Oszama bin Laden, Szlobodan Milosevics, Szaddám Huszein, Moamer el-Kadhafi, Fidel Castro - néhányan azok közül, akiket az Egyesült Államok ádáz ellenségének kiáltott ki, Hitlerhez vagy a gonoszhoz hasonlítva őket. Némelyikükkel azonban nem átallott együttműködni az USA a régi igazság szerint: az ellenségem ellensége a barátom.

"A gonosz birodalma" - előszeretettel nevezte így a néhai Ronald Reagan amerikai elnök az egykori Szovjetuniót, a Csillagok háborúja című filmtrilógia mesekategóriáját kölcsönvéve. A Szovjetunió felbomlása és a kommunizmus bukása után valóban sokan úgy érezték, hogy "a jó győzött a rossz felett", a demokratikus értékeken alapuló egyetemes világrendet ígérő Egyesült Államok immár sebezhetetlen és legyőzhetetlen. A világon azonban hirtelen újra felbukkant egy sötét erő: 2001. szeptember 11-én muszlim szélsőségesek intéztek támadást a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) és a washingtoni Pentagon épülete ellen.

A földkerekség legkeresettebb embere Oszama bin Laden lett. A 25 millió dolláros vérdíjjal a fején a szaúdi születésű terroristavezér, az általa alapított al-Káida hálózat és a nekik Afganisztánban otthont adó Talibán szélsőséges mozgalom a világ legtöbbet ostorozott triádjává vált. Pedig Bin Laden korábban sem volt ismeretlen: őt gyanították a New York-i WTC alagsorában elkövetett 1993-as, a kenyai és a tanzániai amerikai nagykövetségek elleni 1998-as vagy a jemeni Adennél a Cole amerikai hadihajót ért 2000-es robbantások kitervelőjének is.

A "gonoszok megbüntetése", a tálibok és az al-káidások "rókalyukaikból való kifüstölése" a Bush-kormányzat visszatérő retorikájává vált, amiben persze szerepet játszhatott - mutatott rá William H. Lewis, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) szakértője -, hogy pszichológiai fontossággal bírt a sokkolt és demoralizált hazai közvélemény csatasorba állítása, kifelé pedig annak bizonyítása, hogy az USA képes gyors stratégiai választ adni a kihívásra. Bush 2001 szeptembere óta bonyolult külpolitikai összefüggéseket olyan egyszerű képletekké szublimál, mint például a "mi vagy ők", "velünk vagy ellenünk", "a szabadság és a lehetőség világítótornya" szemben a "gonosz tengelyével".

Az ellenség ideológiai beskatulyázása persze korántsem új és kizárólag amerikai jelenség. Wendy C. Hamblet amerikai filozófus szerint már az archaikus társadalmakban is "tisztító rituálékkal" igyekeztek helyrehozni a közösség életének - démoni okokkal magyarázott - rendellenességeit. A rítus lehetett egy élet feláldozása, de antropológusok szerint a közösség nem érte be ezzel, az agressziót sokszor a külső világra is kivetítette. A filozófus szerint ha a jelenkori amerikai belső rituálé 12 ezer arab-amerikainak a merénylet utáni letartóztatása, illetve a polgári jogokat korlátozó belbiztonsági törvény elfogadása volt, akkor a "szükséges" külső agressziót az afganisztáni háború jelentette. A világ egyetlen szuperhatalma high-tech arzenáljával nekiment a világ egyik legszegényebb országának, ám Bin Laden és a tálibok szintén megátkozott emírje, Omár mullah azóta sem került elő.

A démonizálás amerikai gyakorlatának sajátossága, hogy az ördögnek kikiáltott figurák némelyike - stratégiai értéke okán - "angyalként" kezdte pályafutását. Bin Laden például az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA segítségével vezethette Afganisztánban a mudzsahedeket az 1979-ben kezdődött szovjet megszállás ellen. A szovjetek 1989-es kivonulása után a szaúdi "szabadságharcos" néhány évre feledésbe merült, míg harcot nem hirdetett a szaúdi monarchia, majd az 1991-es első Öböl-háború után a királyságban fennmaradt amerikai katonai jelenlét, végül aztán az Egyesült Államok és a Nyugat ellen. A Washington Times és a Washington Post több alkalommal is cikkezett arról, hogy Bin Laden 1992-1993-ban fegyverekkel és pénzzel látta el a boszniai muszlimokat, és több ezer önkéntes harcos is érkezett hozzájuk a Közel-Keletről. Az al-Káida a koszovói albánokat is segítette, a londoni The Sunday Times szerint Bin Laden koszovói működése 1994-ig nyúlik vissza.

