Taktikai lépésnek tartják elemzők a Mikulas Dzurinda vezette kisebbségi kormány egyik miniszterének múlt heti lemondását. Egy népszerűtlen reformokat véghezvitt minisztertől "szabadult meg" alig egy évvel a választások előtt a vesztésre álló koalíció.

"Hibáztam, amikor engedtem, hogy családi cégünk uniós pénzekre pályázzon" - közölte Ludovít Kaník szlovák szociális és munkaügyi miniszter, amikor a múlt héten meglepő hirtelenséggel bejelentette, távozik posztjáról. A reformminiszterként elhíresült Kaník a lejáratását célzó sajtókampánnyal indokolta lemondását. Kétségtelen, az utóbbi hetekben több újság is nagy terjedelemben foglalkozott azzal, hogy a családi tulajdonban lévő Kaník Kft. - amely igazgatóságának az exminiszter is tagja - 22 millió koronányi uniós idegenforgalmi támogatásra pályázott. A pénzt a közép-szlovákiai Banska Stiavnicában lévő szálloda felújítására szánta a Kaník család, ám a pályázatot nem nyerte meg.

Kaník távozását legalább olyan meglepetéssel fogadták, mint annak idején a kinevezését. Dzurinda az előző ciklus alatt, 1999-ben még leváltotta Kaníkot a Nemzeti Vagyonalap éléről, mert nem kellő eréllyel lépett fel a Meciar-kormány idején végrehajtott gyanús privatizációs ügyletek felderítése érdekében. Alig három év elteltével azonban politikai alkut kötött a két politikus: a Kaník által vezetett Demokrata Párt (DS) ugyanis a választás előtt néhány nappal bejelentette, pártja mégsem indul, híveit pedig Dzurinda pártjának, a Szlovák Kereszténydemokrata Uniónak (SDKU) a támogatására szólította fel. A győztes Dzurinda aztán bevette kormányába. Távozása azért is érinti érzékenyen a kisebbségi kormányt, mert - az adó- és az államháztartási reformot végigvivő Ivan Miklos pénzügyminiszter és az egészségügyi reformot jegyző Rudolf Zajac mellett - a harmadik reformminiszternek számított.

Reformtevékenykedését két éve a nyugdíjrendszer átalakításával kezdte. Először felemelték a nyugdíjkorhatárt - férfiak és nők számára egyaránt 62 évre -, megváltoztatták a nyugdíjszámítás módját is, majd pedig az idén januártól a magánnyugdíjpénztárak felállításával elindult a vegyes finanszírozási rendszer, amelyben többek között adókedvezményekkel támogatják a hosszú távra szóló nyugdíj-előtakarékoskodást.

Munkaügyi és szociális intézkedései során Kaník megszakította azt az évtizedes hagyományt, hogy a munkavállalókat érintő törvénytervezeteket a kormány egyeztesse a reformok legfőbb kerékkötőjének bizonyult Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjával (KOZ). A munka törvénykönyvéből szinte maradéktalanul törölték a munkaerőmozgást fékező munkavállalói előjogokat.

A legnagyobb vitát a távozó miniszter szociális intézkedései váltották ki. A munkanélküli-segély folyósításának megszigorításával egy addigi csapdahelyzetet küszöbölt ki, hiszen a munkanélküli-segély sok esetben magasabb volt, mint a munkába állás esetén a fizetés. Kaník a munkanélkülieket a segélyüknél alacsonyabb jövedelmet nyújtó állások elfogadására kényszerítette. Bevezette a közmunkák rendszerét: a helyi önkormányzatnál heti négy óra ledolgozását vállaló munkanélkülinek nem kellett szinte nap mint nap jelentkeznie a legközelebbi munkaügyi hivatalban, elég lett csak hetente egyszer. A "közmunka-kötelezettséget" a szociális támogatást igénylőkre is kiterjesztették. Népszerű intézkedése volt az alanyi jogon járó családi pótlék újbóli bevezetése - amelynek összege gyermekenként, havonta 540 korona -, és akinek munkája van, további adókedvezményt is kap.

Politikai taktikázásnak tartják elemzők Kaník távozását, aki nem akarta megvárni, míg az ellenzék rajta demonstrálja parlamenti erejét. Nyilvánvaló, hogy a szeptember eleji parlamenti blokád után (HVG, 2005. október 1.) a kisebbségben lévő kormánykoalíció sarokba szorítását a reformminiszterek megszorongatásával folytatják. E sorban Kaník az első helyen áll, mivel az ellenzék legfőbb szavazói bázisát adó alacsony jövedelműek között közutálatnak örvend, esetleges eltávolításával még a független képviselők is demonstrálhatják, hogy együtt tudnak érezni az egyszerű emberek problémáival. Valószínű, hogy a vezető kormánypárt sem nagyon marasztalta, hiszen a fontos reformokon már túl van a kormány, a népszerűtlen Dzurinda-párt támogatottságának a választások előtt alig egy évvel viszont csak jót tehet, ha eltűnik a színről.

Az érem másik oldala, hogy Kaník maga is adott okot a támadásra. Szakmai kritika leginkább a nyugdíjreform miatt érte. A nyugdíjak kiszámításának módszerét több pontban is korrigálni kellett, mert túlságosan bőkezűnek bizonyult, és társadalmi szempontból elviselhetetlen különbségek alakultak ki a régi és az új rendszerben kiszámított nyugdíjak között. Nem szült jó vért, hogy testvére az idegenforgalmi alapnál az idén elnyert egy 150 millió koronás támogatást sífelvonó építésére, annál is inkább, mert a pályázatot elbíráló bizottság titkára időközben magasabb pozícióba került, a Kaník minisztériuma által felügyelt Európai Szociális Alap szlovákiai főnökévé rukkolt elő. Az ellenzék kedvenc témája volt egyébként a családi cég állítólagos köztartozásainak a felemlegetése, amit Kaník kitartóan tagadott.

Utódját Dzurinda pártja egyelőre nem nevezte meg. Kaník azt szeretné, ha hozzá hasonló szemléletű politikus kerülne a helyére. E szempontból a legesélyesebbnek Zoltán Horváth parlamenti képviselőt és Rudolf Sokolt, a munkaügyi hivatali elnökét tartják. A jelöltek között tartják számon Ivan Stefanecet is, akit Dzurinda tavaly uniós biztosi ígérettel csábított el a Coca-Cola szlovákiai leányvállalatának az éléről, ám azóta sem találtak neki megfelelő funkciót, most jobb híján a tavaly novemberben szélvihar által letarolt Magas-Tátra rendbetételével foglalkozó kormánybizottságot vezeti.

TUBA LAJOS / POZSONY

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Falusi csok: senki sem akar falura költözni, de legalább emelkedtek az ingatlanárak

Falusi csok: senki sem akar falura költözni, de legalább emelkedtek az ingatlanárak

Karácsony eljátszotta Orbán poénját, Kálmán érdekében Dobrevet vetették be

Karácsony eljátszotta Orbán poénját, Kálmán érdekében Dobrevet vetették be

Börtönbe küldenék egy termékbemutató szervezőjét

Börtönbe küldenék egy termékbemutató szervezőjét

Aki kutyát akar tartani Bécsben, tanfolyamot kell végeznie

Aki kutyát akar tartani Bécsben, tanfolyamot kell végeznie

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Alkotmánybíró lehet Handó Tündéből - csak ő nem akarja

Alkotmánybíró lehet Handó Tündéből - csak ő nem akarja