A rekordszintű munkanélküliség pástra hívta az ellenzéket és a kormánykoalíciót is Németországban, a tárgyalási kezdeményezések és nyilatkozatok sokaságából azonban egyelőre leginkább az körvonalazódik, ki mit vár a másiktól a megoldás érdekében.

"Egykori postásként igazán semmi kifogásom a levélírás ellen, de az ilyen nyílt leveleket leginkább azért küldik, hogy a tartalmukról ne beszéljenek komolyan." Michael Sommer, a német szakszervezeti szövetség (DGB) elnöke - aki egyetemi évei alatt tanulmányait finanszírozandó valóban kézbesítőként dolgozott - a múlt vasárnap este egy pódiumvitán elmondott fenti szavai szerint nincs túl nagy véleménnyel arról a nyílt levélről, amelyet a német parlamenti ellenzék két vezéralakja, Angela Merkel, a kereszténydemokrata CDU elnöke és Edmund Stoiber, a bajor keresztényszociális CSU elnöke írt a múlt héten. A címzett Gerhard Schröder szociáldemokrata (SPD) kancellár volt, a levélírás oka pedig az az eposzi jelzővel "drámainak" minősített adat, amely szerint február végén 5 millió 216 ezer ember volt munka nélkül Németországban - vagyis annyi, mint még soha az NSZK második világháború utáni történetében (HVG, 2005. március 5.).

Annak ellenére, hogy ehhez a negatív rekordhoz jelentősen hozzájárultak a szociális ellátó rendszerben az év elején bevezetett változások - azok a munkaképes korúak is munkanélküli kategóriába kerültek, akik korábban szociális segélyt kaptak -, abban a kormány és az ellenzék is egyetért, hogy valaminek történnie kellene. Csakhogy minek? A Merkel-Stoiber-levél arra tesz ajánlatot a kancellárnak, kössenek "paktumot Németországért". Egyben biztosítják Schrödert, ha a kormánykoalíció a helyzet megoldására törvényjavaslatokat dolgoz ki, akkor azokról az ellenzék hajlandó "fair és konstruktív" vitát folytatni.

A tárgyalási alapot a CDU és a CSU vezetői rögtön meg is jelölték: azt a tízpontos programot, amelyet közös parlamenti frakciójuk terjesztett elő. Ebben a tíz pontban a német konzervatív pártok gyakorlatilag teljes mértékben átveszik és magukévá teszik a munkaadók elképzeléseit arról, miként lehetne csökkenteni a munkanélküliséget. Egyrészt a bér- és járulékos költségek lefaragásával, valamint a dolgozók és a szakszervezetek jogainak megnyirbálásával. Lazítani kellene a felmondási szabályokon, lehetővé kellene tenni, hogy az országos érvényű bértarifa-táblázattól eltérő - értsd, annál alacsonyabb - bérért is foglalkoztathassanak embereket, és a jelenlegi hat és fél százalékról öt százalékra kellene mérsékelni a munkanélküliségi biztosítást. Aligha csodálható, ha ezek a javaslatok nem nyerték el a szakszervezetek tetszését.

De a szociáldemokratákét sem. Mind Franz Müntefering pártelnök, mind Klaus-Uwe Benneter főtitkár "elfogadhatatlannak" minősítették a jobboldali javaslatokat. Ennek ellenére Schröder kancellár elfogadta a felajánlást, és a közeljövőben "válság-csúcstalálkozóra" invitálja majd az ellenzéki vezetőket. Mindazonáltal nem az ellenzéki tíz pontról akar tanácskozni velük, hanem azokról a reformelképzelésekről, amelyeket - berlini kormánykörökből származó információk szerint - a pontos meghívóban fog majd megfogalmazni.

Az SPD vezetőitől és az illetékes miniszterek nyilatkozataiból ma még inkább csak azt lehet kihámozni, mi nem szerepel a kormány elképzelései között. Nem lesz központi konjunktúraprogram, mert az Hans Eichel pénzügyminiszter szavai szerint "csak viszi a pénzt, de hatástalan". Wolfgang Clement gazdasági miniszter sem szándékozik hivatalosan deklarálni az alkotmány 115. paragrafusa szerint "a gazdasági egyensúly megrendülését" - ebben az esetben ugyanis az alaptörvény megengedné, hogy az állami hitelfelvétel átlépje az alkotmányban megjelölt határokat.