Lapinformációk és a Pentagon egy jelentése szerint Clinton elnök adminisztrációja tudott Bin Laden boszniai tevékenységéről, sőt megtűrte azt, hiszen Washington akkor a szerbekkel állt harcban. Pedig 1998-as kiáltványában Bin Laden igen egyértelműen fenyegette meg a keresztény világot, azon belül is az Egyesült Államokat, ahol akkor már az egyik legveszélyesebb biztonsági fenyegetésként tartották őt számon.

Ám volt nagyobb ellenség: Szlobodan Milosevics jugoszláv, majd szerb elnök és Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek vezére. Bár a boszniai válságot lezáró daytoni megállapodás érdekében Washington - ha nem is közvetlenül - Milosevicscsel alkudozott, mégis a szerb politikust kiáltották ki a Balkán ördögévé. Nem is alaptalanul, csakhogy nyilvánvaló volt, hogy a szerbekhez hasonlóan a horvátok és a bosnyákok is követtek el etnikai tisztogatásokat, sőt a néhai Franjo Tudjman horvát elnök félfasiszta nézetei sem voltak ismeretlenek.

Karadzsics eddig valahogy megúszta, állítólag Bosznia olyan szegleteiben is bujkált, amelyek amerikai és francia ellenőrzés alatt álltak, Milosevicsnek azonban 2001-ben a Hágában felállított Nemzetközi Törvényszék elé kellett állnia. Louis Sell egykori washingtoni külügyi alkalmazott 2002-ben megjelent könyvében már kimondta az ítéletet: Milosevics egyszerre "bigott szocialista", "opportunista szerb nacionalista", egy demagóg és hataloméhes "második Tito", aki egyedül felel Jugoszlávia felbomlásáért. A három éve kezdődött hágai per azonban még nem ért véget, és a vád igen gyenge lábakon áll.

Alighogy 2001-ben Bin Laden átvette az "ügyeletes gonosz" szerepét, 2003-ban a Bush-kormányzat új ellenség után nézett, és talált is Irakban. Szaddám Huszeint már az első, 1991-es Öböl-háborúban is Hitlerhez hasonlította az idősebbik Bush, aztán Clinton "esztelennek és álnoknak" nevezte, de az iraki elnök jó egy évtizedig megúszta. Ebben persze alapvetően az amerikai államérdekek játszották a fő szerepet, de az is tény, hogy Huszein remekül használta ki nemzetközi kiközösítését hatalma megőrzésében. Otthon csodálták, amiért szembe mert szállni az Egyesült Államokkal, egyidejűleg mártírt csinált magából és népéből, aminek van is némi igazságalapja: a szankciók súlya alatt irakiak nemzedékei nyomorodtak meg.

Huszein démonizálása egyúttal Washington mozgásterét is leszűkítette, szinte lehetetlenné téve a diplomáciai megoldást. A 2003-as iraki háborúnak több oka is lehetett - például az olajkincs, a demokratizálás vagy a nemzetépítés -, de önmagában egyik sem lett volna elegendő. A hivatalos indokok pedig, mint például Huszein tömegpusztító fegyverei vagy a nemzetközi terrorizmussal való kapcsolata, utóbb alaptalannak bizonyultak. Így hát talán az sem kizárt, hogy Irak lerohanása - a hambleti filozófia logikája szerint - a belső válságra, vagyis a 2001. szeptemberi terrorra adott, kifelé irányuló agresszió második felvonása volt. E szimbolikában Huszein már az egész világot fenyegető rémmé emelkedett, akit így vagy úgy, de el kellett távolítani a hatalomból.

Pedig Reagan elnöknek döntő szerepe volt abban, hogy Huszein túlélje az 1980-1988-as iraki-iráni háborút. Rettegve a síita imámok által irányított Irán győzelmétől, az Egyesült Államok hírszerzési adatokkal, több százmillió dollárnyi hitelgaranciával, katonai célokra is használható eszközök exportjával támogatta a bagdadi baathista rezsimet. Donald Rumsfeld, Reagan közel-keleti küldöttje - a jelenlegi védelmi miniszter - 1983-ban titkos látogatást tett Bagdadban, és 1984-ben Washington helyreállította az 1967-es izraeli-palesztin háború miatt Irak által megszakított diplomáciai kapcsolatokat. Holott az Egyesült Államok előtt - titkosítás alól feloldott amerikai dokumentumok szerint - már ekkor nyilvánvaló volt, hogy Irak vegyi fegyvert vetett be az iráni fronton.

Huszeinével ellentétes irányú karriert futott be Moamer el-Kadhafi. Az 1969-ben hatalomra jutott líbiai vezető már a hetvenes években a világ egyik terrorközpontjává alakította országát, ahol a Nyugat ellen küzdő baloldali mozgalmak és palesztin szervezetek kaptak támogatást és kiképzést. Reagan a világ első számú közellenségének, "a Közel-Kelet legdühödtebb kutyájának" nevezte Kadhafit, aki Hitler és Sztálin zsarnokságának emlékeit idézi. Mindezt az amerikai sajtó is táplálta: a Time magazin például a "világ legveszélyesebb emberének" titulálta őt, holott a közel-keleti terrorért legalább annyira felelt Szíria vagy Irán.

