Az öt csapás

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
HVG

Síita felkelés északon, szeparatista lázadás délen, az al-Káida fokozódó terrorja, valamint a kőolaj- és édesvízkészletek kiapadása egyszerre sújtja Jement.

Háborúvá fajult Jemen északi Szaada tartományában a kisebbségi síiták öt éve kezdődött felkelése, és úgy tűnik, a konfliktusnak egyhamar nem lesz vége. A kormány és a rebellisek a napokban vállvetve utasították el egymás tűzszüneti javaslatait. A kopár, hegyvidékes területen élő lázadók állig fel vannak fegyverkezve, a kormány pedig nemcsak szárazföldi csapatokat, de a légierőt is bevetette. A patthelyzetre utal, hogy az USA szorgalmazza a visszatérést a tavalyi tűzszünethez, de a Washingtonnal szövetséges jemeni elnök, Ali Abdullah Szaleh megalázó feltételeket támaszt.

E szerint a felkelőknek vissza kell vonulniuk az elfoglalt területekről, felszámolniuk az ellenőrző pontokat, visszaadniuk a kormányhadseregtől elkobzott fegyvereket és véget vetniük a beavatkozásnak a helyi önkormányzati ügyekbe. A kormány kilenc külföldi – hét német, egy brit és egy dél-koreai – júniusi túszul ejtésével vádolja a lázadókat, de azok cáfolták, hogy közük lenne a területükön, Szaada tartományban végrehajtott akcióhoz. Való igaz, hogy az Abdul-Malek al-Huti vezette lázadó csoport nem szokott embereket rabolni, az inkább a pénzre éhes bandák vállalkozása. A külföldiek eddig többnyire karcolás nélkül megúszták a túszkalandokat, mivel a rablók követeléseit rendszerint teljesítették. Most viszont a kilenc túszból háromnak a holttestét is megtalálták.

Az egyre jobban elmérgesedő konfliktus úgy kezdődött, hogy Szaleh 2003 elején Szaada tartományba látogatott, de a helyiek „Halál Amerikára!, Halál Izraelre!” jelszavakkal fogadták, mert az elnök a 2001. szeptember 11-ei merényletek után az USA oldalára állt. Erre Szaleh hajtóvadászatot indított az északi síiták akkori vezetője, Huszein al-Huti ellen, akit a biztonsági erők 2004-ben meg is öltek. Az apja halála után a fia vezette síiták válaszul fegyvert fogtak, azóta a halottak számát több tízezerre, a menekültekét százezerre teszik.

A viszály gyökerei 1962-re nyúlnak vissza, amikor az észak-jemeni kormány megdöntötte az ezer éve fennálló északi imamátust, amely az iszlám síita ágán belül a zajdi szektához tartozott. A múltban békésen éltek egymás mellett a zajdik és a többségi szunniták, de a feszültség az utóbbi évtizedekben egyre csak nőtt. Zajdi vallási vezetők elkezdték hangsúlyozni az ideológiai és rituálébeli különbségeket a növekvő befolyású szunnita szalafistákkal szemben, akiket a szomszédos Szaúd-Arábiában élő hittársaik – ottani nevükön vahabiták – tüzelnek. A szanaai kormány viszont a síita Iránt vádolja a jemeni zajdik támogatásával.

Nem segíti a rendezést, hogy Szaleh maga is a zajdi szektához tartozik. Pedig a kabinet számára létkérdés, hogy az átlagnál jóval szegényebb északiak lázongása ne váljon országos kormányellenes mozgalommá. Bár a felkelők még nem fenyegetik Szanaát, a kétmillió fővárosit naponta emlékeztetik a harcokra az északi bevetésekre húzó MiG típusú vadászgépek és a katonákkal tömött teherautók.

A biztonsági erők egy részét ráadásul leköti a déli szeparatistákkal vívott csetepaték kiújulása. A régió függetlenségi harca két éve lángolt fel ismét, amikor obsitba küldött déli katonatisztek magasabb nyugdíjat követeltek. Ez a konfliktus is történelmi. Évszázadok megosztottsága után 1990-ben először egyesült a Nyugathoz közeli Észak-Jemen és a szocialista Dél-Jemen. A déliek sérelmezik, hogy az északiak uralják őket, 1994-ben még polgárháborút is indítottak, de nem sikerült újra önállósodniuk.

Ebben a káoszban igyekszik megvetni a lábát az al-Káida, amely úgy tűnik, Szomália mellett Jement szemelte ki egyik új bázisának. A kormány ellenőrzésétől távoli területek kiváló terepet nyújtanak a toborzáshoz, Szaleh Amerika-barát rendszere pedig természetes célpont. A szaúdi királyi család egyik tagja ellen a múlt hónapban elkövetett öngyilkos merénylet elkövetője is Jemenből érkezett (HVG, 2009. szeptember 5.), az akció pedig az al-Káida szaúdi és jemeni szárnyainak januári egyesüléséből létrejött új csoport első komoly fellépése volt.

A kormány helyzetét súlyosbítja, hogy az ország exportbevételeinek 95, a költségvetés forrásainak pedig 75 százalékát adó kőolaj a következő évtizedben elfogy, sőt, szénhidrogénből a 23 milliós Jemen már 2011-re behozatalra szorul. A tavaly még közel 5 százalékkal bővülő gazdaságot a földgáztartalék mentheti meg, ám a francia Total vezette konzorcium 5 milliárd dolláros beruházásában felépült cseppfolyósgáz-üzem a tervekkel ellentétben nem indult el júniusban. Közben csökkennek a külföldön dolgozó jemeniek hazautalásai, a turizmus hanyatlik, a jemeni felségvizeket pedig a szomáliai kalózkodás veszélyezteti.

Jemen lehet az első ország, amelynek elfogynak az édesvízkészletei, ami még az olaj elapadásánál is nagyobb kihívás a kormány számára. A kétmilliós Szanaában a kutaknak több mint a fele kiszáradt, a vezetékes vízhálózat nem működik, a szerencsésebbeknél is csak kéthetente egyszer folyik víz a csapból. A lakosság száma viszont a következő 20 évben közel 50 millióra, a jelenleginek a duplájára nő.