Az ügyvédekről szóló törvényhez már elfogadott, de csak május 1-jén életbe lépő módosítások a magyar jogszabályokat az uniósokhoz igazítják, és lehetővé teszik, hogy a többi tagállamból érkező jogászok Magyarországon is gyakorolhassák tevékenységüket. A jogászi munka a szabályozott szakmák közé tartozik, ezért a diplomákat automatikusan el kell fogadni. Munkát Magyarországon az EU-ból érkezettek eddig alkalmazott ügyvédként, illetve külföldi jogi tanácsadóként vállalhattak, a csatlakozás után viszont teljes jogú ügyvédként működhetnek, és a területileg illetékes kamarába is beléphetnek.

Az európai közösségi jogásznak nevezett ügyvéd számára a kamarai tagság feltétele - valamely uniós ország állampolgársága mellett - a megfelelő jogi végzettség és a büntetlen előélet, valamint a felelősségbiztosítás igazolása. Több más tagországtól eltérően Magyarországon az uniós ügyvédek működésének, illetve kamarai névjegyzékbe vételének nem feltétele a helyi - jelen esetben a magyar - jogi szakvizsga letétele.

A kérelmezőnek igazolnia kell viszont, hogy Magyarország területén három éven át folytatott ügyvédi tevékenységet a magyar joggal kapcsolatban, és személyes meghallgatáson kell bizonyítania, hogy rendelkezik az ehhez szükséges nyelvtudással. Az európai közösségi jogász névhasználatában kizárólag a saját tagállama szerinti szakmai megnevezését szerepeltetheti - ezek listáját az 1/2004. számú igazságügy-miniszteri rendelet tartalmazza -, ám magyar társaihoz hasonló feltételekkel alapíthat ügyvédi irodát, illetve csatlakozhat már meglévőhöz. A HVG-nek az Igazságügyi Minisztériumból származó értesülése szerint a változás három csoportot érinthet: a már - alkalmazott ügyvédként vagy külföldi jogi tanácsadóként - itt dolgozók státust válthatnak; a környező uniós tagállamok magyarok lakta területeiről jöhetnek át; és az osztrák-magyar határ mentén könnyebbé válhat a jelenlét a határon átnyúló ügyekben.

Ausztriában a csatlakozást követően magyar ügyvéd a diplomája elismertetése után - amihez szükséges hároméves ottani ügyvédi gyakorlat igazolása - azonnal tevékenykedhet, akár polgári, akár büntetőjogi eljárásban. Ahhoz, hogy magyar ügyvéd ügyfelet (például Kulcsár Attilát) osztrák bíróság előtt védhessen, egy osztrák kolléga is szükségeltetik, az ő funkciója viszont csupán annyi, hogy a tárgyalás kezdetén bejelenti - azaz "hitelesíti" - magyar társát. Az osztrák bíróságok szóban és írásban is ragaszkodnak a német nyelv használatához; ha a magyar ügyvédnek nyelvi nehézségei vannak, akkor igénybe vehet tolmácsot, ennek költségeit azonban neki kell állnia.

Németországban is uniós ügyvéddé válik május 1-jével a magyar, aki bármely más tagállamból származó társaihoz hasonlóan úgy praktizálhat, hogy három évig az anyaországában hivatalos foglalkozási megjelölést használja. Az így "európai ügyvédként" eltöltött idő után kérheti felvételét a kamarába - de ezt megteheti korábban is, ha kérvényezi az úgynevezett alkalmassági vizsga letételét -, s annak tagjaként már használhatja a német ügyvéd titulust (Rechtsanwalt).

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
James Bond egy nő karjaiban halt volna meg

James Bond egy nő karjaiban halt volna meg

Hét órát tartották fogva a szimplásokat, akik kamudrogokra figyelmeztették a turistákat

Hét órát tartották fogva a szimplásokat, akik kamudrogokra figyelmeztették a turistákat

Újabb fogolyszökés Budapesten

Újabb fogolyszökés Budapesten

Frankenstein a világűrben: megfejtették, hogy jöhetett létre a hóember alakú kisbolygó

Frankenstein a világűrben: megfejtették, hogy jöhetett létre a hóember alakú kisbolygó

Mexikóban fogtak el egy 2001 óta körözött magyart, nyomban vádat is emeltek ellene

Mexikóban fogtak el egy 2001 óta körözött magyart, nyomban vádat is emeltek ellene

Amszterdam megvédi a szexmunkásait a turistáktól

Amszterdam megvédi a szexmunkásait a turistáktól