Önálló afrikai parancsnokságot állított fel az amerikai hadsereg, hogy hatékonyabban szállhasson szembe az olyan széthulló államokkal, mint a kalózkodásról elhíresült Szomália.

Africa Command néven új parancsnokságot hozott létre a németországi Stuttgartban az amerikai védelmi minisztérium, hogy egységes hatáskör alá vonja az eddig - az európai, csendes-óceáni és közel-keleti regionális központok között - három részre osztott afrikai kontinenst. A lépés a Pentagon új stratégiáját jelzi: hatékonyabban kell segíteni az összeomlott vagy rosszul irányított afrikai államokat, mert a nyomorgó lakosság könnyedén a szélsőséges és erőszakos ideológiák - így a muszlim fundamentalizmus és terrorizmus - befolyása alá kerülhet, ami biztonsági kockázat az USA-nak.

A parancsnokság élére kinevezett fekete bőrű William E. Ward tábornok közölte: nincs szándékukban bővíteni az Afrikában állomásozó 2 ezres amerikai katonai erőt. A központ célja egyelőre a kontinens egységes és hatékonyabb kezelése, illetve az újjáépítésre való összpontosítás. Ennek a segélyszervezetek persze nem örülnek, mert attól tartanak, hogy összemosódnak a katonai és a humanitárius feladatok, veszélyeztetve a civil szervezetek munkásainak az életét. A segélyszervezetek azzal is vádolják Washingtont, hogy militarizálja a diplomatákra és a fejlesztési szakemberekre tartozó külpolitikát.

A Refugees International segélyszervezet adatai máris azt mutatják, hogy a Pentagon részesedése az amerikai fejlesztési források felhasználásából az utóbbi évtizedben 3,5-ről 22 százalékra nőtt, míg a washingtoni kormány alá tartozó Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségé (USAID) 65-ről 45 százalékra csökkent. A civil segélyezésen alapuló régi modell sem mindig működik: Szomáliában a Siad Barre diktátor halála óta eltelt 17 év alatt 14 átmeneti kormány váltotta egymást, több mint 8 milliárd dollárnyi külföldi segélyt pumpáltak az országba, amelyet ma mégis a törvénytelenség és a reménytelenség ural.

Szomália évek óta három részre - Szomáliföldre, Puntföldre és az anarchia dúlta déli részre - szakadt. A főváros, Mogadishu egyes pontjait ellenőrző kormányhadsereg homokzsákok és betonfalak mögül próbál rendet tartani - akárcsak Bagdadban az iraki hadsereg. A hadurak ennek ellenére felosztották egymás közt a fővárost, és az erőszak, valamint a megfélemlítés az élet mindennapos részévé vált.

Az anarchia részben az USA terrorizmus elleni háborújának a következménye. Miután 2006-ban az iszlamisták elfoglalták Mogadishut és környékét, több milíciát felszámoltak, és bevezették a sáriát, a szigorú muszlim törvénykezést. Ennek hatására enyhült az erőszak, és visszaszorult a Kelet-Afrika partjait veszélyeztető kalózkodás, amellyel főként szomáliai bandák foglalkoznak. A Bush-kormány azonban - feltételezve, hogy az új vezetés menedéket nyújt az al-Káida tagjainak - egy rivális hadurat kezdett támogatni. Amerikai ösztökélésre a szomszédos Etiópia 2006 decemberében bevonult Szomáliába, megdöntve az iszlamista kormányt, amelynek helyére az ENSZ által is támogatott átmeneti kabinet került. A kormány hatalma azonban legfeljebb a főváros egyes részein érvényesül, a kabinet tagjait rendszeres halálos fenyegetések érik, ezért sorra mondanak le a miniszterek. A hadúrból lett Abdullah Juszuf elnök erélytelen, az ország több részét, így például a déli Kismayo kikötőt az iszlamisták ellenőrzik.