Az arab, majd az afrikai egységet zászlajára tűző, de mindkettőben csalódott, kétségkívül excentrikus Kadhafi azonban - váratlan fordulatként - 1999-ben reálpolitikusként lépett fel, és kiadta az 1988-as Lockerbie-merénylet két líbiai gyanúsítottját. A 2001. szeptemberi támadás csak felgyorsította átlényegülését, a líbiai vezető segítette az al-Káida elleni harcot, és lemondott a tömegpusztító fegyverekről. Azóta szinte teljes feloldozást nyert: az ENSZ megszüntette az országa elleni embargót, idén pedig az Egyesült Államok helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat Tripolival, feloldva a szankciók többségét.

A Bush-kormányzat persze előszeretettel példálózik Kadhafival, mondván, minden pária követheti őt, és megbocsátásban lehet része. Washington szerint az iraki háború is komoly szerepet játszott Kadhafi "megtérésében". Szakértők azonban rámutatnak, hogy a líbiai vezető színeváltozása jóval korábban kezdődött, és a háttérben a líbiai gazdaság rossz állapota, valamint az is szerepet játszhatott, hogy Kadhafi valóban kiábrándult arab és afrikai illúzióiból.

Az Egyesült Államok legrégebbi mumusa kétségtelenül a Kubát immár 45 éve uraló Fidel Castro, aki azóta egyfolytában az amerikai külpolitika egyik legfőbb ellensége. Pedig színre lépésekor, a kubai forradalom 1959-es győzelmének első napjaiban az USA vezető körei még jó szemmel nézték a "szakállas forradalmárokat", akiktől csak annyit vártak, hogy megdöntik az akkoriban már Washington számára is kényelmetlenné vált Fulgencio Batista diktátor rezsimjét. A forradalom vezérétől, a módos középosztálybeli családból származó jogász Castrótól megreformált, demokratikus, Amerika-barát rendszert reméltek, csakhogy Kubában a forradalom gyorsan balra tolódott, egypárti vezetés jött létre, amely hallani sem akart az amerikai érdekek kiszolgálásáról. Az 1962-es rakétaválság aztán a hidegháborús viszonyok között végképp a Szovjetunió oldalára állította Kubát.

Ettől kezdve Kuba és - a hősként tisztelt, a nép által szinte istenített - Castro Washington számára maga volt a gonosz. Az egymást követő amerikai elnökök nemcsak azért ostorozták, mert úgymond kommunista diktatúrát épített ki, hanem mert ennek révén folyamatosan életben tarthatták az amerikaiakban a kubai támadástól való félelmet, ezzel indokolva többek között a disznó-öbölbeli 1961-es - sikertelen - inváziós kalandot, a számtalan Castro-ellenes CIA-akciót. A forradalmat exportáló Castro minden elnök számára az emberi jogokat megsértő, a demokráciát sárba taposó diktátor jelképe maradt - kőhajításnyira az amerikai partoktól.

Az embargó azonban szinte felmentést adott a gazdasági nehézségekért, és az ellenségkép is jól jött Castrónak, aki Eisenhowertől Kennedyn át Bushig szinte állandó "párbeszédben" áll a mindenkori amerikai elnökkel. Az USA-val folyamatosan hadban álló Castro nemcsak otthon, de még ma is egész Latin-Amerikában növelni tudja népszerűségét azzal, hogy előszeretettel idézi az amerikai elnökök elszólásait, beszédeiket és tetteiket igen szellemesen kigúnyolja. Novemberben például a maga egyszerűségével úgy értékelte az amerikai elnökválasztást, hogy "Bush Bin Ladennek köszönheti újraválasztását".

KERESZTES IMRE

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A paksi atomerőmű kommunikációs igazgatója szerint náluk nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset

A paksi atomerőmű kommunikációs igazgatója szerint náluk nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Itthon is beárazták az új 7 üléses Mercedest, a gigantikus GLS-t

Itthon is beárazták az új 7 üléses Mercedest, a gigantikus GLS-t

Ha ilyen van az autójában, megmentheti az életét – ezért jó az automata segélyhívó

Ha ilyen van az autójában, megmentheti az életét – ezért jó az automata segélyhívó

Videón az Oppo izgalmas újdonsága: ilyen lesz a kijelző alá rejtett szelfikamera

Videón az Oppo izgalmas újdonsága: ilyen lesz a kijelző alá rejtett szelfikamera

A lagzi közben lopták el a nászajándékot Kiskunhalason

A lagzi közben lopták el a nászajándékot Kiskunhalason