a közigazgatás pénzügyi decentralizációja és az egészségügy finanszírozásának teljes átalakítása. Az ezekkel kapcsolatos törvényeket a kormánynak és a parlamentnek még az év első felében jóvá kell hagynia.

TUBA LAJOS / POZSONY

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
May cáfolta, hogy elhalasztanák a Brexit-ügyi szavazást

May cáfolta, hogy elhalasztanák a Brexit-ügyi szavazást

Itt a szöveg, amit Hadházy beolvasott a közmédia kamerájába nézve - videó

Itt a szöveg, amit Hadházy beolvasott a közmédia kamerájába nézve - videó

Egy fiatal lány lett az ország legsokoldalúbb informatikusa

Egy fiatal lány lett az ország legsokoldalúbb informatikusa

Huawei: a franciák és a németek nem aggódnak

Huawei: a franciák és a németek nem aggódnak

Marseille-ben is áll a bál

Marseille-ben is áll a bál

Félmillió fontot költ Salisbury a jó hírére az orosz idegméreg-támadás után

Félmillió fontot költ Salisbury a jó hírére az orosz idegméreg-támadás után