Történelmi igazságtételnek érzik az afroamerikaiak, hogy Barack Obama személyében elnökük lehet. Hosszú volt az út idáig, az igazi egyenlőség azonban még odébb van.

John F. Kennedy elnök meggyilkolása, az első ember a Holdon, a New York és Washington elleni 2001-es terrortámadás – a második világháború után született amerikaiak által számon tartott ezen mérföldkövek mellé az idei év egy újabb nevezetes eseményt kínál: Barack Obama az USA első afroamerikai elnöke. A feketék katarzisként élik meg Obama győzelmét, jóllehet – mivel anyja kansasi fehér nő volt, apja pedig kenyai – nem hordozza génjeiben a rabszolgaság és a polgárjogi küzdelmek emlékét, és Hawaii államban születve, Indonéziában gyerekeskedve, időbe telt, míg Chicagóban megtalálta faji identitását.

Az USA lakosságának 13 százalékát kitevő afroamerikaiak úgy vélik, hosszú út vezetett Obama diadaláig. Az első fekete rabszolgákat 1619-ben egy holland hajó szállította a virginiai Jamestownban élő telepeseknek, akik élelemmel és vízzel fizettek értük. Az amerikai kontinensre a történészek szerint a 16–19. században összesen 12 millió kényszermunkást hurcoltak be, ám a zömük Brazíliába került. A mai USA területére 645 ezer jutott, utódaik az 1860-as népszámlálás idején már 4 millióan voltak. Az USA függetlenségi nyilatkozata nem minősítette törvénytelennek a rabszolgaságot, az új ország alkotmánya pedig a washingtoni képviselőhelyek elosztásánál alapul veendő lakossági arányok meghatározásához rögzítette: egy rabszolga háromötödnyi szabad fehérrel ér fel. A gazdaság bázisát jelentő intézmény eltűrése nem véletlen az alapító atyák zöme az ingyenmunkaerőt kihasználó birtokos volt. Az amúgy felvilágosult George Washington vagy Thomas Jefferson is természetesnek vette, hogy rabszolgát tartott.

Mégis a rabszolgaság miatt robbant ki az országot 1861–1865 között lángba borító polgárháború a déli és az északi államok között. Az északiak győzelme után úgy tűnt, megindulhat a feketék felemelkedése. A rabszolgaságot eltörlő Abraham Lincoln elnököt azonban meggyilkolták, és a 19. század végén a déli államokban – az intézményt betiltó 1865-ös, majd a szavazati jogot a fekete férfiaknak megadó 1870-es alkotmánykiegészítés ellenére – más módon folytatódott a megkülönböztetés. A feketék és a fehérek intézményi elkülönítését az élet szinte minden területén – iskolákban, éttermekben, közlekedési eszközökön – szolgáló szegregációt 1896-ban az USA legfelsőbb bírósága is szentesítette.

Egy feketéket gúnyoló 19. század eleji dal után Jim Crow-törvényeknek is hívott szegregációs rendelkezések mellett az 1920-as évektől az egyre erősödő erőszak is megkeserítette az afroamerikaiak életét. Megújult az 1865-ben alapított Ku-Klux-Klan, és a déli államokban a feketéket, északon pedig a Kelet-Európából a 20. század fordulóján érkező bevándorlókat, valamint a zsidókat is fenyegette. Az 1920-as évekbeli fénykorában 4 millió tagot számláló szervezet népszerűségében David Wark Griffith rendező is szerepet játszott, Egy nemzet születése című sikerfilmje valósággal dicsőítette a fehér csuklyásokat. Woodrow Wilson elnök pedig még 1913-ban is szorgalmazta a szegregációt a kormányzatban.

A megkülönböztetésnek az 1950–1960-as évek polgárjogi küzdelmei vetettek véget, amelyek élén Rosa Parks, valamint Martin Luther King állt. A legfelsőbb bíróság 1954-ben alkotmányellenesnek ítélte az állami iskolákban és az élet többi területén a feketék és a fehérek különválasztását, majd az 1965-ös választójogi törvény ismét garantálta mindenki szavazati jogát.

