A Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Köztársaság hatóságai újabb fegyvereket osztottak ki a nem hivatalos határt figyelő egységeknek, miután Moldova állítólag a hadsereg bevetésével akarja visszaszerezni az orosz többségű térséget.

Újabb adok-kapok alakult ki Moldova és a volt szovjet tagköztársaságból az 1992-es rövid polgárháború után kiszakadt Dnyeszter Menti Köztársaság hatóságai között. A párbajt ezúttal a Dnyeszter mentiek kezdték, akik bezárattak néhány nem orosz nyelvű iskolát. A hivatalos indoklás szerint a román tannyelvű iskolák nem voltak hajlandóak bejegyeztetni magukat, ám a valós ok az volt, hogy a tanárok és a diákok latin, nem pedig a szovjet időket idéző cirill betűket használtak. A szülők és a tanárok ülősztrájkkal próbálták megakadályozni a hatóságok fellépését, ám a rendőrök nem sokat teketóriáztak: letartóztatták a szembeszegülőket.

Az iskolák bezárását Moldova és Románia mellett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is elítélte, közleményében "lingvisztikai tisztogatásnak" minősítette a hatóságok fellépését. Az ügyet az EBESZ és az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF is ki akarta vizsgálni, ám a helyi hatóságok nem engedték az iskolák környékére a külföldi megfigyelőket.

Az iskolai zárlatra Moldova a vámszabályok megszigorításával és gazdasági blokáddal válaszolt, amire a másik fél a térségen áthaladó vasútvonalak lezárásával és a moldovai energiaszállítások felfüggesztésével felelt. A lépéskényszerbe került Moldova előbb felkérte a Dnyeszter Menti Köztársaságban 1300 békefenntartót állomásoztató Oroszországot a helyi oroszok kordában tartására, majd megszigorította a Tyiraszpol elleni szankciókat: a múlt héten életbe lépett új korlátozások értelmében nemcsak a Dnyeszter Menti Köztársaságban készült termékekkel tilos kereskedni, hanem a kiszakadt térség érintésével moldovai területre került árukkal is. Mindeközben Moldova a vasúti zárlattal nehéz helyzetbe hozott Ukrajnával összefogva a Dnyeszter Menti Köztársaságot elkerülő, a korábban használtnál kisebb kapacitású vasútvonalon szállítja áruit.

A heves nyilatkozatpárbajjal kísért vita immár odáig fajult, hogy a tyiraszpoli vezetés a napokban azzal vádolta Moldovát, a volt szovjet tagköztársaság fegyverekkel akarja visszaszerezni az elveszített területet. Orosz elemzők szerint ugyan nem fenyeget a polgárháború kiújulása, ám nem kizárt, hogy kisebb fegyveres csetepaték robbannak ki.

A katonai megoldás azért is valószínűtlen, mert az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldovának aligha van ereje győzelmesen megvívni egy olyan háborút, amelyben a szemben álló fél Oroszország támogatását élvezi. Moszkva figyelmeztette is Moldovát, hogy a gazdasági szankcióra válaszul a Dnyeszter mentiek újabb és újabb válaszintézkedéseket léptetnek majd életbe.

Az iskolabezárással kezdődött válság nyomán megszakadt mindenféle kapcsolat Moldova és a Dnyeszter Menti Köztársaság között, és Vlagyimir Voronyin moldovai elnök bejelentette: az ország vezetése mindaddig nem tárgyal az önkényuralmi rendszert kiépítő Tyiraszpollal, amíg nem kezdik meg a demokratizálást. A párbeszéd újbóli megszakadása után a Dnyeszter mentiek ismét bejelentették, fontolóra veszik az Oroszországhoz való csatlakozás napirendre tűzését. A csatlakozásra ugyanakkor kevés az esély, hiszen Moszkva aligha támogathat a nemzetközi határok megváltoztatását jelentő kérést.

A legújabb válság kilenc hónappal azután robbant ki, hogy a két fél kis híján elfogadta azt az orosz béketervet, amely megkísérelte összehangolni az ország területi egységének helyreállítását követelő Moldova, illetve a minél nagyobb függetlenségre törekvő Dnyeszter Menti Köztársaság érdekeit (HVG, 2003. november 29.). A rendezési tervre állítólag már Voronyin is igent mondott, ám az elnök végül - a nyugat-európai és az amerikai rosszallás, illetve az ellenzék által rendezett tüntetések hatására - meggondolta magát, és nem írta alá a megállapodást. Az EBESZ, illetve az Európai Unió elsősorban azért volt elégedetlen a rendezési tervvel, mert az meghosszabbította volna a térségben állomásozó orosz békefenntartók jó ideje lejárt mandátumát. Az augusztus eleje óta tartó legújabb krízis nyomán ismét lekerült a napirendről az orosz békefenntartók kivonásának az ügye.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ne csak lásson, látszódjon is: menetfény és társai, avagy mit kell tudni az autó lámpáiról?

Ne csak lásson, látszódjon is: menetfény és társai, avagy mit kell tudni az autó lámpáiról?

A világtól jóformán elzárt városkában épülhet a palesztin Szilícium-völgy

A világtól jóformán elzárt városkában épülhet a palesztin Szilícium-völgy

A Franz Ferdinand énekese a Sziget után ismét mogyoróallergiás rohamot kapott

A Franz Ferdinand énekese a Sziget után ismét mogyoróallergiás rohamot kapott

12 másodperc, és nyár van – Porsche 911 kabrió menetpróba

12 másodperc, és nyár van – Porsche 911 kabrió menetpróba

Kevés titokzatosabb Mercedes létezik, mint ez a régi fekete AMG kombi

Kevés titokzatosabb Mercedes létezik, mint ez a régi fekete AMG kombi

„A biztonságos személyazonosítás stabilitást és növekedést hoz”

„A biztonságos személyazonosítás stabilitást és növekedést hoz”