részvényindexe 2,3 százalékkal emelkedett az elmúlt héten és csütörtök óta rendre tízezer pont fölött zárt (utoljára...

részvényindexe 2,3 százalékkal emelkedett az elmúlt héten és csütörtök óta rendre tízezer pont fölött zárt (utoljára 2000. március végén lépte át a BUX ezt az értéket). A forgalom 40 milliárd forintra rúgott, aminek több mint negyedét hétfőn bonyolították a főleg külföldi vevők. Ezen a napon két részvény is rekordot döntött, a Richter átmenetileg 27 450 forintig jutott, az OTP Bank pedig 3045 forintig. Az előbbi egyébként a hét egészében 6,7 százalékos emelkedéssel 26 995 forinton, az utóbbi pedig 4,9 százalékos drágulással 2999 forinton zárt. A nagybank bolgár leányvállalata, a DSK 48,5 millió levás (körülbelül 6,5 milliárd forint) nyereségre tett szert tavaly, míg a pozsonyi OTP Banka Slovensko a 2002-es deficit után 12,7 millió koronás (82 millió forintos) eredményt mutatott. A másik gyógyszerpapír, az Egis 3,2 százalékkal ért többet, mint egy hete. A cég múlt pénteken tartotta közgyűlését a szeptember 30-án záruló üzleti évről, amely jóváhagyta az előző évinél 11 százalékkal kisebb, 5,5 milliárd forintos adózott eredményt és a 12 százalékos osztalékot. A Matáv árfolyama 2,2 százalékkal erősödött, míg a Molé 2,1 százalékkal. Az olajtársaság közölte: jóllehet lezárult a Slovnaft részvényeinek felvásárlása, a vételár miatt továbbra is perben áll a szlovák felügyelettel. Az 1,4 százalékkal csökkenő jegyzésű Pannonplast egyik nagytulajdonosa, a Karsai Holding Rt. részaránya 12,84 százalékosról 9,9 százalékosra csökkent tavaly november óta. A társaság kedden közzétette, hogy tavalyi vesztesége eléri a 1,5 milliárd forintot, ezért azonnal új elnök-vezérigazgatót neveztek ki, Zoltán Csaba igazgatósági tagot, aki a Rába felügyelőbizottságában is tag. A gyakorlatilag változatlan árfolyamú BorsodChem (BC) saját részvényeit vásárolta: január 28-án 60 ezer darab papírt 13 950 forintos áron (a hétfői záróár 14 090 forint volt). A Linde AG 22 millió eurós beruházással levegődesztilláló üzemet épít Kazincbarcikán a BC igényeinek a kielégítésére. Az eddig 900 dolgozót foglalkoztató NABI fél év alatt két lépcsőben összesen 150 embert bocsát el, 100 főt már 2003 utolsó negyedévében elküldtek. A buszgyár "megtáltosodott", kurzusa 3,5 százalékkal javult. 12,7 százalékkal szárnyalt az econet.hu, amely valamennyi köztartozását lerótta (a tavaly májusban 119 millió forinttal tartozó cégnek az APEH 59 millió forintra maximum tíz hónapos türelmi időt adott). Profitfigyelmeztetést tett közzé a 0,7 százalékkal mégis erősödő Synergon, amelynek tavalyi veszteségei az egymilliárd forintot is meghaladják. A Forrás Rt. eladta a Finomhengermű Munkás Kft. 22 százalékos üzletrészét az utóbbi főtulajdonosának, a Steel Works Ltd.-nek. A Forrás részvényei 3,5 százalékkal, 761 forintra estek, míg a kárpótlási jegyek rendületlenül 600 forintot érnek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Serena Williams megvigasztalta legyőzött és könnyező ellenfelét

Serena Williams megvigasztalta legyőzött és könnyező ellenfelét

A portás vette át a kormányhivatalban a szegedi közszolgák petícióját

A portás vette át a kormányhivatalban a szegedi közszolgák petícióját

A Médiatanács leokézta az MTVA karaktergyilkos híradóját

A Médiatanács leokézta az MTVA karaktergyilkos híradóját

Szivárogtatott a Nobel-díjasokról, lemondott, de így is egy rakás pénzt kap az akadémiától

Szivárogtatott a Nobel-díjasokról, lemondott, de így is egy rakás pénzt kap az akadémiától

Itt az új Fiat Tipo Sport: Leheletnyi Ferrari-életérzés a széles közönségnek

Itt az új Fiat Tipo Sport: Leheletnyi Ferrari-életérzés a széles közönségnek

Százból még mindig csak kicsit több mint két új autó elektromos a világon

Százból még mindig csak kicsit több mint két új autó elektromos a világon