Minden eddiginél szigorúbb doppingellenőrzést ígér a nyári athéni játékokra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és a legújabb botrányok hatására az Egyesült Államokban is nő a nyomás, hogy végre tisztítsák meg a tiltottszerektől a profiligákat.

Amikor George W. Bush amerikai elnök januárban elmondta ilyenkor szokásos beszédét az Unió helyzetéről, minden kommentátor azt figyelte: vajon miként mismásolja el annak beismerését, hogy féligazságokkal és teljes hazugságokkal igazolta Irak lerohanását. Azt már csak a vájt fülűek vagy éppen a meghökkentek regisztrálták, hogy Bush új színt vitt mondandójába, amikor a hagyományosan a legfontosabbnak tartott elnöki szónoklatban kitért a doppingszerekre, szorgalmazva a szteroidok és egyéb tiltott teljesítményfokozók eltüntetését az amerikai sportból.

Ez részben érthető, hiszen tavaly a legújabb csodakészítmény, a tetrahidrogesztrinon (THG) botránya elérte az amerikai élsportot, azon belül is a Nemzeti Futball-ligát (NFL), és szele megcsapta a baseball-ligát (MLB) is (HVG, 2003. november 8.). Talán ez utóbbi késztette cselekvésre Busht, aki 1989 és 1994 között a Texas Rangers résztulajdonosa volt, köztudottan imádja a baseballt, és a sportág évtizedes statisztikáiból bármikor könnyebben képes egy obskurus adatot felidézni, mint országok államfőit megnevezni. A magas politika érdeklődését jelzi az is, hogy amikor a THG-botrány első négy érintettje - egyelőre csak két edző és a szteroidot előállító cég két vezetője - ellen San Franciscóban vádat emeltek, azt maga John Ashcroft igazságügy-miniszter jelentette be külön sajtóértekezleten.

A skandalumban lebukott leghíresebb sportoló ugyan brit - Dwain Chambers, a 100 méteres férfi síkfutás Európa-bajnoka -, ám trénere a San Franciscó-i négyek egyike, az Ukrajnából az Egyesült Államokba költözött Remi Korchemy, akit az USA atlétikai szövetsége most a márciusi budapesti fedettpályás világbajnokságra készülő csapatnak még a környékéről is kitiltott. Korchemy másik protezsáltja pedig az a Kelli White, aki a tavaly augusztusi párizsi szabadtéri világbajnokságon a női sprintszámokat megnyerte, hogy aztán kiderüljön: az alvászavarokra felírt, stimulánsként működő modafinilt vette be, ami ugyan elvileg nem volt tiltott szer, ám használatát a verseny előtt be kell jelenteni, és ezt a sportoló elmulasztotta.

A mások vétségeit eltökélten üldöző Amerika doppingügyben amúgy sem áll túl jól az utóbbi időben. Az USA olimpiai bizottsága tavaly szeptemberben hosszas tagadás és mellébeszélés után elismerte, hogy az utóbbi két évtizedben 24 olyan sportolója akadt, aki megbukott a vizsgálaton, mégis fölmentették, és az aktuális olimpiai játékokon dobogós helyen végzett. A nyilvánosságra került nevek között szerepelt a legendás Carl Lewis, akinél 1988-ban nyomokban olyan tiltott vegyületeket találtak, amelyek megfázásra adott gyógyszerekben fordulnak elő. A mennyiség azonban annyira alacsony volt, hogy - ezt a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) közleményben is megerősítette - használatát csakis szándékos visszaélés bizonyítása esetén lehetett volna szankcionálni, a mai szabályok szerint pedig már jelenteni sem kellene. Fanyar kommentárok ugyanakkor fölhívták a figyelmet, hogy ily módon az 1988-as szöuli olimpia - amely a dopping "fénykorának" végét jelentette - 100 méteres férfi síkfutás döntőjének első öt helyezettjéből immár négyen sodródtak valamilyen módon botrányba tiltott szerekkel. A Lewis előtt célba ért kanadai Ben Johnson lebukott, és még ott helyben diszkvalifikálták, a brit Linford Christie-t évekkel később kapták szteroidhasználaton, az ugyancsak amerikai Dennis Mitchell pedig azzal igyekezett magyarázni 1999-es pozitív tesztjének magas tesztoszteronszintjét, hogy a mintavétel előtti este hat doboz sört ivott meg, és négyszer szeretkezett a feleségével.

Az USA atlétikai szövetsége - amely február elején csak kitartó fenyegetésekre volt hajlandó kiadni a 2000-es sydneyi olimpián a 4X400-as férfi váltó kiegészítő tagjaként aranyérmet nyert, ám az előző évben a külvilág elől eltitkolt pozitív leletet produkáló Jerome Young dossziéját - most a "későn átállók" neofita túlbuzgóságával már az első lebukást örökös eltiltással fenyegeti, noha a nemzetközi norma két év. Ezt éppen tavalyi prágai kongresszusán egységesítette minden sportágra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely nem győzi hangsúlyozni: Athénban olyan vizsgálatokkal is üldözik majd a doppinghasználatot, amilyenekről a csalásra készülők még nem is hallottak. A tiltott szerek elleni harc új letéteményese és felelőse az egységes szabályok - ezeket a nemzetközi sportági szövetségeknek az idei athéni nyári, az olimpiai mozgalom tagállamainak a 2006-os téli játékokig kell átvenniük - kidolgozásában kulcsszerepet játszó, 1999-ben montreali székhellyel létrehozott Doppingellenes Világügynökség (WADA), amelynek elnöke a korábban a NOB marketingügyeit sikerrel irányító kanadai Richard Pound (aki mellesleg Johnson egyik jogi tanácsadója volt a szöuli kizárás elleni egykori fellebbezésben). A WADA indulása ugyanakkor nem zökkenőmentes: az első két év költségvetését a NOB állta, ám azóta a finanszírozásba beszálló tagállamok - köztük az USA is - késlekednek a fizetéssel.

