Fordult a kocka a parlamenti és köztársaságielnök-választásra készülő Lengyelországban: július elejéig még kettős győzelemre állt a jobboldal, most viszont úgy tűnik, a hatalmon lévő baloldal a kormányzást biztosan átadja a nemzeti radikális konzervatívoknak, ám nem esélytelen az államfői bársonyszék megtartására.

A tavasszal még az is kétséges volt, hogy a két viszálykodó pártra szakadt szociáldemokraták egyáltalán bejutnak-e parlamentbe a szeptemberi választáson, holott négy éve még 41 százalékkal győztek. Az októberi elnökválasztás sem ígért nekik sikert. A kormányon lévő Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) június végéig még csak államfőjelöltet sem tudott állítani, a pártból kiszakadt és ellenzékbe vonult Lengyel Szociáldemokrata Párt (SdPl) marginális tényező maradt, vezetője, Marek Borowski az 5. helynél még nem volt előbbre a jelöltek népszerűségi listáján. A nagyobbik szociáldemokrata párt egyetlen esélyes politikusa, Wlodzimierz Cimoszewicz alsóházi elnök, exkormányfő nem kívánt indulni, sőt bejelentette, hogy a politikától is visszavonul.

Elhatározásának megmásítására csak Aleksander Kwasniewski államfő tudta rábírni, aki feleségestül elzarándokolt Cimoszewicz falusi birtokára. A first lady, Jolanta Kwasniewska még azt is vállalta, hogy Cimoszewicz választási bizottságának az élére áll. Utóbbi bíróságilag bejegyzett testület, nem azonos a PR-tudósokból, pomponlányszervezőkből és a színeslufi-felelősökből álló választási stábbal. Tagjai az arcukat, nevüket adva segítik a jelöltet a társadalom megszólításában, az aláírás- és pénzgyűjtésben. A Kwasniewski házaspár nem rossz ajánló: a férj - ha az alkotmány megengedné, hogy harmadszor is induljon - könnyűszerrel győzne, felesége pedig még nála is népszerűbb.

Cimoszewicz - bár utolsónak szállt be a küzdelembe - rögtön fölényesen maga mögé utasította összes riválisát. Még a nemzeti-radikális konzervatív Törvény és Igazság (PiS) jelöltjét, Lech Kaczynskit, Varsó főpolgármesterét is, aki március óta verhetetlennek tűnt. A centrista jelöltek teljesen esélytelenekké váltak, a rivális szociáldemokrata Borowski pedig a reménytelen néhány százalékosok közé csúszott.

Nagy a valószínűsége, hogy az elnökválasztás Cimoszewicz és Kaczynski párharca lesz. Kaczynski ezt máris a posztkommunizmus és a nemzeti jobboldal küzdelmének igyekszik beállítani. Pedig Cimoszewicz nem is a kormányzó SLD színeiben indult, hanem függetlenként. A rendszerváltás előtt egyszerű párttag volt, az 1993-1997-es első baloldali kormánynak pártonkívüliként volt minisztere, majd vezetője. Az SLD-nek mindig is autonóm személyisége maradt. Tavaly társszerzője volt az Elég az önámításból című kiáltványnak, amelyet Borowski jelentetett meg az általa vezetett belső SLD-ellenzék kilépését megelőzően.

Cimoszewicz előnyére válhat, ha a választási harc bal-jobb szembenállásra redukálódik. Kaczynski ugyanis képtelen a centrum felé nyitni, miután pártja hosszú ideje elsősorban a szélsőjobbtól igyekszik szavazatot elhódítani, hiszen a nála mérsékeltebb Polgári Platformmal (PO) mint egyetlen potenciális koalíciós partnerrel választási "meg nem támadási szerződése" van. Cimoszewicz viszont tudatosan kerüli a vitát, minden társadalmi rétegben elég nagy a támogatottsága, és - ami döntőnek bizonyulhat - alacsony az elutasítottsága. Így a centrista, sőt akár még a mérsékelt jobboldali szavazók egy része is elfogadhatóbbnak találhatja őt, mint a harcias Kaczynskit, aki keménykezű, tekintélyelvű elnöki rendszert akar, és ezzel nemcsak híveket, hanem ellenfeleket is szerzett magának.

Lehet, hogy megismétlődik az 1995-ös elnökválasztás, amikor Lech Walesa konfrontatív stílusa és kommunistázása még a jobboldalról is sokakat kergetett át a kompromisszumképes baloldali Kwasniewskihez. De azon is múlhat az eredmény, hogy az egyik populista balos jelölt kiesése után az ő hívei közül hányan maradnak távol a második fordulótól, ha a rivális szociáldemokrata Cimoszewiczet ugyanakkora ellenségnek tekintik, mint a jobboldali vetélytársát. Van olyan prognózis, amely szerint a második fordulóban Cimoszewicz éppen ezért alulmarad a jobboldali jelölttel szemben, hiába vezet fölényesen az első fordulóban.

