Hol történelmi események színtereként, hol az ott található nevezetes épületekről, természeti látványosságokról híresült el számos település. Ám jó néhány olyan község is akad, amelynek nevéhez egyetlen, szimbolikussá növekedett történés tapad, az viszont kitörölhetetlenül.

,,A ballada eleven gyertyái, akik a nyomor leplébe vannak csavargatva, a rácsepegett szenvedés viaszába áztatva és a bűn tüzében égve" - ilyennek látta a tiszazugi asszonyokat Móricz Zsigmond a Nyugatban 1930 februárjában. A költői szavak nem az író egyik novellájában, hanem a szolnoki bíróság tárgyalótermében született riportban íródtak le. A törvényszék elé állított nőket mintegy 170 gyilkosság elkövetésével vádolták, az áldozatok között pedig egyaránt akadtak férjek, szeretők, szülők és gyermekek. A vádlottak az Alföld közepén elterülő, a Tisza és a Körös folyók által csaknem körbezárt terület, a "zug" több településén hosszú éveken át követték el a terhükre rótt cselekményeket. A nagyréviekre sikerült rábizonyítani a legtöbb gyilkosságot. Egyébiránt Nagyréven élt az elfogatása előtt öngyilkossá lett bába is, akitől a légypapírból kiáztatott arzént lehetett beszerezni.

A korabeli lapok "az évszázad pereként" emlegették az eseményt, amely nemcsak az elkövetők és az áldozatok kirívóan nagy számával, valamint a női elvetemültség hátborzongatóságával tűnt ki, hanem rejtélyei miatt is. Arra ugyanis fény derült, hogy az első áldozatok nagy valószínűséggel az első világháború után sebesülten, tehát hasznavehetetlenül hazatért férjek voltak, és hogy ez a "megoldás" a "mihasznák" - az öreg, beteg vagy olykor "csak" agresszív férfiak és a nem kívánt csecsemők - jobb létre szenderítésének sajátos divatját teremtette meg. Az azonban már homályban maradt, hogy a szolnoki ügyészség miért nem foglalkozott évekig érdemben a névtelen, ám igaznak bizonyult feljelentésekkel.

1929-ben viszont óriási apparátus látott munkához: számos sírt hantoltak ki, és az áldozatok csontjaiból kimutatták a mérgezést. A mintegy félszáz vádlott közül kettőt halálra, másokat hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Az értetlenkedő kortársak és az utókor pedig a magyarázaton törte a fejét. "A szegénység gyötrelmesen destruál" - vélte említett riportjában Móricz Zsigmond. "S mit ér a vén? A kanalat / elejti, csöppent, etetik / s ha ő etet, a malacok / habos vödröstül fellökik" - ez József Attila hangulatjelentése 1929 nyaráról. A bűnösökkel szemben Móricznál jóval kevésbé volt megértő Háy Gyula drámaíró 1936-ban írt, ám csak 1945-ben színpadra vitt, majd a Rákosi-éra idején többször is felújított, ünnepelt, Tiszazug című drámájában. Háy értelmezésében a gyilkosságsorozat fő indítéka az asszonyok csillapíthatatlan férfiéhsége volt. "Biróné várja a vasutasát. Minden éjjel ott van nála, minden éjjel, mióta a Birót eltemettük, mióta a ház az asszonyé, meg a jószág, meg a szántó. Ha vége a mozinak, a Godó a Nátlinéval megy haza. A Kisnénél a gyerekek máma megint a fészerben hálnak, a Minácsiknénál nyitva marad a kiskapu. Mi se tegyünk mást!" - biztatja Háy egyik főhőse, Mari régi szeretőjét közvetlenül azután, hogy urát eltette láb alól.

