Újabb fordulatot vett a hét végén a NATO pénzügyi támogatásával építendő három magyarországi radar egyikének, a...

Újabb fordulatot vett a hét végén a NATO pénzügyi támogatásával építendő három magyarországi radar egyikének, a természetvédelmi oltalom alatt álló baranyai Zengő-hegy 682 méteres csúcsára telepítendő, 2006-ig átadandó lokátornak az ügye. A már több hónapja rendre odasereglett civil tiltakozók most az áramellátáshoz szükséges vezeték fektetését akadályozták meg a védett terület határán.

Az árokásást hétfőn a Honvédelmi Minisztérium (HM) kérésére azután fel is függesztette a kivitelező Bayer Center Kft., miután a múlt heti kormányülésen a miniszterelnök felkérte a honvédelmi, a külügy-, az igazságügy-, továbbá a beruházás ellen nyíltan állást foglaló környezetvédelmi minisztert, hogy közösen állítsanak föl egy - a kormánytól független - munkacsoportot. E grémiumnak kell megvizsgálnia, lehet-e reális költséggel az egyszer már az összes hatósági engedélyezésen átesett beruházást helyettesíteni, és ezzel a védett területet megkímélni. Bocskai István, a HM helyettes szóvivője szerint ugyanakkor "még tartható" a 44 méter magas vasbeton tartószerkezet, az odavezető út és a földkábel átadásának augusztusi határideje, késedelem esetén viszont kötbért kell fizetni a radart szállító olasz Alenia Marconi Systems cég részére. Új helyszín esetén azonban ez a határidő tarthatatlan.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Világ

Hét kicsi éber

Történetének legnagyobb bővítési hullámát ünnepelte a múlt héten a NATO, ám egyelőre kérdés, hogy a hét új tagállam csatlakozása gyengíti vagy erősíti az új kihívásokkal szembesülő szövetséget. A NATO keleti terjeszkedésével párhuzamosan az USA is átcsoportosítja katonai támaszpontjait Európában.

Bajban Matolcsy unokatestvérének bankja, intézkedik az MNB

Bajban Matolcsy unokatestvérének bankja, intézkedik az MNB

Adventi irodalmi naptár - december 18.

Adventi irodalmi naptár - december 18.

Cafeteria: ezeket a támogatásokat éri meg még az új év előtt kiszórni

Cafeteria: ezeket a támogatásokat éri meg még az új év előtt kiszórni

A bátyját szúrta le a disznóvágáson egy férfi

A bátyját szúrta le a disznóvágáson egy férfi

Csökkent a Fidesz támogatottsága, erősödik a Momentum

Csökkent a Fidesz támogatottsága, erősödik a Momentum

Sebestyén Balázsnak megvan a véleménye arról, milyen gané az MTVA

Sebestyén Balázsnak megvan a véleménye arról, milyen gané az MTVA