Egy Hamász-vezető damaszkuszi likvidálása jelzi, a szélsőséges mozgalom gázai vezetésének lefejezése után a külföldön élő irányítók kerültek Izrael célkeresztjébe. Egyes szakértők szerint a palesztin merényletek java részét már most is külföldről vezérlik.

Ezzedin al-Sejk Khalil vasárnap reggel a szokott módon kezdte napját a szíriai fővárosban. Beült az autójába, válaszolt mobiltelefonja hívására, majd megpróbálta beindítani a motort. Ekkor azonban a jármű felrobbant. Izraeli biztonsági források hétfőn jelezték a londoni BBC-nek, hogy a Hamász szélsőséges palesztin szervezet katonai szárnya egyik vezetőjének számító Khalil megölése mögött a zsidó állam áll, bár az ország hivatalosan nem kommentálta a robbantást.

Gázai palesztin források szerint a negyven év körüli Khalil a Hamász katonai szárnyának, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak a palesztin területeken kívüli tevékenységéért felelt, a Hamász bejrúti közlése szerint azonban nem viselt magas tisztséget. Khalil mindenesetre a katonai szárny alapító nemzedékének tagja volt, vagyis a mozgalomban veteránnak számított, akit Izrael - négyszáz palesztin militánssal együtt - még a kilencvenes évek elején utasított ki Libanonba. Így hát valószínű, hogy a katonai szervezet magasabb rangú vezetői közé tartozott.

A Hamász irányításának Damaszkuszban élő tagjai az után kerültek az izraeli biztonsági szolgálatok figyelmének középpontjába, hogy a zsidó állam a mozgalom tucatnyi magas rangú emberének likvidálása után az idén márciusban és áprilisban - Ahmed Jaszin sejk, majd az őt követő Abdelaziz al-Rantisszi Hamász-vezér meggyilkolásával - lefejezte a gázai vezetést. A mozgalom irányítása így - elemzők szerint - jobb híján a damaszkuszi száműzöttek kezébe került. Az első számú damaszkuszi vezér egyébként Khaled Mesal, aki a merénylet időpontjában állítólag Egyiptomban tartózkodott.

A Khalil elleni akció nem csupán egy epizódja az izraeli célzott likvidálásoknak, hanem egyszersmind igencsak nyomatékos üzenet Szíriának. Izrael nyilván azt akarta Damaszkusz értésére adni, hogy bárhol és bármikor lecsap a terrorizmus ellen vívott háborújában. A szélsőséges palesztin szervezetek vezetői elleni célzott likvidálásokat a zsidó állam a négy éve tartó intifáda alatt eddig csak a Gázai övezetben és Ciszjordániában alkalmazta, mostantól azonban Szíria sem érezheti magát védve.

Arab frontállamban a zsidó állam évtizedek óta nem hajtott végre sikerrel ilyen jellegű akciót. Legutóbb a jordán fővárosban próbálta eltenni láb alól Khaled Mesalt, aki azonban túlélte a merényletkísérletet. A zsidó állam titkosszolgálata, a Moszad 1988-ban Tunéziában ölte meg Jasszer Arafatnak, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnökének a helyettesét, Abu Dzsihádot, de az észak-afrikai ország nem állt katonai konfliktusban Izraellel. Libanonban az izraeli titkosszolgálatok tucatnyi műveletet hajtottak végre, de az országot a zsidó állam hátsó udvarának tekinti, hiszen ott a dél-libanoni megszállás alatt saját hírszerzési infrastruktúrát épített ki.

Damaszkusz azonban a hírek szerint az utóbbi időben szűkítette a Hamász és más palesztin militáns szervezetek vezetőinek mozgásterét, például telefonvonalak kikapcsolásával és irodák bezárásával. Könnyen lehet, hogy Izrael a palesztin szélsőségesek teljes ellehetetlenítésének érdekében igyekezett nyomást gyakorolni északi szomszédjára. Bár Damaszkusz válaszlépéssel fenyegetőzött, Izrael katonai fölénye miatt Szíria aligha szánja rá magát katonai megtorlásra. Sokkal nagyobb veszélyt jelenthet a Hamász fenyegetőzése, miszerint külföldön indíthat támadásokat izraeliek vagy zsidók ellen. A mozgalom bejrúti és damaszkuszi szóvivői azonban közölték, hogy a szervezet egyelőre nem terjeszti ki katonai tevékenységét Izraelen, illetve a palesztin területeken túlra.