"A gyökeres változáson átesett Tiszazugról nehezen hiszi el ma az itt járó idegen az arzénos gyilkosságokat." Ez az idézet már a Tiszazug életéből című, 1971-ben született szociográfia utószavából való. Noha a kötet leginkább a téeszesítés vívmányaival foglalkozik, a bűnesetre való reflektálás belőle sem maradhatott ki, ami szintén jelzi, milyen kitörölhetetlen nyomokat hagyott az egykor volt híres eset a falu históriájában. De nem csak ott. Schiffer Pál dokumentumfilm-rendező, amikor 1968-ban a nagyrévi hétköznapokról forgatott filmet, meghökkenve jegyezte fel, hogy "ma is előfordul, hogy az asszony megveri férjét, ma is szokás, hogy a férfi végez minden munkát a ház körül, ma is természetes, hogy az asszony nem dolgozik, gyakran még meg se főz". Más, nem mellékes kérdés, hogy ez a megfigyelés akkor nem jelenhetett meg a filmben, megkésett üzenetként olvasható csak a három évvel ezelőtt elhunyt rendezőnek a Közép-európai Egyetemen fellelhető hagyatékában.

Az arzénnal gyilkoló asszonyok históriája némiképp visszaköszön a tavalyi Filmszemlén több díjat nyert, Hukkle című némafilmben is. Igaz, Tiszazugot csak azok tudják összekapcsolni a Tolna megyei Ozorán forgatott mozival, akik közelebbről ismerik a bűnténysorozat részleteit. "Egy olyan falut akartam ábrázolni, amelyiknek titka van" - árulja el a HVG-nek a rendező Pálfi György a sejtelmesség okát.

A maga idejében vihart kavaró tiszazugi perről mindazonáltal jóval kevesebb szó esik, mint egy fél évszázaddal korábbi nevezetes esetről, amely jó időre lángba borította az országot. "Bár ne történt volna meg Eszláron az az eset, mert hírhedtté lettünk, nem híressé" - sajnálkozik a mai polgármester, Juhász Imre. S az eset: amikor 1882 tavaszán Tiszaeszlárról eltűnt egy cselédlány, Solymosi Eszter, a hivatalos közegek szinte azonmód a helybeli zsidókat gyanúsították meg azzal, hogy vérét vették a húsvéti pászka elkészítéséhez. A leány holttestét csupán néhány hónap múlva vetette ki a Tisza, akkorra viszont a vérvád hisztériája már olyannyira magasra hágott, hogy még Solymosi Eszter anyja is rettentően bizonytalan volt, amikor azonosítania kellett a holttestet.

Ahogy Franciaországban a Dreyfus-per, úgy Magyarországon a tiszaeszlári lett az antiszemita hecckampány emblémája. Amikor a vádlottak ártatlansága - nem kis részben Eötvös Károly ügyvéd, író tevékenységének eredményeként - kiderült, s megszületett a felmentő ítélet, antiszemita zavargások törtek ki. Eötvös az előítéletek elleni harc jegyében adta közre A nagy per című beszámolóját, de azóta se szeri, se száma azon műveknek, amelyek Tiszaeszlárral foglalkoznak, még ha csak utalásszerűen is. S ezzel maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy a falu neve szimbólummá lett, így vagy úgy. Merthogy A tiszaeszlári Solymosi Eszter vére címmel írt például - antiszemita érzelmeit kinyilvánító, elhíresült s 1945 után börtönnel is visszaigazolt - verset Erdélyi József.

A 19. századi vérvádügy az 1930-as évek elején Krúdy Gyulát is erőteljesen foglalkoztatta. Kései riportregényét 1931-ben kezdte közölni folytatásokban a Magyarország című napilap, s mint utóbb egyértelműsödött, a kézirat - szerkesztői beavatkozásnak nevezhető - cenzúrázáson is átesett. Ráadásul Krúdynak egy kiadót sem sikerült rávennie, hogy művét könyvként is megjelentesse, az irodalmi szóbeszéd szerint az okok között lehetett, hogy még a napilapos változatot is ellentétesnek tekintették a korszellemmel. A tiszaeszlári Solymosi Eszter kötetben először 1975-ben jelent meg, megint csak nem a maga teljességében. Az egykori folytatásokat ezúttal más szemüvegű cenzorok olvasták. "Például túl sokszor szerepelt a regényben a zsidó szó, ezért jó párat töröltek belőle" - tudta meg a HVG Fábri Anna irodalomtörténésztől, a kötet szerkesztőjétől, aki a tavaly újra kiadott művet tartja az első autentikus szövegnek, mivel az a Széchényi Könyvtárban őrzött kézirat alapján készült.

