Szimbolikus jelentőségű a lengyelek számára, hogy hadseregük ünnepének előestéjén, a múlt csütörtökön jött létre a...

Szimbolikus jelentőségű a lengyelek számára, hogy hadseregük ünnepének előestéjén, a múlt csütörtökön jött létre a megállapodás Washingtonnal az országba telepítendő amerikai rakétabázisról. A lengyelek augusztus 15-én, a visztulai csoda napján Pilsudski marsall bolsevikok feletti 1920-as győzelmére emlékeznek, amikor a hadvezér csapataival megállította a Visztulánál a Vörös Hadsereg előrenyomulását. Nem véletlen, hogy a kétévi tárgyalások eredményeként megszületett egyezségre elsőként Moszkva reagált, nyomban megfenyegetve Varsót. Előbb Dmitrij Medvegyev orosz államfő - Angela Merkel német kancellárral folytatott tárgyalásai után - közölte, hogy a lengyelországi amerikai légvédelmi bázis Oroszország ellen irányul, majd hozzátette, Moszkva támadás esetén hasonlóképpen válaszol majd, mint ahogy azt Grúzia esetében tette. Anatolij Novogicin vezérezredes keményebben fogalmazott: Lengyelország egyenesen atomtámadásnak teszi ki magát. Moszkva egyúttal lemondta Szergej Lavrov külügyminiszter szeptemberre tervezett varsói látogatását.

A varsói parlament jóváhagyására váró egyezség értelmében Washington 2012-ig tíz, 3 ezer kilométer hatótávolságú elfogó rakétát helyez el a 400 lakosú, egykoron a polgári légi forgalom által használt repülőtérrel rendelkező, balti-tengeri Redzikowo település mellett. Varsó elérte Washingtonnál, hogy cserébe az ország védelmét biztosító amerikai Patriot rakétákat kap, amelyeket egy németországi bázisról visznek át, és száz amerikai katona működteti majd. A megállapodást mindkét jobboldali párt - a kormányzó Polgári Platform és fő riválisa, az ellenzéki konzervatív Jog és Igazságosság Párt - közös sikerként értékelte. A bázist eddig is támadó kommunista utódpárt, az ellenzéki Demokratikus Baloldali Szövetség aggodalmának adott hangot Moszkva feldühítése miatt, és ellencsapástól, gazdasági szankcióktól tart.

Az orosz-grúz konfliktus tovább élezheti Oroszország és a Tbiliszi pártján álló Ukrajna egyébként is feszült viszonyát. Az ukrán külügyminisztérium a napokban felajánlotta a nyugati hatalmaknak az ország szovjet időkből örökölt, eddig Oroszországgal közösen használt rakétavédelmi radarrendszerének elemeit, s a javaslatot jóváhagyó Viktor Juscsenko államfő - egyértelműen hazája NATO-tagságát szorgalmazva - hangsúlyozta, Ukrajna biztonsága csak egy kollektív védelmi megállapodás révén szavatolható.

Kijev ráadásul jelezte: a jövőben csak akkor indulhatnak harci bevetésre a fekete-tengeri orosz flottának otthont adó, Ukrajnához tartozó szevasztopoli kikötőben állomásozó hajók, ha azt a kijevi kormány is jóváhagyja, az ukrán hadvezetést pedig 72 órával előbb tájékoztatják. A döntés az után született, hogy az orosz flotta hajói a múlt héten blokád alá vették Grúzia partjait.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Harci szótár

Diplomáciai lépésekkel folytatódik a kaukázusi háború, amelyet ádáz propagandakampány is kísért. Közben ellentmondó hírek érkeznek az orosz kivonulásról, a dél-oszétiai Chinvaliban pedig rendkívüli állapotot hirdettek.

Lopott bankkártyaadatokkal vásárolt a 22 éves győri fiú

Lopott bankkártyaadatokkal vásárolt a 22 éves győri fiú

Videón, ahogy a rendőrség és a TEK lecsap a drogterjesztőkre

Videón, ahogy a rendőrség és a TEK lecsap a drogterjesztőkre

Magyar Nemzet: Ez lehet a vád Hasszán F. ellen

Magyar Nemzet: Ez lehet a vád Hasszán F. ellen

Juncker nem beszélt arról, hogy szerda után visszalő

Juncker nem beszélt arról, hogy szerda után visszalő

Szijjártó Péter az EU-nak: Több tiszteletet a törököknek!

Szijjártó Péter az EU-nak: Több tiszteletet a törököknek!

Fluor Tomi írta a káromkodásokat egy francia film szinkronjához

Fluor Tomi írta a káromkodásokat egy francia film szinkronjához