Leginkább az látszik valószínűnek, hogy míg a jobboldal a munkavállalókkal fizettetné meg az esetleges kibontakozás számláját, addig az SPD a munkaadóktól vár el áldozatot. Wolfgang Thierse parlamenti elnök - az SPD alelnöke - például azt vetette a vállalatok szemére, hogy eddigi ígéreteiket sem tartották be, a korábbi adócsökkentéseket, szociális megszorításokat nem követték beruházások. Még Clement is - akit pedig inkább a nagyiparhoz, a munkaadókhoz közel állóként szoktak emlegetni - úgy fogalmazott: azoktól a vállalkozóktól és vállalatoktól, amelyek itt lettek nagyok és erősek, igazán elvárható az a "modern hazafiság", hogy Németországban fektessenek be.

Kérdés, pusztán ráolvasással és "elvárással" ez elérhető-e. A növekvő munkanélküliség miatt újjáválasztásukért aggódó politikusokkal szemben a vállalkozók kényelmes helyzetben vannak. Ha nem kapunk kedvezményt, adócsökkentést, szubvenciót, akkor máshová visszük a termelést - hangoztatják, és arra hivatkoznak, hogy míg Németország nyugati felében 31,5 euróba, az egykori NDK-ban pedig 19 euróba kerül egy feldolgozóipari munkaóra egy-egy cégnek, addig Csehországban és Magyarországon öt euróból, Lengyelországban négy és félből, a balti új EU-tagországokban pedig három euró körüli összegből megússzák ugyanazt. S mivel a tavaly májusi EU-bővítés átmeneti szabályai csak a munkavállalók szabad áramlását akadályozzák, a munkaadókét nem, eme nagyvállalatok jókora zsarolási potenciállal rendelkeznek a "ki fizesse meg a munkanélküliség árát" vetélkedőben.

Ezzel együtt sem biztos, hogy a mostani vitában simán győzhetnek. Egyrészt, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, a megszorítások nem mindig hozzák meg a kívánt vagy ígért eredményt. Tavaly év elején például az egészségügyi reform keretében bevezették a negyedévenként tízeurós "rendelési díjat" (ezt mindenkinek készpénzben kell fizetnie, amikor az adott időszakban először megy orvoshoz), megemelték a gyógyszerek térítési díját, töröltek egyes ellátásokat; mindezt azzal a céllal, hogy csökkenteni lehessen az egészségügyi hozzájárulás mértékét, és ezen keresztül a bérek járulékos költségeit. A célt annyiban el is érték, hogy az emberek kevesebbszer mentek orvoshoz, és a betegbiztosítók kiadásai csökkentek - ám a megtakarítást a remélt járulékmérséklés helyett a biztosítók vezetői jövedelmeinek növelésére fordították.

Ám nincs nagyon hová hátrálniuk a szociáldemokratáknak - hacsak végképp nem akarják elveszíteni egykori imázsukat, hiszen az SPD a szociális igazságosságot írta zászlajára. A múlt héten tették ugyanis közzé a kormány szegénységi jelentését, amely szerint a szociáldemokrata-zöld koalíció 1998-as hatalomra kerülése óta eltelt öt évben 12,1 százalékról 13,5 százalékra nőtt a hivatalosan szegénynek számítók aránya. Szegénynek azt a háztartást minősítik, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el az 1563 eurós átlag hatvan százalékát. Mindenesetre a május 22-én esedékes észak-rajna-vesztfáliai tartományi választások - amelyet sokan a jövő évi Bundestag-választás főpróbájának is tekintenek - bőséges teret kínálnak majd mindkét oldalnak annak magyarázatára, mi miért nem megy.

WEYER BÉLA / BERLIN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

Holtan találták Olaszországban a kilenc napja eltűnt francia túrázót

Holtan találták Olaszországban a kilenc napja eltűnt francia túrázót

Íme a legolcsóbb eladó hazai Ferrari, 26,9 milliót kérnek érte

Íme a legolcsóbb eladó hazai Ferrari, 26,9 milliót kérnek érte

Az északírek többsége támogatná a tartalékmegoldást

Az északírek többsége támogatná a tartalékmegoldást

"Meghalok a fájdalomtól, segítenének?" - kilenc nappal utolsó hívása után sem találják a francia férfit

"Meghalok a fájdalomtól, segítenének?" - kilenc nappal utolsó hívása után sem találják a francia férfit

37 fokban ünnepelhetünk holnap

37 fokban ünnepelhetünk holnap