szerző:
HVG

Kilenchavi civakodás és botránysorozat után, alig két hónappal az elnökválasztás előtt, szétesett a bukaresti demokrata-liberális–szociáldemokrata koalíció. A kormányon kívüli RMDSZ-nek jól jött a szakítás.

Politikai öngyilkossággá válhat a román Demokrata-Liberális Párt (PD-L) számára, hogy a novemberi elnökválasztás előtt néhány héttel kirúgta a kormányból a tavaly decemberben kizárólag Traian Basescu államfő nyomására koalíciós partnernek bevett szociáldemokratákat (PSD). Ráadásul szélsebesen vált meg tőlük. Emil Boc PD-L-es kormányfő amolyan hajánál fogva előrángatott indokkal a múlt héten egyszerűen kitette Dan Nica szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter szűrét, amiért az korábban azzal vádolta koalíciós partnerét, hogy monstre csalásra készül az elnökválasztáson. A kormányon belüli vita korábban is mindennapos volt. A PD-L főként azt nehezményezte, hogy a szocdemek részt vettek két demokrata-liberális miniszter ügyeit vizsgáló parlamenti bizottságban, a PSD pedig a megyei közintézmények vezető tisztségeinek a leosztása, kinevezettjeinek a zaklatása miatt elégedetlenkedett. Így aztán a koalíció megyei szinteken sehol sem működött, a PD-L általában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vagy a nemzeti liberálisok (PNL) támogatásával szerzett többséget a képviselő-testületekben. Miután Mircea Geoana személyében a PSD is államfőjelöltet állított, még az érdekházasság is tarthatatlanná vált.

Az elemzők szerint Basescu által kézivezérelt kormányfő Nica lecserélésével felgyorsította az eseményeket, és arra kérte a koalíciós partnert, hogy 24 órán belül jelöljön valakit a tisztségre. Mivel a PSD az ultimátum lejárta után is kitartott Nica mellett, Basescu múlt csütörtökön aláírta a leváltási határozatot – amire válaszul a kilenc szocdem miniszter még aznap lemondott. Másnap pedig a PD-L miniszterei ideiglenesen átvették a megüresedett tárcákat – és megkezdődött a tisztogatás. A miniszterelnök – ahelyett, hogy a vasárnap az országot szinte megbénító közalkalmazotti szakszervezetekkel tárgyalt volna – egész hétvégén a PSD-s államtitkárok, prefektusok, alprefektusok, állami intézményvezetők leváltásával és az új emberek kinevezésével foglalatoskodott. Hétfőn így aztán a több mint 750 ezer közalkalmazott nagy része újabb egynapos sztrájkkal blokkolta az oktatást, az egészségügyet, a közhivatalokat, bejelentve, ha a kormány nem vonja vissza az egységes bérezési törvényt – amely számos juttatást levág, és az idén tíznapos fizetetlen szabadságra kényszerít 1,4 millió közalkalmazottat –, meghatározatlan idejű általános munkabeszüntetést szervez. Hasonló lépésre készülnek a leépítések miatt a vasutasok.

A romániai belpolitikai botránysorozat eddigi egyetlen nyertese az RMDSZ, amely – mivel gondolatban hónapok óta készült a PSD kiebrudalása utáni időszakra – most láthatóan mindent megbocsát korábbi szövetségesének. A múlt hétvégi tisztogatási akcióban két alprefektusi széket is megszerzett – Temesben Marossy Zoltán, Marosban Bárczi Győző –, de az RMDSZ várhatóan további tisztségeket is visszakap a központi és a helyi apparátusban. „Nevezzük ezt békejobbnak, nyitottságnak, mert mi erről semmiféle tárgyalást nem folytattunk a demokrata-liberálisokkal” – mutatott a színfalak mögé a HVG-nek Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A párt államfőjelöltje megerősítette, hogy a szövetség a választásokig nem tárgyal kormányzati szerepről, de külön egyeztetések után támogathatja a parlamentben a kormányt. A fő kérdés szerinte az, mi lesz a kisebbségi kormánnyal, ha november 14-én lejár a törvényben előírt 45 napos átmeneti időszak, és bizalmi szavazást kell kérnie maga ellen. Ha a kormány egy héttel az elnökválasztás előtt megbukik, az alkotmány szerint az államfő köteles új kormányfőjelöltet állítani, de az már nincs megszabva, hogy erre mennyi idő áll rendelkezésére. És bár a közvélemény-kutatásokban Basescu biztosan vezet, ha mégsem ő nyer, elkerülhetetlen lesz az előrehozott választás. Ráadásul a kabinet hamarabb is bukhat, ha az RMDSZ és a nemzeti liberálisok valóban benyújtják tervezett bizalmatlansági indítványukat.

Csakhogy addig is működnie kellene az egyre mélyebb válságba süllyedő országnak. Az utca nyomása ellenére Bocnak, ha reménykedni akar az IMF decemberi, harmadik hitelrészletében, el kell küldenie kényszerszabadságra a közalkalmazottakat, és egymilliárd euróval le kell faragnia a közalkalmazotti kiadásokat. A gazdaságban eluralkodott a bizonytalanság és a kilátástalanság, a jelek szerint már csak a jegybank próbálja józan, politikamentes fejjel menteni a menthetőt. Kiszivárgott hírek szerint a PSD kilépését követően 100 millió euró pumpálásával elérték, hogy a lej mindössze 1,2 százalékot veszítsen értékéből az euróval szemben, és a bukaresti tőzsde is csak minimális veszteséggel vészelte át a kritikus napokat. A lakosságot viszont ez korántsem nyugtatta meg, sokkal inkább aggódik a 8 százalékra felkúszott munkanélküliség miatt, és hogy a kormány már csak hitelből képes fedezni a nyugdíjakat, a közszféra fizetéseit. A gazdaságélénkítő infrastrukturális beruházásokhoz ígért tízmilliárd euró nyomait pedig senki sem látja. Azt ellenben mindenki érzi, hogy a PD-L célja a valódi válságkezelés helyett Basescu újraválasztása. A beiktatás örömünnepét pedig további sztrájkhullám és mélyülő recesszió követheti, amivel ez a kormány a jelek szerint képtelen megbirkózni.

IRHÁZI JÁNOS / ARAD

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elindult magyarul is az egyik legjobbnak tartott tanulási oldal

Elindult magyarul is az egyik legjobbnak tartott tanulási oldal

Török Zsolt hegymászó halála után kapott román kitüntetést

Török Zsolt hegymászó halála után kapott román kitüntetést

Négyes karambol történt az M3-ason

Négyes karambol történt az M3-ason

Elhunyt a Jysk alapítója

Elhunyt a Jysk alapítója

"Mértéktelen gyűlöletfogyasztás" – Kiss Tibi visszaszólt Tusványos-ügyben Tiffán Zsoltnak

"Mértéktelen gyűlöletfogyasztás" – Kiss Tibi visszaszólt Tusványos-ügyben Tiffán Zsoltnak

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában