Másutt érdemes offshore céget alapítania a válófélben lévő vagyonos férjnek, az amerikait játszó magyar üzletembernek, az adóját minimalizálni kívánó kereskedőcégnek, illetve annak a politikusnak, akinek húszesztendős Trabantján és 15 ezer forintnyi takarékbetétjén kívül is jócskán volna mit bevallania vagyonnyilatkozatában - derül ki szakértő szerzőnk offshore-minikalauzából.

Seychelle-szigetek, Delaware, Liechtenstein, Ciprus, Man-sziget, Hongkong, St. Vincent, Hollandia - a lehetséges offshore-helyszíneket hosszan lehetne még sorolni, de aki valamelyik paradicsomban céget szeretne alapítani, annak nem árt, ha a nevüknél legalább egy icipicit többet tud róluk. Személyes tapasztalatszerzés, odautazás nem szükségeltetik. Offshore cég alapításával akár az interneten is megbízhat erre hajlandó vállalkozókat bárki, de aki biztosabb talajt szeretne a lába alatt tudni, az Budapesten, de akár Bécsben, Londonban vagy Zürichben is fölkereshet ezzel foglalkozó irodákat.

A szakértők más helyszínt ajánlanak egy politikusnak, aki anonimitását szeretné megőrizni megkérdőjelezhetően szerzett és hizlalt cégei mögött, mást az adóminimalizálásra törekvő kereskedőcégnek, mást annak a hazai vállalkozónak, aki szeretne külföldinek tűnni a honi üzleti életben, illetve mást annak, aki minden lépését árgus szemekkel figyelő konkurensei előtt kívánja homályban tartani vállalkozása új célterületeit. Ismét más passzolhat a válófélben lévő vagyonos úrhoz, aki házastársa és a bíróság elől óhajtja elrejteni pénzét, vagy a végrendelkezőnek, aki örökösei között kívánja felosztani úgy hagyatékát, hogy azok vitája ne vihesse a vagyont romlásba, és az örökösödési illeték se kezdje ki nagyon.

Az offshore központok - melyek újabban szeretik inkább pénzügyi központnak nevezni magukat - egymással versengve próbálnak minél nagyobb kedvezményekkel és rugalmasabb szolgáltatásokkal befektetőket vonzani. Bár az egyes helyszínek által kínált szolgáltatásokban jelentős átfedések mutatkoznak, mégis megfigyelhető bizonyos szakosodás.

Az "egyszerű helyszínek" - e kategóriába tartoznak például a Seychelle- vagy a Brit Virgin-szigetek - jellemzője, hogy az ott bejegyzett cégeknek évi fix (az esetek többségében száz és ezer dollár közötti) adó megfizetésén túl semmiféle kötelezettségük nincs. A helyi cégbíróságok még a tulajdonos személyét sem tartják nyilván, sőt általában az igazgatóét sem (igaz, az utóbbiak regisztrációjára vonatkozó előírások 2001 vége, az al-Káida és más terrorszervezetek utáni nemzetközi hajsza nyomán sok helyütt szigorodtak). Az itt működő cégeknek még mérleget sem kell benyújtaniuk, vagyis afféle sötét dobozként működnek, senki nem lát beléjük, sokuktól még a külföldi bűnüldöző szervek sem igen kapnak felvilágosítást.

Aki a karibi St. Vincent vagy a csendes-óceáni Nauru szigetén bejegyzett cégével akar kezdeni valamit az üzleti életben, azt kockáztatja, hogy esetleg nem veszik túlságosan komolyan partnerei. Az "egyszerű helyszínek" között azonban komolyabb hangzásúak is akadnak, példának okáért az egyesült államokbeli Delaware, Nevada, Wyoming vagy Utah államok. Ezeken a helyszíneken a kilencvenes években kelet-közép-európai befektetők tízezerszámra jegyeztettek be cégeket, részint azért, hogy cégükkel odahaza előkelő külföldieknek tűnjenek, részint pedig, hogy ennek közvetlen anyagi előnyeiből is profitáljanak, magyarán: igénybe vehessék az országukban a külföldi vállalkozásoknak nyújtott beruházási adókedvezményeket. Az USA felsorolt államaiban sem muszáj sok adatot közölni a hatóságokkal. Akinek viszont több kiló vaj is van a fején, alighanem jobban teszi, ha mégsem ide telepíti offshore cégét, mivel komolyabb bűncselekmények gyanúja esetén a helyi hatóságok a nemzetközi jogsegélyegyezmények keretében informálhatják hazája bűnüldöző szerveit (még ha a tulajdonos megőrzi is anonimitását, a rendőröknek adott esetben sokat mondhat a levelezési cím, illetve a kapcsolattartó személye is).

Nem annyira a rejtőzködés, mint inkább az adófizetés minimalizálása a vállalatok elsődleges szempontja: ha profitjukat nem odahaza, hanem valamely offshore-paradicsomban könyvelik el, megszabadulhatnak a nyereségadótól, de legalábbis nagy részétől. Adómentessé tehetők a pénzügyi szolgáltatások is. Az olyan hatalmas cégeknek, mint a Mol (Magyar Olaj- és Gázipari) Rt., megéri akár saját biztosítót is létesíteniük, és azt valamely offshore-helyszínre telepíteniük. Aki kötvényt bocsát ki, annak érdeke, hogy a papírok vásárlói ne fizessenek adót a kamat után, így ez aktusra előszeretettel kerítenek sort olyan helyszínen, ahol ezt megtehetik.

A külkereskedelemmel vagy más nemzetközi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásoknak azért lehet kifizetődő offshore cégek alapítása, mert ilyenkor nagyokat spórolhatnak nyereségük - amely szinte csak könyvelőjük kreativitásának kérdése, hogy hol jelentkezik - adóján. Hongkongban például, illetve a Panama-csatorna karib-tengeri bejáratánál fekvő, magas falakkal és szögesdróttal körülvett, 1 négyzetkilométeres panamai szabadkereskedelmi övezetben kizárólag a helyben képződő nyereséget adóztatják, a külföldi partnerekkel lebonyolított ügyletek profitját nem.

Kézenfekvőnek tűnne ugyanezt a lehetőséget kihasználni a popzenétől kezdve a gyógyszerszabadalmakon át az étteremhálózatok franchise-díj-fizetéséig minden olyan ágazat számára is, ahol jogdíjféleségek átutalásáról van szó. Itt mégis más a helyzet, a külföldre irányuló jogdíjkifizetéseket ugyanis szinte az egész világon magasan adóztatják. Kivéve persze, ha olyan államba irányulnak, amellyel az illető országnak kettős adóztatást elkerülő egyezménye van. Márpedig a világ legtöbb civilizált államának, Magyarországnak is van ilyen egyezménye Ciprussal, Hollandiával vagy (a holdingok által kedvelt) Luxemburggal.

Az Európai Unióban az a cég, amelynek van áfaszáma, áfamentesen kaphat árut az eladótól, azzal, hogy az adót majd ő felszámítja és le is vonhatja. Így olajozottan megy az üzlet, ám a profit után nyereségadót kell fizetni. Kivéve az Írország és Anglia között fekvő Man-szigeten. Nem meglepő hát, hogy mindazok a vállalkozások, amelyek az EU-n belül nagy értékű árut vagy szolgáltatást mozgatnak, előszeretettel telepszenek ide. A Man-szigeti cégeknek könyvvezetési kötelezettségük van, az igazgatók közül minimum egynek helyi lakosnak kell lennie, nekik viszont az egyre szigorodó felelősségi szabályok miatt újabban ténylegesen el kell látniuk az ügyvezetői feladatokat (így persze nem csoda, hogy a lakosság foglalkoztatásában jelentős szerepet vállal a pénzügyi szolgáltató szektor).

Bárhol legyen is cége, az az uniós polgár, aki jachtot vesz, jól teszi, ha hajóját Madeirán jegyezteti be. A Portugáliához tartozó atlanti-óceáni szigeten ugyanis az áfa 13 százalékkal megúszható. Ez aztán szó szerint partoktól távoli - azaz offshore - megoldás.

KISS LÁSZLÓ

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Több ezren tüntettek Trump ellen a Nők menetén

Több ezren tüntettek Trump ellen a Nők menetén

Visszatér Süsü, a sárkány

Visszatér Süsü, a sárkány

Salvini nem nyitja meg Olaszországot a menekültek előtt

Salvini nem nyitja meg Olaszországot a menekültek előtt

Vörösiszapper: két hét múlva meglesz az új ítélet

Vörösiszapper: két hét múlva meglesz az új ítélet

Mi lesz a céggel, amelybe nemrég bevásárolta magát Andy Vajna?

Mi lesz a céggel, amelybe nemrég bevásárolta magát Andy Vajna?

Reagált Hodász András a melegek gyógyításáról szóló műsor után kialakult botrányra

Reagált Hodász András a melegek gyógyításáról szóló műsor után kialakult botrányra