Ez nem több szélmalomharcnál - mondják mások. Az interneten minden szteroid könnyedén megrendelhető - még az a sztanozolol is, amely 1988-ban sárgára festette Johnson szeme fehérjét -, és tartja magát a meggyőződés, hogy a tiltott utakat keresők rendre egy lépéssel az őket üldözők előtt járnak. Tény, hogy a THG-t sem kitartó munkával derítették fel: a doppinglaborok addig nem is hallottak az új szerről, amíg valaki - talán egy féltékeny rivális - egy, az új szteroiddal telt fecskendőt el nem juttatott hozzájuk. A pesszimisták szerint a kutatók a biotechnológia eredményeit felhasználva immár "genetikai tervezéssel" gyártanak a jelenlegi módszerekkel ki nem mutatható teljesítményfokozó szereket, és az amúgy betegségeket gyógyító készítmények között is mindig van új sláger. Nem lehet véletlen, hogy tavaly - a modafinilhasználatból következtetve - valóságos alvászavarjárvány pusztított az élsportolók között, mint ahogy az sem, hogy a párizsi atlétikai vébén versenyzők egész sora viselt fogszabályozót: az emberi növekedést serkentő hormon (HGH) terápiás adagolásának egyik mellékhatása az állkapocs némi "átrendeződése".

Mások azt állítják, a sportolók doppinghasználatának üldözése farizeus cselekedet olyan társadalmakban, amelyek a "civil életben" rendszeresen használják ugyanezeket a szereket például az öregedés lefékezésére (HGH) vagy a szexuális teljesítmény javítására (tesztoszteron). Arról nem is beszélve, hogy a testépítők vagy az amerikai futball hústornyai sem hamburgeren nőnek nagyra, ám ez az őket csodálókat vagy a nekik szurkolókat vajmi kevéssé érdekli. Fanyalogni kezdtek viszont az Egyesült Államokban az össznépi sportnak számító baseball rajongói, az utóbbi hat évben ugyanis a nagyra pumpált ütőjátékosok sorra döntöttek meg évtizedes rekordokat, és rövid idő alatt akkora teljesítményjavulást mutattak, amire a sportág történetében még nem volt példa.

Ami a rekordokat illeti, azok hosszú fennmaradásával kapcsolatban is vannak, akik gyanúperrel élnek. Különösen igaz ez a nehézatlétikára, ahol sok a - nők esetében néha szó szerint is érthető - szakállas világcsúcs, amelyet még a dopping nyolcvanas évekbeli "aranykorában" állítottak föl. A férfi kalapácsvetés történetének legjobb 14 eredménye 1984 és 1988 között született, a női súlylökésben az 1988 utáni legnagyobb teljesítmény csupán a 35. az örökranglistán. A 100 és 800 méter közti női síkfutószámok világcsúcsait az azóta gyanúval övezve elhunyt amerikai Florence Griffith-Joyner (HVG, 1998. október 3.), a doppingolást ipari méretű rendszerré emelő NDK-t képviselő Marita Koch, valamint a meglehetősen férfias megjelenésű csehszlovák Jarmila Kratochvilova tartja, még a nyolcvanas évekből. Az 1500 és 10 ezer méter közötti távok rekordjai ugyan a kilencvenes években születtek, ám tulajdonosaik az akkoriban a világ élére tört kínai sportolónők, akiket szintén körülleng a tiltott teljesítményfokozás diszkrét gyanúja. A férfi súlylökés legjobb tíz eredményét pedig 1975 és 1990 között jegyezték föl; csak tavaly áprilisban, egy kansasi versenyen dobta be magát az elit társaságba az amerikai Kevin Toth, aki azóta már egy pozitív THG-tesztet is produkált.

NAGY GÁBOR

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Csavarni egyet a popzenén – NYPE-klippremier

Csavarni egyet a popzenén – NYPE-klippremier

Zsebből vennének tankönyvet a szülők, ha nem elég jó az állami

Zsebből vennének tankönyvet a szülők, ha nem elég jó az állami

Felfelé ordító kipufogó a McLaren új kabrióján: 315 km/h nyitott tetővel

Felfelé ordító kipufogó a McLaren új kabrióján: 315 km/h nyitott tetővel

Továbbra is sereghajtók vagyunk nyelvtudásban

Továbbra is sereghajtók vagyunk nyelvtudásban

Egy PSG-szurkoló beleszállt Lőw Zsoltba, hogy szelfizhessen egyet Neymarral

Egy PSG-szurkoló beleszállt Lőw Zsoltba, hogy szelfizhessen egyet Neymarral

Vigyázzon, adatait ellopó átverés a 99%-os akcióban kínált, olcsó Microsoft Office

Vigyázzon, adatait ellopó átverés a 99%-os akcióban kínált, olcsó Microsoft Office