Ha igaz is, hogy családi okok állnak a világ legerősebb kémszervezete főnökének múlt heti lemondása mögött, sokan nem a távozásán csodálkoznak, hanem inkább azon, hogy a jelek szerint hibát hibára halmozó George Tenet CIA-igazgató egészen mostanáig a helyén maradhatott.

Még az is lehet, hogy ezúttal igazat mondott George Tenet, vélték washingtoni megfigyelők azt követően, hogy a CIA igazgatója csütörtökön bejelentette lemondását. A kémfőnök, mint mondta, elfáradt, ezentúl több időt szeretne tölteni a családjával. Állítólag már több mint egy évvel ezelőtt távozni szeretett volna, de Bush akkor még marasztalta.

Pedig nagyobb dicsőségben léphetett volna le akkor, mint most. A hét éve hivatalban lévő, még Clinton elnök által kinevezett Tenet feje fölött ugyanis idén januárban kezdtek gyűlni a viharfelhők, amikor David Kay, az Irakban tömegpusztító fegyverek után kutató amerikai főbiztos bejelentette: semmit nem találtak. Márpedig a háborút Bush elnök éppen az ilyen fegyverekről beszámoló CIA-jelentésekre hivatkozva indította el, mint ahogyan Colin Powell külügyminiszter ENSZ-beli emlékezetes vetítettképes előadása is Tenet cégének a mozgó biológiai fegyver-hordozókról, vegyifegyver-gyárakról és hasonló szörnyűségekről szerzett információira alapozódott.

A queensi görög vendéglős fiából lett karrierfőkém Kay nyilatkozatát követően az amerikai demokráciában meglehetősen szokatlan módon, nem a kongresszusban, szakértő képviselők kérdéseire válaszolva védte meg magát, hanem egykori alma materében, a washingtoni Georgetown Egyetemen tartott egy több tévéállomás által is egyenesben közvetített előadást, amely után 20-22 éves egyetemisták "faggatták" meglehetősen ártalmatlan módon.

Ekkor elkövetett egy másik hibát is, amely az előzőnél is jobban hozzájárulhatott - talán mégsem egészen önkéntes - távozásához: határozottan állította, hogy egyetlen CIA-jelentés sem használta az "azonnali veszély" kifejezést Irakkal kapcsolatban, márpedig a Bush-kormány tagjai éppen ezzel a szófordulattal sokkolták akkoriban az amerikai népet. Némileg árnyalja a képet, hogy Bob Woodwardnak az iraki háború előzményeit feltáró könyve szerint (HVG, 2004. május 10.) egy, a végső döntést közvetlenül megelőző fehér házi tanácskozáson Tenet állítólag egy kosárlabda-hasonlatot használva azt mondta az elnöknek: a tömegpusztító fegyverek léte Irakban olyan biztos, "mint egy zsákolás". Februári georgetowni beszédében a kémfőnök mindenesetre kizárta annak lehetőségét, hogy cége információi torzítva jutnak el a legfelső politikai vezetéshez: "minden reggel, hetente hatszor találkozom az elnökkel, és ő nem jót vagy rosszat, hanem torzítatlanul az igazat akarja hallani".

A folyamatos kontaktus azonban egy ízben egy egész hónapra megszakadt. Legalábbis ezt vallotta Tenet egy másik, számára ugyancsak rendkívül kínossá vált ügyben - ezúttal már eskü alatt -, a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények előzményeit vizsgáló állami bizottság meghallgatásán. Ez a hónap, sajnálatos módon, éppen 2001 augusztusa volt, amikor pedig már a CIA látókörébe került az egyik szeptember 11-ei terrorista. Ám, ahogy a bizottság egyik tagja fogalmazott, néhány héttel az Egyesült Államok nagyvárosait valaha ért legsúlyosabb támadás előtt a CIA vezetője, úgy látszik, nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen tájékoztassa az ország éppen Texasban időző elnökét néhány aggasztó fejleményről. Az egyébként slágfertig, magabiztos Tenet erősen megizzadt ezen az áprilisi kikérdezésen, elismerte, hogy szervezete hibákat követett el, és úgy vélte, legalább öt évre van szükség ahhoz, hogy a CIA a kor követelményeinek megfelelő, ütőképes szervezetté váljon.

Bush elnök mindazonáltal mindkét esetben határozottan megvédte az elődjétől - saját pártja keményvonalasainak kritikájával dacolva - átvett kémfőnököt, és csütörtökön is kijelentette: Tenet "kitűnő munkát végzett az amerikai nép javára, erős vezető volt a terror elleni háborúban, hiányozni fog nekem". Az utóbbi egészen biztos, hiszen a pártsemleges közhivatalnok főkém mindeddig amolyan ütközőként is szolgált a Bush-kormány számára az utóbbi hónapok politikai konfliktusaiban, amelyek szinte mind a titkosszolgálatok körül sűrűsödtek. Ráadásul ezúttal - az amerikai elnökválasztások történetében először - éppen a nemzetbiztonság a hivatalban lévő elnök legfőbb, sokáig biztos nyereséget ígérő kampánytémája. Elemzők ezért is vélték úgy, Bush nemigen engedheti meg magának, hogy a bírálatok kereszttüzébe került nemzetbiztonsági főhivatalnokok - Tenet mellett Donald Rumsfeld védelmi miniszter, Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó, Dick Cheney alelnök, John Ashcroft igazságügy-miniszter - közül bárkit is eltávolítson, mert ezzel az egész ágazatról ismerné el, hogy talán mégsem annyira sikeres, mint állítja.

RÉTI PÁL / WASHINGTON

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Újabb emeletes vonatokat vett a MÁV

Újabb emeletes vonatokat vett a MÁV

Betörtek Quentin Tarantinóhoz

Betörtek Quentin Tarantinóhoz

Feljelent és demonstrációra készül az MSZP

Feljelent és demonstrációra készül az MSZP

Kirúgta Mourinhót a Manchester United

Kirúgta Mourinhót a Manchester United

Előrehozzák az egészségügyi béremelést

Előrehozzák az egészségügyi béremelést

Megegyezett a Vodafone a GVH-val, több millió forintot fizet vissza az ügyfeleknek

Megegyezett a Vodafone a GVH-val, több millió forintot fizet vissza az ügyfeleknek