Költségcsökkentési programmal, elbocsátásokkal és más racionalizálási intézkedésekkel sikerült ismét nyereségessé tennie Tom Glocer vezérigazgatónak a brit Reuters hírügynökséget, melynek a bevételei azért továbbra is csökkennek.

"Meggyőződésem, hogy túl vagyunk a mélyponton" - idézte nemrég vezérigazgatóját, Tom Glocert a Reuters brit hírügynökség a saját magáról szóló hírben, a naponta kiadott több ezer tudósítás egyikeként. A három éve a világ első számú hírügynökségének élére kinevezett amerikai válságmenedzser azzal örvendeztette meg a részvényeseket, hogy sikerült úrrá lenni a veszteségeken, és a tavalyi év ismét nyereséggel zárult. A több mint másfél évszázados múltra visszatekintő Reuters 3,2 milliárd fontos forgalom mellett 190 millió fontos adózás előtti profitot ért el, jóllehet egy évvel korábban még 490 millió fontos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Pedig a piaci környezet nem mutat számottevő javulást, amit az is bizonyít, hogy a cég forgalma tavaly tovább csökkent, ezúttal 11 százalékkal.

A bajok legfőbb okozója, hogy a Reuters előfizetői - a szolgáltatásait a legnagyobb számban igénybe vevő pénzintézetek, brókercégek, befektetési társaságok - az általános gazdasági recesszió miatt maguk is válságba kerültek, és a talpon maradás érdekében költségeik lefaragására, egyebek mellett egyes szolgáltatások lemondására kényszerültek. Glocer szerint mára megváltozott a helyzet, különösen az amerikai piacon érzékelhetők kedvező jelek, bár az ázsiai térség is kezd magához térni - egyedül Európa nyűglődik. A menedzsment az idén 6-7 százalékos bevételcsökkenést prognosztizál, növekedéssel csak jövőre számolnak.

A pénzpiacok azonban már a mostani pozitív változásokat is busásan honorálták: a nyereség hírére a Reuters-papírok árfolyama a londoni tőzsdén egy csapásra 18 százalékkal, 4,30 fontra szökött fel, egymilliárd fonttal megemelve a cég piaci értékét. A befektetők azt értékelték, hogy a menedzsment drákói intézkedésekkel ellensúlyozni tudta a forgalomcsökkenést, és még profit is keletkezett. Glocer, úgy tűnik, olyannyira hisz az általa vezetett társaság felemelkedésében, hogy maga is bevásárolt: az amerikai Business Week üzleti hetilap értesülései szerint a másfél éves csúcspont közelében mozgó árfolyamon 140 ezer darab Reuters-részvényt vett.

Az okosnak és a mindennapi érintkezésben kedvesnek, ám az üzleti világban kíméletlennek tartott Glocer hidegvérűen hajtotta végre a költségcsökkentéseket, sok esetben még a tervekben szereplő számokon is túltéve. Azt vállalta, hogy a 2006-ig tartó 440 millió fontos takarékossági program keretében a jelenleg 16 ezer fős alkalmazotti létszámot közel 20 százalékkal csökkenti. A válságmenedzser regnálása alatt ez már a második elbocsátási hullám: amikor 2001-ben a Reuters élére került, még 18 ezren dolgoztak a cégnél. A mostani program keretében eddig közel ezer dogozót bocsátottak el, 1400 főt - úgynevezett technikai személyzetet - pedig átcsoportosítottak a londoni központból Ázsiába (a thaiföldi Bangkokba, illetve az indiai Bangalore-ba). Glocer irányítása alatt a Reuters 65, alaptevékenységéhez szorosan nem kötődő érdekeltségétől is megvált, ám miközben szolgáltatásait a megváltozott üzleti igényekhez igazította, egyelőre nem bír az utóbbi évtizedben a pozícióit számos területen komolyan veszélyeztető amerikai Bloomberg hírügynökséggel.

Glocer a Reuters hagyományaira sem volt tekintettel: évi mintegy 5 millió font megtakarítása érdekében nemrég 32 millió fontért eladta a hírügynökség nagy múltú, art deco stílusú, Fleet Street-i székházát, amely 1939 óta szolgált a társaság székhelyéül. A Reuters London új üzleti negyedébe, a City riválisaként kialakított, ultramodern Canary Wharfba költözik. Távozásával az utolsó médiacsoport is elhagyja az egykoron a brit sajtó központjául szolgáló Fleet Streetet, végképp átadva a terepet a bankoknak és az ügyvédi irodáknak.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Budapestre jönnek a világ leghíresebb balett-táncosai

Budapestre jönnek a világ leghíresebb balett-táncosai

Most épp egy alig pár napos McLarenben tűnt fel Josh Cartu budapesti milliárdos – videó

Most épp egy alig pár napos McLarenben tűnt fel Josh Cartu budapesti milliárdos – videó

Ez a terepezős kerekesszék felmegy szinte mindenhol – videó

Ez a terepezős kerekesszék felmegy szinte mindenhol – videó

Június 30-ig kért halasztást a Brexitre Theresa May

Június 30-ig kért halasztást a Brexitre Theresa May

Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett