Csak a csoda segíthet már Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár kormányfőn, akinek pártja egyre népszerűtlenebb, és a látványos gazdasági eredmények ellenére jószerével semmi esélye, hogy a jövő évi választáson megőrizze hatalmát.

Nem foglalkoztatja egyelőre a jövő évi parlamenti választás Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár kormányfőt: az excár pártja, a nevével fémjelzett Szimeon Nemzeti Mozgalom (NDSZT) a múlt héten - az előző évek gyakorlatához hasonlóan - 2005-re is fiskális szigorról tanúskodó költségvetési irányelveket hagyott jóvá. A török kisebbséget képviselő Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSZ) elnevezésű párt és az NDSZT koalíciós kormányának költségvetési tervezetében a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékára rúgó hiánnyal számol az ez évi 0,4 százalékkal szemben. A kissé megemelt kiadások prioritásai között Milen Velcsev pénzügyminiszter elsősorban az ország infrastrukturális helyzetének a javítását, autópálya, egy második Duna-híd és egy újabb atomerőmű építését jelölte meg.

A hőn óhajtott EU-tagságnak, pontosabban a maastrichti uniós követelményeknek egyébként megfelelő hiányt azonban sürgősen korrigálnia kell a kabinetnek. Az IMF-fel történt hétfői előzetes megállapodás értelmében ugyanis egy 147 millió dollárnyi, kétéves futamidejű készenléti hitel folyósításának egyik feltétele, hogy még az idén kiegyensúlyozottá váljon az állami költségvetés. Velcsev nem győzte hangsúlyozni, hogy a deficit eltüntetésének az érdekében nem kerül sor a lakosságot érintő költségmegszorító intézkedésekre, a hiányt a bevételek növelésével kívánják felszámolni. Nehéz lesz azonban tartania a szavát.

Az IMF szakértői arra is felhívták a szófiai kormány figyelmét, hogy valamit tennie kell a lakosság hirtelen megugrott eladósodásának a megfékezéséért. A kereskedelmi bankok által nyújtott lakossági hitelek állománya ugyanis egy év alatt 50 százalékkal megugrott. Pedig, bár az ország importszükséglete emelkedett a növekvő fogyasztással, azt a beruházások nekilódulásával felgyorsult export révén sikerült olyannyira ellensúlyozni, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya a január-áprilisi időszakban 20 millió euróval, 755 millióra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Bizakodással tölti el a kormányt, hogy ily módon tartható lesz az ez évre kitűzött, a GDP 8,2 százalékára rúgó deficit szemben a folyó fizetési mérleg tavaly 8,7 százalékos hiányával.

Hangulatjavító intézkedésekre - különös tekintettel a parlamenti választás közeledtére - azonban igencsak szüksége lenne a nagyobbik kormányzó pártnak. Talán ezt a célt szolgálja a kormány által nemrégiben bejelentett adócsökkentési program, amelynek keretében a személyi jövedelemadó legalacsonyabb kulcsát 20-ról 12 százalékra, a legmagasabbat pedig 39-ről 29 százalékra szállítanák le jövő évtől. Hasonló enyhítésre számíthatnak a vállalkozók is, hiszen a társasági adót 4 százalékkal, 19,5-re csökkentik.

A kormányzati ciklusának utolsó évébe érkező Szakszkoburggotszki pártjának nem áll jól a szénája: a Gallup közvélemény-kutató intézet szófiai részlege által nemrégiben készült felmérés szerint az NDSZT felélte népszerűségét, támogatottsága jelenleg mindössze 7 százalékra rúg. Jóllehet három éve még közel 43 százalékkal nyerte meg a parlamenti választást, és - egy mandátum híján - majdnem egymaga többségbe került a szófiai törvényhozásban. Ezzel szemben koalíciós partnere tartja a formáját, hiszen ha most rendeznék a választást 6,5 százaléknyi szavazatra számíthatna, nem sokkal kevesebbre, mint három éve.

Az excár pozíciójára a legnagyobb veszélyt - a jelenlegi állapotok szerint - a kommunista utódpárt, a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) jelenti, amely 26 százalékkal rendületlenül vezeti a közvélemény-kutatásokat. Úgy tűnik, a választók rég elfelejtették, hogy a szocialisták legutóbbi - 1994. december és 1997. január közti - kormányzása idején majdnem csődbe ment az ország, és a pénzügyi-gazdasági válság végül előrehozott választáshoz, a jobboldali Demokratikus Erők Szövetségének (SZDSZ) hatalomra kerüléséhez vezetett. Az excár azonban mintha mindezt tudomásul sem venné, pedig intő jel lehetne számára, hogy pártja sem áll már mögötte egy emberként: az NDSZT eredetileg 120 fős parlamenti frakciója három év alatt 108 tagúra zsugorodott. A kormány politikáját ellenző képvikselők újabb csoportja lépett ki márciusban az NDSZT parlamenti frakciójából - közülük tízen, Nemzeti Egység Eszménye elnevezéssel, a törvényhozásban saját frakciót alakítottak -, aminek eredményeként a kormánykoalíció kisebbségbe szorult.

Pedig az excár hatalomra kerülésekor a jobboldali elődje által rendbe hozott gazdaságot vett át, és nem is bánt rosszul az örökséggel: az utóbbi három évben a makrogazdasági mutatók többé-kevésbé látványosan javultak, aminek jótékony hatását azonban a társadalom széles rétegei saját pénztárcájukon nap mint nap nem érzékelhetik. Szakszkoburggotszki ráadásul annak idején nagyrészt annak köszönhette választási győzelmét, hogy kilátásba helyezte: a hatalomra kerülése esetén 800 napon belül látványosan javulni fog a lakosság életszínvonala.

Az ígéret azonban csak ígéret maradt: a lakosság 40 százaléka mind a mai napig átlagosan havi 120 levából (1 euró = 1,955 leva) él, nem is szólva az 560 ezer nyugdíjasról, akik szinte hihetetlenül kevésből, havonta átlagosan 55 levából tengethetik napjaikat. Az uniós csatlakozási tárgyalásokat a minap befejezett, ám taggá várhatóan majd csak 2007-ben váló Bulgáriának a jövedelmek terén szinte a legnagyobb a hátránya, hiszen a 8 millió lakosú ország egy főre jutó 2255 eurós GDP-je még a most csatlakozott új EU-tagok átlagának a harmadát sem éri el. Ilyen körülmények között aligha vigasztalja a lakosságot, hogy a gazdaság az utóbbi négy évben rendre 4 százalék fölötti növekedést mutatott, az idei első negyedévben is 5,3 százalékkal bővült, és a fogyasztói árak mindössze 2,3 százalékkal emelkedtek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Botrány a Parlamentben: Gyurcsány lesből támad

Botrány a Parlamentben: Gyurcsány lesből támad

Prőhle ma már írna egy előszót a sokat kritizált kiállításához

Prőhle ma már írna egy előszót a sokat kritizált kiállításához

Kiemelten közhasznú beruházás lett az Opera felújítása

Kiemelten közhasznú beruházás lett az Opera felújítása

Gyógynövénypiac mint nemzetstratégia?

Gyógynövénypiac mint nemzetstratégia?

Palkovics: A több túlóra mindenkinek előnyös lehet

Palkovics: A több túlóra mindenkinek előnyös lehet

Egy afgán úszónak sikerült felülmúlnia Eric, az angolna olimpiai produkcióját

Egy afgán úszónak sikerült felülmúlnia Eric, az angolna olimpiai produkcióját