Gál Krisztián
Gál Krisztián

Latin-Amerika leghosszabb fegyveres konfliktusának vethet véget, ha Kolumbiában békét kötnek a szélsőbaloldali gerillák a kormánnyal.

Nem a gyengeség jele, hogy a tárgyalóasztalhoz ülünk ellenfelünkkel – ezt hangoztatta havannai interjújában a szélsőbaloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) „külügyminisztere”, Rodrigo Granda, s ugyanezt hangsúlyozta Bogotában Juan Manuel Santos, a latin-amerikai ország elnöke. Egy évtizeddel az előző próbálkozás kudarca után a két szemben álló fél ismét megpróbál véget vetni a térség leghosszabb, öt évtizede tartó fegyveres konfliktusának. A megbeszélések október elején kezdődnek Oslóban, majd Havannában folytatódnak.

Egyes források szerint titokban már két éve folynak az előkészületek. Ha ez igaz, akkor a puhatolózások azt követően kezdődtek meg, hogy Santost 2010-ben elnökké választották, pedig a politikus a kampányában azt ígérte, folytatja mentora és elődje, a konzervatív Álvaro Uribe kemény fellépését a FARC ellen. Nem csoda, hogy Uribe bírálja utódát, és arra figyelmeztet, hogy terroristákkal nem szabad tárgyalni, amíg azok nem hagynak fel a tevékenységükkel, márpedig a békepróbálkozások alatt nem hallgatnak a fegyverek. Az 1999–2002 között a FARC pacifikálásával kísérletező akkori elnök, a szintén jobboldali Andrés Pastrana pedig azzal óvta a gyors sikerben reménykedőket, hogy a gerillaszervezet hétfős vezetőségéből egyelőre csak egy tag részvétele valószínű a megbeszéléseken, amelyektől állítólag valóban távol marad a FARC veszélyesebb és a kábítószer-termesztéshez és -kereskedelemhez jobban kötődő déli szárnya.

Az 1964-ben Pedro Antonio Marín (mozgalmi nevén Manuel Marulanda) alapította FARC az 1970–1980-as években erősödött meg, elsősorban az ország déli-délnyugati vidéki területein, köszönhetően az extrém szegénységnek és a földek egyenlőtlen elosztásának. A Szovjetunió felbomlásával és az onnan érkező támogatások elapadásával a szervezet a kilencvenes évek közepétől emberrablásokból és kokainkereskedelemből fedezte a költségeit. Az ezredfordulóhoz közeledve már 20 ezer fegyveres tartozott hozzá, s az ország harmadát ellenőrzése alatt tartotta.

Ez lesz a negyedik kísérlet 1982 óta a konfliktus lezárására. A legutóbbi forduló kezdetén, 1999-ben Pastrana kezdeményezésére fél magyarországnyi terület került a FARC fennhatósága alá. A védett zónában azonban a paramilitáris szervezet erősödni kezdett, újabb tagokat toborzott, és tovább bővítette szerepét a drogkereskedelemben. Az egy évtizeddel ezelőtti békekezdeményezés teljes bukását a kolumbiai–francia kettős állampolgárságú Ingrid Betancourt elnökjelölt 2002-es elrablása jelentette, aki hat évig tartó fogságának történetét a A csend is egyszer véget ér című könyvében írta meg.

A FARC az utóbbi években gyengülni látszott, amit annak tulajdonítanak, hogy az USA által finanszírozott – a kábítószer-termesztés és -kereskedelem, valamint a szélsőbaloldali gerillák elleni harcot egy ernyő alatt kezelő, eddig összesen ötmilliárd dollárt felemésztő – Plan Colombia program nyújtotta eszközöket kíméletlen hatékonysággal használta a szervezettel szemben Uribe kormánya. Az egyre inkább a dzsungel mélyére, illetve az ország déli részére szoruló FARC létszáma a becslések szerint nyolcezerre zsugorodott. Az alapító fő ideológus és katonai vezér, Marulanda 2008-ban szívrohamban elhunyt, és a kolumbiai hadsereg nemcsak a helyettesével, Raúl Reyesszel végzett, de tavaly levadászta az utolsó hónapokban folyamatosan menekülő utódját, Alfonso Canót is. Az ő helyettese, Rodrigo Londono (mozgalmi nevén Timochenko) az, aki most bejelentette: készek a tárgyalásra, s nincsenek már elrabolt emberek a FARC fogságában.

A tárgyalások témái között lesz a vidéki területek fejlesztése, ami a gerillaszervezet utánpótlását gyengítené; a fegyveres harcok lezárása és a drogkereskedelem felszámolása; a FARC beengedése a politikába és a civil életbe, valamint a konfliktus áldozatainak kárpótlása. Santos is tudja, hogy a 46 milliós országban hétmillióan élnek napi 2 dollárnál kevesebből, ezért a megoldást a társadalmi programokban és a földreformban látja. (A kisebbik szélsőbaloldali gerillacsoport, a Nemzeti Felszabadító Hadsereg, az ELN is jelezte, kész tárgyalni a békéről.)

Komoly békeosztalékra számíthat a kolumbiai gazdaság. Kormányzati becslések alapján akár 2 százalékponttal is magasabb lehet az 5 százalékos GDP-növekedés, és a biztonsági kockázat csökkenésével erősödhetne a külföldi befektetők érdeklődése. Az USA-ban és Nagy-Britanniában tanult Santos messzebb tekint: abban bízik, hogy olajkészleteire és az idegenforgalomra támaszkodva Kolumbia 2020-ra Dél-Amerika második legnagyobb gazdaságát, Argentínát is megelőzheti.

Profitálhat a béketárgyalásokban szerepet vállaló két közvetítő is. Kuba Washingtonban szerezhet jó pontokat, az USA által a 2002-ben a terrorszervezetek listájára tett FARC támogatásával vádolt venezuelai államfő, Hugo Chávez pedig tovább szőheti a gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat Kolumbiával, amellyel 2009-ben még háborúval fenyegető viszályba bonyolódott.

GÁL KRISZTIÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megint baja van az EU-nak azzal, ahogy a kormány az államadósságot számolja

Megint baja van az EU-nak azzal, ahogy a kormány az államadósságot számolja

Félnek kiadni Trump adóbevallását

Félnek kiadni Trump adóbevallását

Mészárosék a tervezettnél 7 milliárddal drágábban építenek árapasztót

Mészárosék a tervezettnél 7 milliárddal drágábban építenek árapasztót

Különleges kiállítás nyílt Budapesten

Különleges kiállítás nyílt Budapesten

Karácsonnyal veszekszik a főváros patkányügyben

Karácsonnyal veszekszik a főváros patkányügyben

Trónok harca: Maisie Williams megszólalt Arya szexjelenetével kapcsolatban

Trónok harca: Maisie Williams megszólalt Arya szexjelenetével kapcsolatban