Hét végi, véresen végződő túszejtő akciójával a szaúdi olajiparra igyekezett csapást mérni az al-Káida, ami akár újabb nyomást gyakorolhat az amúgy is magas olajárakra.

Vérfürdővé változott a Perzsa-öböl partján lévő szaúdi olajváros, Khobár egy része, miután fegyveresek - a gyilkos vadnyugati történetekre emlékeztető módon - több olajipari érdekeltségű épületbe is betörtek, válogatás nélkül lövöldöztek, majd végül mintegy ötven külföldi tússzal egy lakóépületbe menekültek. A 25 órás dráma úgy ért véget, hogy szaúdi kommandósok rohamozták meg az épületet, miután a fegyveresek kezdték módszeresen irtani foglyaikat.

Legalább 22 polgár - egy-egy amerikai, brit, olasz, dél-afrikai, svéd, egyiptomi, két Srí Lanka-i, három-három szaúdi és Fülöp-szigeteki, illetve nyolc indiai - vesztette életét, de a hétfői közlésekből nem derült ki, hogy hány szaúdi biztonsági őr, illetve kommandós halt meg. A hatóságok négy fegyveresről számoltak be, akik közül három elmenekült. A negyediket elfogták, aki állítólag a 25 legkeresettebb szaúdi terrorista egyike, nevét azonban nem közölték. A királyságban hétfőn valóságos hajsza indult a tettesek után, a biztonsági erők országszerte ellenőrző pontokat állítottak fel.

Az Oszama bin Laden terrorszervezetének, az al-Káidának tulajdonított, vasárnap az interneten megjelent nyilatkozatban és hangfelvételen a hálózat szaúdi vezére, Abdulaziz al-Mukrin jelentkezett a gyilkos akció elkövetéséért, egyúttal közölte, 2004 "véres és nyomorúságos" év lesz a hitetlenek számára. A nyilatkozat szerint a magát az "Arábiai-félszigeti al-Káida hálózatnak" nevező csoport jelezte, célja az, hogy a félszigetet megszabadítsa a hitetlenektől. A támadásra két nappal az után került sor, hogy al-Mukrin városi gerillaharcra szólított fel a szaúdi királyi család hatalmának megdöntésére. A rijádi brit nagykövet szerint a terroristák valószínűleg több olyan támadást is szerveznek, amelyek tervezése a végső szakaszba érkezett. Washington pedig újfent felszólította állampolgárait, hagyják el a királyságot.

Úgy tűnik, hogy Szaúd-Arábia is egyre súlyosabb harcot kénytelen vívni a terrorral. Tavaly májusban és novemberben többtucatnyi áldozatot követelő támadásokat hajtottak végre külföldi, köztük arab vendégmunkások szállásai ellen. A khobári akció egy hónapon belül azonban már a második volt, amely kifejezetten olajipari célpont ellen irányult. Május elején az ország másik felében, a Vörös-tenger partján lévő Janbu olajipari központban öt nyugati alkalmazottat lőttek le. A hírek szerint akkor is és most is a fegyveresek előszeretettel vonszolták végig az utcákon egy-egy áldozatuk holttestét. A mostani akcióban ugyanakkor újdonságnak számít a túszejtés. Szaúd-Arábia egyébként nem először találta magát szemben az al-Káidával: 1996-ban Dahranban az akkor még kevésbé ismert terrorhálózat egyik első, nagyobb szabású merényletében 19 amerikai katona halt meg egy kaszárnya felrobbantásakor.

Az al-Káida a neki tulajdonított üzenetében ezúttal nem rejtette véka alá, hogy célja kifejezetten a kőolajiparban érdekelt vállalatokra mért csapás volt. Nemrég pedig az úgymond az amerikai néphez intézett levelében Bin Laden azt írta: "Ellopjátok gazdagságunkat és az olajunkat, ami kétségkívül az emberiség történetének legnagyobb rablása."

A szaúdi állami olajóriás, a Saudi Aramco nyomban igyekezett megnyugtatni az amúgy is nyugtalan kőolajpiacokat, és fogadkozott, hogy tartani tudja a kőolaj-kitermelés szintjét. A világ legnagyobb olajexportőre jelenleg napi több mint 9 millió hordó olajat hoz a felszínre, és szükség esetére további termelésbővítést ígért.

A merénylet napokkal a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) bejrúti miniszteri ülése előtt történt, amelyen várhatóan a termelés növeléséről döntenek. Szakértők rámutatnak, hogy az OPEC-en belül gyakorlatilag csak Szaúd-Arábiának vannak szabad kapacitásai. Elemzők szerint azonban a khobári akció nem fogja jelentős mértékben megdobni a kőolaj árát, amely a múlt pénteken Londonban és New Yorkban is 40 dollár alatt zárt, miután az utóbbi hetekben már 41 dollár fölé is emelkedett a jegyzés. A jól védett szaúdi termelési és a szállítási infrastruktúrát ugyanis - eddig legalábbis - közvetlen fenyegetés nem érte. Miközben az ázsiai kőolajpiacok hétfőn idegesen reagáltak a khobári vérengzésre, a londoni és New York-i tőzsdék a hétfői ünnep miatt legkorábban csak lapzártánk után, kedden tudnak visszajelzést adni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A németek elengedték a kötelező menekültkvótát

A németek elengedték a kötelező menekültkvótát

Pert vesztett a Beatrice-botrányt kirobbantó újságíró

Pert vesztett a Beatrice-botrányt kirobbantó újságíró

May cáfolta, hogy elhalasztanák a Brexit-ügyi szavazást

May cáfolta, hogy elhalasztanák a Brexit-ügyi szavazást

Videó: Így teperték le a rendőrök Komjáthi Imrét, miközben a tüntetők betörtek a térre

Videó: Így teperték le a rendőrök Komjáthi Imrét, miközben a tüntetők betörtek a térre

"Fejezze be az óbégatást" - másfél percben mutatjuk, hogyan utasít rendre Kövér László

"Fejezze be az óbégatást" - másfél percben mutatjuk, hogyan utasít rendre Kövér László

A Magyar Idők betámadta az MTA tudósait

A Magyar Idők betámadta az MTA tudósait