A közbiztonság javításával és a szemétválság megoldásával kezdi ténykedését az új Berlusconi-kormány, amely a külvárosi hulladékhegyek árnyékában tartotta első ülését Nápolyban.

Silvio Berlusconi szentté avatására készültek a nápolyiak a múlt héten, a régi-új miniszterelnök ugyanis azt ígérte, gyógyírt talál a közbiztonság javítására és az embermagasságú szeméthegyek eltüntetésére. A magasztos pillanatra azonban, úgy tűnik, még várnia kell a 71 éves kormányfőnek. Az első - szimbolikusan Nápolyban tartott - kabinetülésen elfogadott radikális intézkedéscsomagok ugyanis részben csalódást okoztak a csodaváróknak. A dél-olasz város lakóinak például azzal kellett szembesülniük, hogy a közel 15 éve húzódó szemétválság megoldásának ára van: hulladéktárolókat és -feldolgozókat kell építeni, amit viszont a helyi lakosok és önkormányzatok eddig mindig megtorpedóztak. Hogy ennek és a szokásos különalkuknak elejét vegye, a kormány mindaddig titokban tartotta, hová építik e létesítményeket, míg a lista múlt szombaton meg nem jelent a hivatalos közlönyben.

El is szabadult a pokol: az egyik kiszemelt helyszínen, az északnyugat-nápolyi Chiaiano külvárosban már a múlt hét végétől több száz tüntető barikádokat épített, autókat gyújtott fel, és "Gyilkosok, gyilkosok!" kiáltásokkal próbálta megtörni a tervezett szemétégetőhöz vezető utat védő rendőröket. Az összecsapásoknak több sebesültje is volt, ám Berlusconi bejelentette: nem hátrálnak meg, Nápolyt és környékét földrengés vagy vulkánkitörés sújtotta katasztrófaövezetként kezelik, rendbetétele nemzeti ügy. A feladat fontosságát és súlyát érzékeltetendő, a kormányfő külön szemétügyi államtitkárt nevezett ki Guido Bertolaso, eddigi polgári védelmi vezető személyében.

A nagytakarítási projekt lényege, hogy Nápolyban és környékén rövid időn belül tíz szeméttárolót nyitnak, valamint négy modern hulladékfeldolgozót építenek. Tanulva a korábbi népi ellenállási mozgalmakból - amelyeket feltehetőleg a helyi maffia, a camorra is tüzelt a busásan jövedelmező szemétbiznisz kézben tartása érdekében -, törvényerejű rendeletben rögzítették, hogy az új létesítményeket katonai objektumként őrzik, és aki megtámadja az őröket, egyévi, aki pedig akciókat szervez a stratégiai helyek ellehetetlenítésére, ötévi börtönnel lakol. Bertolaso azt is bejelentette, hogy napokon belül elkezdik a hulladéktelepek építését, mivel Nápoly külvárosaiban még mindig 35 ezer tonna szemét hever, amitől még az előtt meg kell szabadulni, hogy rothadásnak indulna a rekkenő nyári melegben. Máris elkülönítettek a költségvetésből e célra 150 millió eurót, ami nem is olyan nagy összeg, figyelembe véve, hogy a térség 12 ezer köztisztasági alkalmazottja évi 350 millió eurójába kerül az adófizetőknek, miközben a szemét elborítja az utcákat.

A bűnmegelőzés címén Roberto Maroni belügyminiszter, az idegenellenes Északi Liga második embere által elfogadtatott közbiztonsági csomagot sem lesz egyszerű megvalósítani. A már érvénybe is lépett törvényerejű rendelet értelmében az illegális bevándorlás mostantól bűntény, a rendezetlen papírokkal Olaszországban élő külföldieknek lakást, szobát kiadók ingatlanját elkobozzák. Egy polgármester EU-tagországból érkezett külfölditől is megtagadhatja a tartózkodási engedélyt, ha az nem tudja bizonyítani, hogy megfelelő jövedelme és lakhelye van, a hatóságok pedig DNS-bizonyítékot is kérnek a családegyesítéshez.