Izrael a célzott likvidálásokat azt követően újította fel, hogy augusztus végén - majd félévi szünet után - kettős öngyilkos merényletet hajtott végre a Hamász egy hebroni sejtje a dél-izraeli Beér-Sevában, 16 embert megölve. Izrael szerint a hebroni csoport Damaszkuszból kapta az utasítást a robbantásra, ugyanakkor a klánalapon szerveződő sejt más hírek szerint eléggé önállóan működik ahhoz, hogy saját elhatározásra is végrehajtson öngyilkos merényletet.

A gázai és a ciszjordániai terrorszervezetek gyengülése azonban vezetési vákuumot hozott létre, amelyet külső mozgalmak tölthetnek be - figyelmeztetett a Háárec című izraeli lap katonai kommentátora, Amosz Harel. Biztonsági forrásokra hivatkozva azt állította, hogy például a ciszjordániai merényletek háromnegyed részét már most a libanoni Hezbollah pénzeli és irányítja. Nem beszélhetünk többé közvetlen izraeli-palesztin konfrontációról, a direktívák Iránból és a Szíria által támogatott Hezbollahtól érkeznek - írta.

Egy másik biztonsági problémára is figyelmeztetnek izraeli szakértők. Ahogy a hadsereg folyamatos gázai behatolásai, a katonai vezetők likvidálásai és a ciszjordániai biztonsági fal építése révén egyre nehezebb a palesztin öngyilkos merénylők dolga, úgy fejlődik a házi készítésű palesztin rakéták előállítása. Bár a Gázai övezetből kilőtt több száz rakéta közül eddig csak egy volt halálos, néhány izraeli katonatiszt már most stratégiai fenyegetésnek nevezi a Kasszám névre keresztelt fegyvertípust.

Ezeket a rakétákat a libanoni tapasztalatok alapján csak a földön lehet ellenőrizni, ami viszont ellentmond Ariel Saron izraeli kormányfő egyoldalú kivonulási tervének - vélekedett Alon Ben-David, a Jane's Information Group elemzője. Az erőszak újbóli fellángolását szakértők éppen a Gázai övezet "leválasztásával" magyarázzák: a palesztin szélsőségesek az erőszak szinten tartásával egyebek közt azt a látszatot akarják kelteni, hogy Izrael "tűz alatt" vonul ki.

Márpedig a szélsőjobboldal igen heves ellenállása dacára úgy tűnik, Saron igyekszik mindenáron véghezvinni tervét: a hét végén például nyilvánosságra hozták azt a törvénytervezetet, amely a mintegy 8 ezer gázai zsidó telepes elköltöztetésének feltételeiről szól. E szerint akár ötévi börtönnel is büntethető lenne az a telepes, aki erőszakkal ellenáll az izraeli katonáknak az evakuálás során. A tervezet családonként 200-500 ezer dollárnyi kártalanítást helyez kilátásba, és a kormány hatáskörébe utalná, mikor és hol hajtsa végre a négy szakaszban sorra kerülő, 2005 végére befejeződő kivonulást. Saron eltökéltségének komolyságát jelzi az is, hogy egy kormányügynökség 1700 gázai telepescsaládnak írt levélben ajánlotta fel segítségét az elköltözésre.

KERESZTES IMRE

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy ideális világban Keanu Reeves léggitározna a tiszteletére rendezett filmfesztiválon

Egy ideális világban Keanu Reeves léggitározna a tiszteletére rendezett filmfesztiválon

Háromból két motor lopott volt egy román autós szállítmányában

Háromból két motor lopott volt egy román autós szállítmányában

A leghaszontalanabb, a legröhejesebb, a legpofátlanabb: erre mentek el uniós milliók

A leghaszontalanabb, a legröhejesebb, a legpofátlanabb: erre mentek el uniós milliók

Trónok harca: Végre kiderült, mi inspirálta Arya Stark alakját

Trónok harca: Végre kiderült, mi inspirálta Arya Stark alakját

Felajánlotta fizetését a Haladás kapusa a Srí Lanka-i áldozatoknak és családjaiknak

Felajánlotta fizetését a Haladás kapusa a Srí Lanka-i áldozatoknak és családjaiknak

Ráfázhattak, akik letöltötték a népszerű videoszerkesztő szoftvert

Ráfázhattak, akik letöltötték a népszerű videoszerkesztő szoftvert