Nagy kérdés, hogy az elnökválasztási szereplésével Cimoszewicz mennyit segít pártjának a parlamenti választáson. Azt indulásakor bejelentette, hogy nem fog kampányolni a szociáldemokratáknak, de pusztán a ringbe szállásával 10 százalékra emelkedett az SLD támogatottsága a május végi 5-7 százalékról. Ezzel egyidejűleg kétségessé vált a Borowski vezette szakadár szociáldemokraták bejutása a parlamentbe, szavazóik egy része mintha kezdene visszapártolni az SLD-hez.

Nagy változások történtek ugyanakkor az SLD-nél. A május végén pártelnökké választott 31 éves technokrata Wojciech Olejniczak kiebrudalta a vezetőségből a "bárókat" - ahogy a lengyel sajtó és politikai nyelv nevezi a megyei kiskirályokat -, akiket még a tavaly lemondott Leszek Miller exkormányfő emelt a magasba. Eltávolította azokat a régebbi pártvezetőket is, akik leginkább kompromittálódtak az SLD mélyrepüléséhez vezető korrupciós botrányokban. Néhányukat, köztük Miller exkormányfőt nemcsak a vezető testületekből, hanem a parlamenti választási listákról is kihagyta. Csak a csekély hatalmú szenátusba jelöltethetik magukat.

Miután a két vezető jobboldali párt győzelmének és kormányalakításának jelenleg nem látszik alternatívája - régóta stabilan több mint 40 százaléknyi szavazatra számíthatnak -, inkább csak az a kérdés, mely pártok szerzik meg a nagyjából 30 százaléknyi baloldali szavazó voksát. Ebben a szegmensben egyelőre a nacionalista vulgárbalos Önvédelem a legsikeresebb 14-17 százalékkal. Tanulatlan szimpatizánsainak táborát a hagyományos baloldal kiábrándultjai duzzasztják (például a 18 százalékot kitevő munkanélküliek), akiket cserbenhagyott az SLD, amikor Miller jobbra, az üzleti körök felé manőverezett. A kormányon lévő SLD-nek - miután esélytelen a győzelemre - taktikailag biztonságosabb lehetett volna rájátszani a jobboldal posztkommunistázására, és visszatérni hagyományos szavazótáborának kemény magjához.

Hogy mégis miért fogott bele Olejniczak a modellváltásba két hónappal a választás előtt? A legtöbb lengyel elemző Kwasniewski államfő kezét látja a dologban, csakúgy, mint Cimoszewicz színre lépésében (Cimoszewicz közismerten bizalmasa az államfőnek, míg az SLD-ben háttérbe szorított veteránok épp az ellenlábasai). A decemberben távozó Kwasniewski ugyanis 51 évesen aligha vonul nyugdíjba. Minthogy nemzetközi karriert célzó tervei kútba estek, nyilván aktív marad a belpolitikában. A NATO-főtitkári posztot - bár jól feküdt az amerikaiaknál - végül nem ő kapta meg, hanem a holland Jaap de Hoop Scheffer. Az ENSZ-főtitkárság sem reális, miután magára haragította az oroszokat azzal, hogy Moszkvával szemben avatkozott be az ukrán narancsos forradalomba.

Lengyel elemzők és az SLD-ben félreállított veterán szociáldemokrata vezetők egybehangzóan azt állítják, hogy Kwasniewski elnök egy új, liberális-szociáldemokrata párt létrehozásáért mozgatja a szálakat a háttérben. Az új formáció ezek szerint az SLD romjaiból meg a szakadár szociáldemokratákból, valamint a tavasszal Demokrata Pártra átkeresztelkedett - és ügyetlen start után valószínűleg a parlamenten kívül rekedő - liberális Szabadságunióból állna fel. De ez már a jövő zenéje.

SCIPIADES IVÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ezt feltétlen kérje az új autójába – Hogyan működik a sávtartó automatika?

Ezt feltétlen kérje az új autójába – Hogyan működik a sávtartó automatika?

Újabb veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból a Nébih

Újabb veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból a Nébih

Sokkal kevesebb atomfegyver van a Földön, mint egy éve ilyenkor

Sokkal kevesebb atomfegyver van a Földön, mint egy éve ilyenkor

Virágot vitt Nagy Imre sírjára Orbán Viktor

Virágot vitt Nagy Imre sírjára Orbán Viktor

Rengetegen halnak meg minden évben, mert nem veszik komolyan ezt a tanácsot

Rengetegen halnak meg minden évben, mert nem veszik komolyan ezt a tanácsot

Videó: már utasfülkéje sincs a Volvo önvezető elektromos vontatójának

Videó: már utasfülkéje sincs a Volvo önvezető elektromos vontatójának