Csakhogy a sokaknak tetsző kemény intézkedéscsomag több sebből vérzik. Nemcsak mert néhány európai ország és maga az unió, valamint több emberjogi szervezet súlyos kifogásokat emelt a drasztikus lépések miatt, hanem mert az olaszok is hamar rájöttek: a szigornak áldozatául esne például az egyes becslések szerint több mint 1,5 millió külföldi háztartási alkalmazott, idősgondozó, akinek nagy része engedély nélkül végzi munkáját, ám igen hasznos az olasz társadalomnak. Csak tavaly 405 ezer ilyen házi segítő vagy munkaadója adott be legalizálási kérelmet. Maroni most azt ígérte, az e kategóriába tartozók bizonyos feltételekkel mentességet kapnak a kitoloncolás alól, és ezt külön rendeletben rögzítik.

Mindezek mellett szinte elsikkadt egy másik, még sok vitára alkalmat adó bejelentés, miszerint Olaszország húsz év szünet után atomerőmű-építési programba kezd. Claudio Scajola gazdaságfejlesztési miniszter szerint 2013-ig elindulnak az 1987-ben befagyasztott építkezések. Akkor a csernobili katasztrófa sokkja nyomán népszavazáson döntöttek az olaszok az országban működő nukleáris erőművek leállítása és újak építésének megtiltása mellett. Ma már azonban a lakosság és a tudósok többsége is pártolná az energiahordozókban rendkívül szegény, 80 százalékban az egyre drágább és kiszámíthatatlanabb importra szoruló országban biztonságos saját erőművek építését. De hogy ezek hol és milyenek legyenek, azon még késhegyig menő csatározások folynak majd, és az ügy könnyen a szemétkérdés csapdájába juthat.

Egyértelmű lelkesedéssel fogadták viszont az emberek, hogy a kormány máris beváltotta néhány adócsökkentési ígéretét. Eltörölték az első - azaz nem kiadásra szánt vagy nyaralónak használt - lakás utáni ingatlanadót, évi 30 ezer euró jövedelemig egységesen 10 százalék szja-t kell csak fizetni a túlórák után, és rendeletben szabályozták, hogy aki lakásépítési kölcsönt vett fel, annak azt a 2006-os kamatokkal kell visszafizetnie. Ezek az intézkedések becslések szerint évi 1100-1400 euró megtakarítást is jelenthetnek a megélhetésért többletmunkát is vállalók, lakásépítésre takarékoskodók családjainak.

Szégyenpadra kerül viszont, aki nem dolgozik meg a pénzéért - legalábbis az állami szektorban. Ezt szolgálja a Renato Brunetta közszolgálati miniszter által most meghirdetett transzparenciaprogram, amely az államigazgatásban dolgozók munkamorálját, jövedelmét tárja a lakosság elé. Már fel is került az internetre Brunetta tárcájánál vagy valamely az alá tartozó intézményben dolgozó 1100 fő adata, például hogy az utóbbi évben hány napot hiányzott, mennyit volt szabadságon, és mennyit betegállományban. A vezetők esetében életrajzuk, feladataik, bruttó jövedelmük, hivatalos költségeik, e-mail címük, telefonjuk is nyilvános. És ez még csak a kezdet - ígérte a miniszter, rövidesen közszemlére teszik ugyanis a többi tárca alkalmazottainak az adatait is. Az akció nem csak az átláthatóságot szolgálja, egyben hadüzenet is a lógósoknak: felmérések szerint Olaszországban a közszférában dolgozó 3,6 millió alkalmazott kétszer annyit hiányzik a munkahelyéről, mint a magánszektorban foglalkoztatottak. Ha beválik az internetes szégyenfal, Brunetta szinte ingyen sokkal rövidebb idő alatt szerezhet népszerűséget a Berlusconi-kormánynak, mint a közbiztonsággal és a szemétválsággal feltehetően évekig kínlódó kollégái.

VÁSÁRHELYI JÚLIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két pártot nem enged indulni az NVB az EP-választáson

Két pártot nem enged indulni az NVB az EP-választáson

Több mint hetvenen meghaltak a heves esőzések miatt Dél-Afrikában

Több mint hetvenen meghaltak a heves esőzések miatt Dél-Afrikában

Mutassa meg Magyarországnak a HVG címlapját!

Mutassa meg Magyarországnak a HVG címlapját!

Kikapott a Szeged Szkopjéban a kézilabda BL-ben

Kikapott a Szeged Szkopjéban a kézilabda BL-ben

Hetvenhét dolgot követel a kormány a ferihegyi reptér üzemeltetőitől

Hetvenhét dolgot követel a kormány a ferihegyi reptér üzemeltetőitől

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle