szerző:
HVG

A palesztin egység, az arab–izraeli béke vagy a libanoni politikai kiegyezés is múlhat azon, hogy Damaszkusz és Rijád – hosszú évek hűvös viszonya után – közeledni látszik egymáshoz.

Fordulópont, a kifelé fordulás látványos jele – így értékelik a kommentárok, hogy heti kétszeri kereskedési nappal, öt brókercéggel és hat vállalat részvényeivel megkezdte működését a Damaszkuszi Értéktőzsde, Szíria első értékpapírbörzéje. Bár a forgalma egyelőre szerény, a lépés a gazdasági reformok határozott folytatására utal, és célja, hogy az olajtartalékok elapadása és az évtizedeken át tartó szocialista gazdaságpolitika után szíriai megjelenésre és beruházásra bátorítsa a külföldi tőkét. Az apja halála után, 2000-ben hatalomra jutott Basar Aszad elnök óvatos nyitásának eredményeképpen az utóbbi években engedélyezték a bankok és pénzváltók magántulajdonát, és lazítottak az importkorlátozásokon is.

A gazdasági nyitás nem jár azonban politikai változással, amit a másként gondolkodó Habib Szaleh újságíróra vasárnap kiszabott hároméves börtönbüntetés is jelez. A rendszert bíráló cikkeiért elítélt, 64 éves Szaleh már ült öt évet börtönben, de sem az ő, sem üldözött társainak sorsa nem látszik jobbra fordulni. Az emberi jogok kérdése ugyanis egyre hátrébb sorolódik a nyugati tisztviselők damaszkuszi tárgyalásainak napirendjén. Sok mindenben egyetértünk – hangsúlyozta inkább a kölcsönös érdekeket Jeffrey Feltman amerikai külügyminiszter-helyettes is, aki 2005 óta az első magas rangú washingtoni vendégként nemrég a szír fővárosban járt.

Feltman közvetlenül érzékelhette a szír–amerikai kapcsolatok romlását, amikor bejrúti nagykövetként Rafik Hariri volt libanoni kormányfő 2005-ös meggyilkolása után támogatta a Szíria-ellenes ellenzéket. A libanoni tüntetések nagy szerepet játszottak abban, hogy Szíria három évtized után kénytelen volt kivonni csapatait a gyarmatának tekintett szomszédos országból. Most azonban Barack Obama amerikai elnök párbeszédet javasolt Damaszkusznak és Teheránnak.

Sértődöttségét lenyelve, az USA egyik legfontosabb térségbeli szövetségese, Szaúd-Arábia is megpróbál szót érteni Szíriával: Abdullah király a múlt héten Rijádban fogadta Aszadot. A két ország közti törésre szintén a Hariri-merénylet után került sor, mivel az üzletember-politikus nemcsak a sivatagi királyság uralkodócsaládjának barátja, de szaúdi állampolgár is volt. Damaszkusz viszont zokon vette, hogy Szaúd-Arábia csatlakozott a nyugati nyomáshoz. Bosszúból még szorosabbra fűzte kapcsolatait Iránnal, valamint a perzsa állam által támogatott libanoni Hezbollahhal és a palesztin Hamásszal.

A múlt heti szaúdi–szír csúcsot az is lehetővé tette, hogy a két ország kapcsolata már tavaly enyhült. Rijád mérsékelte Szíria-ellenes retorikáját, miután Damaszkusz támogatta a katari közvetítéssel született politikai kiegyezést a libanoni kormány és ellenzéke között. A libanoni nyugalom tartóssága – így a júniusi parlamenti választás erőszakmentessége is – azon múlik, hogy továbbra is együttműködjenek a Nyugat és Rijád által támogatott kormányerők, valamint a Damaszkuszhoz lojális ellenzék. Valid Dzsumblatt libanoni drúz vezető szerint a szaúdi–szír viszony javulása csökkenti a libanoni polgárháborús veszélyt. Mindenképpen az enyhülés jele, hogy a napokban megnyílt Libanon damaszkuszi nagykövetsége (Bejrútban tavaly óta működik a szír képviselet).

A Kairóban folyó palesztin egységtárgyalások kimenetele szintén sokban függ az arab világ vezetésére egykor áhítozó két ország hozzáállásától. Az iszlamista Hamász száműzött vezetése – Khaled Mesállal az élen – Damaszkuszban ütött tanyát, élvezve Szíria és Irán segítségét. Az iszlám két legszentebb helyének, Mekkának és Medinának otthont adó, szunnita Szaúd-Arábiát viszont vérig sértette, hogy a közvetítésével 2007-ben létrejött palesztin megállapodást a Hamász négy hónap után felrúgta, és mini-polgárháború során kiverte a Gázai övezetből a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatahot.

A palesztin nemzeti egységkormány nélkülözhetetlen a gázai újjáépítés elindításához, mivel a donor országok nem akarnak pénzt adni az Izrael elismerését elutasító Hamásznak. A palesztin–izraeli béketárgyalások sem vezetnek sehová, ha csupán az Abbász vezette Palesztinai Felszabadítási Szervezettel, illetve azon belül a világi Fatahhal folynak.

A Szíriával való kibékülés szaúdi feltétele, hogy Damaszkusz lazítson Iránhoz fűződő kapcsolatain. Szaúd-Arábiának nem tetszik, hogy a síita Irán beleszól az arab – így a palesztin vagy a libanoni – ügyekbe. Annak sem örül, hogy Irán és az általa támogatott szélsőséges mozgalmak az arab világban népszerűbbek, mint a Nyugat-barát kormányok. Szíria azonban nem könnyen fordít hátat Teheránnak. Az elszigeteltség enyhülése mellett létkérdés az alavita vallási kisebbséghez tartozó damaszkuszi uralkodó elit számára, hogy megőrizhesse hatalmát, azaz az USA ne akarjon rezsimváltást Szíriában. Damaszkusznak az is fontos, hogy megtarthassa befolyását Libanonban és az Izraellel kötendő béke keretében visszakapja a Golán-fennsíkot.

KERESZTES IMRE

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Pápai nunciust vádolnak szexuális zaklatással

Pápai nunciust vádolnak szexuális zaklatással

Elkészült az ágy, amin mindig jót aludhat az ember, akkor is, ha a másik átmászik a térfelünkre

Elkészült az ágy, amin mindig jót aludhat az ember, akkor is, ha a másik átmászik a térfelünkre

100 millió forint ez a Cadillac Escalade, de tud is annyit, mint Trump elnök Bestiája

100 millió forint ez a Cadillac Escalade, de tud is annyit, mint Trump elnök Bestiája

Lebegő kamaraterme is lesz az Orbán Viktor által kitúrt Nemzeti Táncszínháznak

Lebegő kamaraterme is lesz az Orbán Viktor által kitúrt Nemzeti Táncszínháznak

Egy névelő okozott lengyel-izraeli válságot

Egy névelő okozott lengyel-izraeli válságot

33 ezer kilométeres nyíregyházi Lada 1500s várja új gazdáját

33 ezer kilométeres nyíregyházi Lada 1500s várja új gazdáját