Hivatalban lévő politikusokat, a kormányfőt, minisztereket, az amerikai követség dolgozóit hallgatták le másfél éve Görögországban. Mindez csak a múlt héten került nyilvánosságra, pedig a konzervatív kormánynak már háromnegyed éve a tudomására jutott a számos tekintetben máig homályos ügy.

Példátlan politikai botrány robbant ki a múlt héten Görögországban: az athéni Ta Nea napilap tudósításában arról számolt be, hogy lehallgatták Kosztasz Karamanlisz kormányfő, felesége, kabinetjének több tagja, a külügy-, a védelmi, a belügyminiszter, a nemzetbiztonsági hivatal alkalmazottai, szocialista ellenzéki politikusok, az amerikai követségi alkalmazottak, újságírók, arab származásúak mobiltelefon-hívásait. A lehallgatás 2004 márciusában, az athéni olimpia előtt kezdődött, és közel egy évig tartott (maga az olimpia is soha nem látott biztonsági intézkedések mellett zajlott, e célra mintegy 1,2 milliárd eurót költöttek el a rendezők).

A lehallgatásra a második legnagyobb görög mobilszolgáltató, a brit Vodafone helyi cége figyelt fel tavaly márciusban, miután észlelte, hogy hálózatába illegális szoftverrel behatoltak, és mintegy 100 ember telefonhívásait lehallgatták. Kénytelenek voltak ugyanis vizsgálatot kezdeményezni, mert több ügyfél is panaszt tett amiatt, hogy nem megfelelően működik a hálózat. Felfedezéséről a szolgáltató azonmód tájékoztatta a görög hatóságot, amely olyannyira bizalmasan kezelte az információkat, hogy máig nem hozta nyilvánosságra azokat.

A rejtélyt tovább növeli, hogy a lehallgatás észlelését követő napon a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett - lakásában felakasztva találták - a mobilcégnek a hálózat kiépítésével foglalkozó egyik helyi alkalmazottja. Ha valakinek, hát épp a 39 éves technikusnak lehettek információi arról - hivatkozott a napilap cikkírója kilétüket felfedni nem kívánó bennfentesekre -, ki volt abban a helyzetben, hogy a hálózatba illegális szoftvert elhelyezzen.

Számos, máig megválaszolatlan kérdést vet fel a technikus halála. Öngyilkosságának valószínűségét alaposan megkérdőjelezi, hogy épp aznap vetett véget életének, amikor az ügyet a mobilszolgáltató felfedezte, és értesítette a görög hatóságot. Ráadásul nősülni készült, a munkájával szemben sem volt kifogás, és egészségügyi problémái sem voltak. Az sem igazán világos, hogy a mobilszolgáltató miért tartotta fontosnak azonnal kiiktatni a szóban forgó szoftvert, miért nem figyelte tovább a hívástovábbításokat, mert így akár a "végállomásig" is eljuthatott volna. Hivatalos közleményében ugyanakkor a mobilcég közölte, hogy ilyen esetben ügyfelei védelme érdekében kötelessége azonnal működésképtelenné tenni az illegális szoftvert, amiről persze másolatot készít. Ennek ellenére négy érintett beperelte a görög mobilcéget, amiért képtelen volt garantálni telefonbeszélgetéseinek biztonságát.

A botrány kirobbanását követően össztüzet zúdítottak az ellenzékben lévő szocialisták a kormányra. Szemére vetették, hogy tíz hónapon át eltitkolták az ügyet, és annak nyilvánosságra kerülésekor sem tudnak magyarázatot adni, kik és milyen megfontolásból végezték a lehallgatásokat. Jorgosz Papandreu, az előző kormány külügyminisztere, jelenleg a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) elnöke élesen kirohant a konzervatívok ellen, mondván, eljátszották a választók bizalmát, és képtelenek gondoskodni a nemzetbiztonságról. Felháborodásának adott hangot Jannosz Papandoniu, korábbi védelmi miniszter is, aki a lehallgatottak között volt, de a kormány őt sem értesítette a történtekről.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kásler ellátogatott egy budapesti óvodába, sajtótájékoztatót is tartott – fotók

Kásler ellátogatott egy budapesti óvodába, sajtótájékoztatót is tartott – fotók

Hajlítható kijelzővel hozná vissza a Motorola minden idők egyik legkedveltebb telefonját

Hajlítható kijelzővel hozná vissza a Motorola minden idők egyik legkedveltebb telefonját

A cégek 70 százaléka átveri a dolgozóit vagy a munkaügyi ellenőröket

A cégek 70 százaléka átveri a dolgozóit vagy a munkaügyi ellenőröket

Összeütközött két orosz Szu–34-es vadászbombázó

Összeütközött két orosz Szu–34-es vadászbombázó

Nagy baj van: kiszivárgott 773 millió e-mail-cím és rengeteg jelszó, itt ellenőrizheti, érintett-e

Nagy baj van: kiszivárgott 773 millió e-mail-cím és rengeteg jelszó, itt ellenőrizheti, érintett-e

Böjte Csabával fog imádkozni Ferenc pápa Csíksomlyón

Böjte Csabával fog imádkozni Ferenc pápa Csíksomlyón