Először álltak ki tömegek az örmény népirtással kapcsolatos szabad véleménynyilvánítás mellett Törökországban. Az örmény újságíró megölését követő félelem azonban nem múlt el.

Újabb sokk érte a török közvéleményt Hrant Dink újságíró meggyilkolásával kapcsolatban, miután a múlt héten a merénylőt szinte hősként ábrázoló videofelvételt mutattak be. Ezen a január közepén elkövetett gyilkossággal gyanúsított Ogün Samast török zászlóval a kezében pózol egyenruhás rendőrök kíséretében, a háttérben pedig Mustafa Kemal Atatürk, a török köztársaság néhai alapítójának egyik idézete olvasható: "A nemzet földje szent, amelyet nem szabad sorsára hagyni." A török sajtó egy része kikérte magának, hogy így dicsőítsék a feltételezett gyilkost, pláne hogy a rendőrség azonosulni látszik az elkövetővel.

Az örmény származású és az Ottomán Birodalom területén az első világháborúban örmények ellen elkövetett népirtásról több cikket is publikáló Dink három héttel ezelőtti lelövése óta nyilvánosságra került adatok mindinkább aggasztják a török közvéleményt. Mivel a nyomozás, illetve az Isztambulban elkövetett merénylet 17 éves, a Fekete-tenger parti Trabzonból származó tettesének gyors elfogása után lefolytatott kihallgatás során kiderült, a nacionalista lakosságáról híres városban már jó ideje folyt a szervezkedés az újságíró meggyilkolására.

Ráadásul úgy tűnik, a hatóságoknak még tudomása is volt minderről. A fiú egy olyan helyi nacionalista csoporthoz tartozott, amelynek tagjai már rég a rendőrség látókörébe kerültek. Egy beépült informátor már jó egy évvel ezelőtt jelezte, hogy a trabzoni csoportosulás gyilkosságra készül, és a figyelmeztetés többször is megismétlődött. Sőt a merénylő kihallgatása során készült jegyzőkönyvek szerint épp egy rendőrségi informátor vetette fel az újságíró meggyilkolásának az ötletét. Egyébként Dink ügyvédje az utóbbi időben többször is jelezte, hogy védence fenyegető leveleket kap - mindhiába.

Dinket egyébként - aki a török-örmény kétnyelvű Agos hetilap alapítója és főszerkesztője volt - a török büntetőkönyv hírhedt 301-es passzusa (HVG, 2006. október 7.) értelmében a "törökség jó híre elleni rágalom" vádjával tavaly hat hónapra elítélték. Bár az isztambuli bíróság felfüggesztette a büntetést, a tárgyalási folyamat a szólásszabadság elleni megmozdulássá változott: a nacionalista körök a bíróság előtt és a tárgyalóteremben heteken át tüntettek Dink ellen, miközben a rendőrség szemet hunyt a megfélemlítés felett.

A gyilkosság által keltett hullámok láthatóvá tették a törökországi politikai törésvonalakat is. A merénylet után néhány órával az Agos szerkesztősége előtt összegyűlt többezres tömeg támogatásáról biztosította az újságot, míg a pár nappal később tartott temetésen óvatos becslések szerint is több mint százezren meneteltek azzal a jelszóval, hogy "Itt most mindenki örmény! Mindenki Hrant Dink!" Először történt, hogy jelentős tömeg nyíltan visszautasította az örménykérdés hivatalos törökországi felfogását, és az alapvető polgári jogok biztosítását követelte.

Rögtön megszerveződtek a "nemzeti" megmozdulások is. Elemzők szerint az az igazi veszély, hogy a török átlagember egyre inkább úgy gondolkodik: akár a demokratikus jogok feláldozása árán is, de jobban kell őrizni a nemzeti identitást és szuverenitást a külső nyomással, az EU követeléseivel szemben, és figyelni kell a külső veszélyekre, így például egy független Kurdisztán létrejöttére.

A félelem láthatóan nem múlt el, amit az is jelez, hogy a gyilkosság után személyes biztonságára hivatkozva lemondta németországi felolvasó körútját Orhan Pamuk, a tavaly irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, évek óta az USA-ban élő török író. Őt 2005-ben ugyancsak a törökség megsértése miatt fogták perbe, mivel egy svájci lapnak 1 millió örmény kiirtásáról beszélt. A németországi PEN-klub elnöke, Johano Strasser leszögezte: "Nem szabad beengedni az EU-ba azt az országot, amely nem biztosítja a szabad véleménynyilvánítást."

A török társadalom megosztottságára utal, hogy a Dink-gyilkosság utáni napokban a legnagyobb példányszámú török napilap, a Hürriyet közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 50,5 százaléka helytelenítette az örményekkel való érzelmi azonosulást, míg 49,5 százalék helyeselte. A kormány gyorsan leváltotta ugyan Trabzon tartomány rendőri vezetőit, de az ellenzék ezt kevesli, és a belügyminiszter távozását követeli.

TARIK DEMIRKAN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem léphet be a KDNP-be a volt MSZP-s polgármester

Nem léphet be a KDNP-be a volt MSZP-s polgármester

Nagykállóban lenne képviselő Orosz Mihály Zoltán

Nagykállóban lenne képviselő Orosz Mihály Zoltán

Feljelentést tettek Puzsérék Berki leadott ajánlásai miatt

Feljelentést tettek Puzsérék Berki leadott ajánlásai miatt

Jókora zavar volt a Nemzeti Választási Iroda honlapján

Jókora zavar volt a Nemzeti Választási Iroda honlapján

92 éves polgármesterjelölt is indulhat az önkormányzati választáson

92 éves polgármesterjelölt is indulhat az önkormányzati választáson

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását