Személyi kérdés utasított mindent maga mögé az osztrák szociáldemokraták kongresszusán: az SPÖ vezére képtelen saját népszerűségét is növelni a párt látványos sikereinek fényében.

Hosszú percekig mutatta a kamera az óriáskivetítőn Alfred Gusenbauer csalódott, könnyekkel küszködő arcát. A helyszín az Austria Center nagyterme, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) minapi, 38. kongresszusa. A párt első emberét újjáválasztották ugyan, de az igenek 88,9 százalékos aránya felért egy vereséggel. A 644 küldött közül ugyanis 84 eleve tartózkodott a szavazástól, és sokan emlékeztettek rá, hogy Gusenbauer egyetlen elődje sem kapott ilyen kevés voksot. Pedig a kongresszusnak éppen az lett volna a feladata, hogy megerősítse az SPÖ 2000-es ellenzékbe kerülése óta a párt élén álló vezér pozícióját, és kimondja: mint elnök magától értetődően ő lesz a vörösök kancellárjelöltje a 2006-ban esedékes választásokon.

A várakozás megalapozott volt, "Gusi" elnöksége óta a párt 12 tartományi választáson javította a pozícióját, "uralma alá hajtotta" Salzburgot, SPÖ-s politikust juttatott az államelnöki székbe, és remekül szerepelt a munkáskamarai, legutóbb pedig a közalkalmazotti szakszervezeti választásokon. Az elnökre azonban, hiába járta végig az országot a kongresszust megelőző hetekben, napi akár tíz rendezvényt is végigszónokolva, nem akar átterjedni a siker fénye. Nehéz eldönteni, hogy Gusenbauer karizmahiánya okozza a bajt, vagy pedig az őt körülvevő csapat ügyetlen. Példa mind a kettőre akad.

Rengeteg kritikát kapott Gusenbauer az utóbbi hónapokban, amiért - szakítva az SPÖ addigi, totálisan elutasító magatartásával - négyszemközti találkozóra ült össze a kormányon lévő szélsőséges Szabadságpárt (FPÖ) meghatározó figurájával, Jörg Haiderrel, hogy a politikai és gazdasági életet eluraló Néppárttal (ÖVP) szemben közös ellensúlyt képezzenek. A múlt heti kongresszuson az önálló szervezetbe tömörült ifjú szociáldemokraták üvöltve követelték, hogy mondassék ki: az SPÖ sohasem lép koalícióra az FPÖ-vel. S bár stratégiailag a látványos szakítást most semmi sem indokolja, Gusenbauer fejet hajtott a hangos ifjak előtt.

Van, ami inkább az SPÖ-s kommunikátorok rovására írható. Ők engedték meg Christoph Matznetternek, a szociáldemokraták új gazdaságpolitikai sztárjának, hogy már a kongresszus előtt két hónappal közzétegye az általa kidolgozott gazdasági programot. A tervezetből a "rossz közvetítés" következtében nem az jött át, hogy a szociáldemokraták 2 százalékos munkanélküliséget, a társadalom szociális vívmányainak erősítését akarják, hanem hogy evégett emelnék az adókat. Gusenbauer akkor interveniált, a malőr nagyrészt elfeledtetett, az Austria Centerben a kongresszus második napján Matznetter már a kijavított változatot adhatta elő, és a pódiumról inthetett le a kezdésről 20 percet késő, a választási kudarc ellenére magát tuti kancellárjelöltnek kikiáltó Gusenbauernek. A személyi kérdés minden mást háttérbe szorított, pedig a gazdasági programnak még e "mérsékelt" változata is érdekes: a párt a súlyosan elmarasztalt osztrák oktatási rendszer javítására izgalmas reformot dolgozott ki, és olyan lakásprogrammal állt elő, amely jobb idők szociáldemokrata szellemét idézi.

A síri hangulatot, az üresen tátongó széksorokat, a pártelnököt ért méltánytalanságokat látva Hans Swoboda, aki jelenleg az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának alelnöke, válságosnak minősítette pártja helyzetét. Egyebek között azt javasolta, hogy az SPÖ hagyjon fel a reflexszerű elutasítás politikájával, a parlamentben konstruktívan, felelős párthoz méltóan szerepeljen.

A médiával szemben egyre ellenségesebb pártvezetés visszautasította a válságértékelést, mint ahogy azokat a tanácsokat is, melyek szerint az SPÖ elnökének többet kellene az alapszervek szintjén érintkezni az emberekkel. "Nem helyes támadni Gusenbauert, ha nem találunk nála jobbat" - így Brigitte Ederer, az SPÖ egykori második embere, ma a Siemens Austria igazgatóságának tagja. A cáfolatok ellenére a keresés láthatóan folyik, többek között a salzburgi és a bécsi tartományi vezetők, Gabi Burgstaller és Michael Häupl neve merül fel újra és újra, de makacsul tartják magukat a német RTL tévécsatorna osztrák vezetőjével, Gerhard Zeilerrel kapcsolatos híresztelések is. Häupl már cáfolt, arra hivatkozva, hogy 12 évvel idősebb Gusenbauernél, a többiek nem reagáltak.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Brutálisan leterhelték a magyar közutakat a kamionosok tavaly

Brutálisan leterhelték a magyar közutakat a kamionosok tavaly

Kilőtt a forint, miután az MNB megindokolta, miért nem lépett

Kilőtt a forint, miután az MNB megindokolta, miért nem lépett

Tippjáték 2/10: mikori ez a HVG-címlap?

Tippjáték 2/10: mikori ez a HVG-címlap?

Fájdaloműzés gyógyszer nélkül?

Fájdaloműzés gyógyszer nélkül?

Palkovics a SZTAKI szív alakú ágyáról: Említésre sem méltó

Palkovics a SZTAKI szív alakú ágyáról: Említésre sem méltó

A jegybank elmagyarázta, miért nem léptek

A jegybank elmagyarázta, miért nem léptek