Az afroamerikaiak sokáig csak szolgaként, később alkalmazottként tehették be a lábukat a Fehér Házba. Amikor az oktatás reformját szorgalmazó fekete Booker T. Washingtont Theodore Roosevelt elnök 1901-ben meghívta egy beszélgetésre a Fehér Házba, igyekezett a látogatást titokban tartani. A sajtó azonban kiszimatolta, és hatalmas felháborodás támadt, amiért az elnök „egy niggert invitált az asztalához”. A liberális John F. Kennedy pedig rossz néven vette, amikor 1963-ban, a rabszolgákat felszabadító Lincoln-rendelet 100. évfordulóján utasítása ellenére meghívták Sammy Davis énekest és szőke svéd feleségét, s megtiltotta, hogy lefényképezzék az akkoriban botrányszámba menő fekete–fehér házaspárt. Amikor Obama szülei 1961-ben összeházasodtak, az USA 22 államában még törvény tiltotta a különböző fajúak frigyét – sokban még szexuális kapcsolatát is –, s ezt a tiltást a legfelsőbb bíróság csupán 1967-ben minősítette alkotmányellenesnek. Utolsó államként Alabama csak 2000-ben törölte az erre vonatkozó passzust.

Az Obamát ünneplők hangsúlyozzák, az első afroamerikai elnök megválasztása nem azonos a feketék egyenlőségével. A fehérekkel szembeni jövedelmi különbség az 1960-as évek vége óta folyamatosan csökken ugyan, ám az átlagos ütem mellett még legalább ötszáz év kell ahhoz, hogy el is tűnjön. Több fekete ül börtönben, mint amennyi egyetemre jár, és a 20–29 év közti feketék harmada már legalább egyszer összeütközésbe került a törvénnyel. A latens szegregáció főleg a fehérek és a feketék lakóhelyének elkülönülésében mutatkozik meg. Floridában nyolc éve, Ohióban pedig 2004-ben még különböző adminisztratív eszközökkel próbálták eltántorítani a feketéket a szavazástól az elnökválasztáson. A statisztikák szerint a feketék között nagyobb a munkanélküliség, rosszabb az egészségügyi helyzet, alacsonyabb a várható élettartam, és több a családját elhagyó férfi. Az utóbbiak felelősségére Obama egyik kampánybeszédében fel is hívta a figyelmet – amivel nem aratott osztatlan sikert az afroamerikaiak körében.

Már a választási hadjárat idején tartottak attól, hogy a fehér felsőbbrendűség hívei – akik az amerikai alkotmány szerint az európainál szabadabban alapíthatnak legális szervezeteket – merénylettel akadályozzák meg, hogy fekete elnök legyen. Obama ezért minden eddigi jelöltnél korábban, már tavaly májusban titkosszolgálati védelmet kapott. Noha eddig csak néhány, amatőr módszerekkel próbálkozó férfit vettek őrizetbe, a veszélyt mégis sokan valósnak tartják. A szegénység és a rasszizmus kutatásával foglalkozó alabamai Southern Poverty Law Center szerint George W. Bush elnökségének nyolc éve alatt – amikor az USA történetének faji értelemben legszínesebb kormánya működött – a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok száma a másfélszeresére, kilencszáz közelébe emelkedett. A zömmel az USA középnyugati és déli részén alapított szervezeteknek azonban már nem a feketék az első számú célpontjai. Obama megválasztása után megszaporodtak ugyan az afroamerikaiak címére érkező fenyegetések, ám a bevándorlókkal szembeni negatív érzések miatt a célkeresztbe a spanyol ajkúak kerültek, akik immár számban felülmúlják a feketéket. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint 2003–2007 között a spanyol ajkúak elleni támadások száma 40 százalékkal nőtt, miközben az érintett populáció lélekszáma csupán 16 százalékkal.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Világ

Utak törői

William Edward Burghart Du Bois (1868–1963)A feketék első jelentős teoretikusa a rabszolgaság eltörlését követő...

Megvan a fideszes médiabirodalom új feje

Megvan a fideszes médiabirodalom új feje

Orbán is beszél a migrációs konferencián

Orbán is beszél a migrációs konferencián

Lebukott az egyik leghíresebb vegán youtuber, évek óta átvágta a követőit

Lebukott az egyik leghíresebb vegán youtuber, évek óta átvágta a követőit

Mutatunk egy zseni matekos trükköt, amire talán még soha nem gondolt

Mutatunk egy zseni matekos trükköt, amire talán még soha nem gondolt

Cornstein: A CEU egy varázslatos intézmény

Cornstein: A CEU egy varázslatos intézmény

Másfél hónapja vár a műlábára egy gávavencsellői férfi

Másfél hónapja vár a műlábára egy gávavencsellői férfi