Az újabb káoszban minden korábbinál jobban virágzik a 15 éve kezdődött kalózkodás. A Dubaiban élő szomáliai emigráció által pénzelt bandák egyre összehangoltabban térítik el a hajókat. Az egyik legutóbbi szerzeményük az ukrán Faina teherhajó volt, amelyről állítólag nem is tudták, hogy fegyvereket szállít. Bár amerikai hadihajók eredtek a kalózok nyomába, a Hobyo vizeinél veszteglő ukrán teherszállítóról sikerült lerakodni a könnyűfegyverzetet, de a 32 orosz tank, a gránátvetők és a légvédelmi fegyverek a fedélzeten maradtak. A szállítmány hivatalos címzettje Kenya volt, de az amerikaiak szerint a muníciót Dél-Szudánnak szánták, ami alááshatja a kartúmi központi kormánnyal 2005-ben kötött békét.

Az ukrán hajót megszálló fegyveresek - akik robbantással fenyegetőztek - rekordösszegű, 20 millió dolláros váltságdíjat kértek, s az összeg mutatja: a kalózkodás jövedelmező üzletág. Az utóbbi évben az átlagos váltságdíj megháromszorozódott, ahogy az elrabolt hajók száma is. Az idén eltérített nyolcvan hajóért a kalózok állítólag összesen legalább 100 millió dollárt zsebeltek be, az ENSZ idei szomáliai segélykeretének a hétszeresét. A martalócok nincsenek közvetlen kapcsolatban az iszlamistákkal, de a partszakaszok használatáért bérletet fizetnek nekik. Az eltulajdonított hajók jelentős része a puntföldi Eyl kikötőjében várja a szabadulást, a délebbre fekvő és a banditák kezén lévő Haradheere pedig igazi kalóztanyává vált.

A banditizmus miatt az élelmiszersegélyek nem jutnak el Szomáliába, holott a 8 milliós lakosság harmada rászorul. A kalózkodás nemcsak a szomáliai rendezést és a béketárgyalásokat gátolja, de a világ egyik legforgalmasabb vízi útját is megbéníthatja: az Afrika szarva és Jemen közti Ádeni-öbölben évente 20 ezer hajó halad át. A 700 ezer szomáliai menekültből sokan az Arab-félsziget felé veszik az irányt, tovább szaporítva a síita lázadással és az al-Káida megerősödésével szembekerült jemeni kormány gondjait.

A szanaai amerikai nagykövetség elleni, 19 halálos áldozatot követelő szeptemberi öngyilkos merénylet - amely az első volt az arab országban a Limburg francia tanker elleni 2002-es támadás óta - jelezte: a terrorhálózat erőt gyűjt Oszama bin Laden családjának egykori hazájában, Jemenben, ahol dzsihádistákat, szent harcosokat toborozhat, és ahonnan továbbléphet Afrikába. Az Arab-félsziget és Afrika kapcsolatát még szorosabbra fűzheti a Báb-el-Mandeb szorosnál Dzsibuti és Jemen között tervezett közel 30 kilométer hosszú híd. A projektet Tarik bin Laden kezdeményezte, aki az egyik legnagyobb szaúdi ingatlanfejlesztő családi vállalkozás feje. Ennek a famíliának a tagja Oszama bin Laden, akit a család a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek után kitagadott.

KERESZTES IMRE

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Feljelenti a vizes vb-t szervező céget a Magyar Liberális Párt tagja

Feljelenti a vizes vb-t szervező céget a Magyar Liberális Párt tagja

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Az utolsó utáni esély: sikerült petesejtet kinyerni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból

Az utolsó utáni esély: sikerült petesejtet kinyerni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból

Tarlós gyűjtötte össze elsőként az ajánlásokat

Tarlós gyűjtötte össze elsőként az ajánlásokat

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

Tervei vannak: megszólalt lapunknak a Botka ellen induló szegedi szocialista

Tervei vannak: megszólalt lapunknak a Botka ellen induló szegedi szocialista