A zsidó témával való foglalkozás mindig is óvatosságra intette a kádári politikai vezetést, így Elek Judit rendezőnek is csak kétszeri nekifutásra, francia segítséggel sikerült leforgatnia az 1989-es Filmszemlén bemutatott, Tutajosok című, a cselekmény középpontjába a Solymosi Eszter holttestét megtalálókat helyező filmet. De Tiszaeszlárról szólt az 1986-ban elhunyt Erdély Miklós 1981-ben készített, Verzió című, dokumentumokat és álomszerű víziókat elegyítő rövidfilmje is, amelyet az illetékesek menten betiltottak. A rendező szerint azonban nem a téma, hanem a film "kódolt üzenetei" miatt. A 19. századi csendőrbiztos szerepében ugyanis ifjabb Rajk László, az 1949-ben koncepciós perben elítélt külügyminiszter fia - a nyolcvanas években a szamizdat egyik emblematikus figurája - tűnt fel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tard község nem "dicsekedhet" ugyan az említettekhez hasonló eseménnyel, neve mégis ismert lett a népi írók jelesének, Szabó Zoltánnak jóvoltából (akinek hat évvel ezelőtt szobrot is állítottak a rá büszke községlakók). A tardi helyzet című híres szociográfia egyébiránt 1936-ban jelent meg. Szabó a község hagyományait és életmódját ismertetve döbbentette rá olvasóit a tardiak vérforraló szegénységére és kilátástalanságára. A "kétes hírnévnek" nem örültek az akkori falubeliek, úgy érezték, hogy az író "kiírta a nyomorúságukat" - tudtuk meg Czufor Józseftől, a község mostani polgármesterétől. Pedig a szociográfia csupán egy "átlagos" falu életének aprólékos vizsgálatával mondott ítéletet, és sürgetett változtatást, hogy ne lehessen egy 7 éves kislánytól, Pető Marikától ilyen nyári beszámolót hallani: "Hét és fél napot dógoztam, reggel négy órátu este hat óráig. Az ebédem: reggel egy üveg tej, délben csik leves, este tej."

A rendszerváltás óta Recsk neve hallatán jószerével mindenki ugyanarra asszociál: az 1950-1953 között működött kényszermunkatáborra. A Mátrában létesített intézményről már 1982-ben dokumentációs pontossággal, tábori térképet is mellékelve tudósított az Emberek az embertelenségben című, az Egyesült Államokban magyarul megjelent könyvében Nyeste Zoltán (egy évvel azelőtt Sztáray Zoltán A recski kényszermunkatábor című művével emlékezett). Őket is megelőzte Faludy György, aki már 1962-ben angolul adta közre a recski élményeit is felidéző, Pokolbéli víg napjaim című önéletírását. "Valamennyien egymás után vesztettük el kilóinkat, (...) de úgy telepedtünk szalmazsákunkra beszélgetni, mint kiegyensúlyozott, kedélyes kísértetek a házkémény körül" - írta egy helyütt, jelezve, hogy a végletekig elcsigázott rabokban nemritkán csupán az irodalomról vagy történelemről szóló előadások tartották a lelket. Mindazonáltal Recsk egykor volt létezésének tudatosításában meghatározó szerepet Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia 1989-ben bemutatott dokumentumfilmje játszott. A film átütő hatását Gyarmathy Lívia (az egykor Recsken raboskodó Böszörményi felesége) azzal magyarázta a HVG-nek, hogy "nem akartunk amerikai módra csak jó foglyokat és rossz őröket felvonultatni, hanem az ávósok emberi gyengeségből fakadó motivációit is bemutattuk".

A ma Recsken élők többsége (akik között jó néhány egykori, a faluba beházasodott őr is található) egyébként látta a filmet, ám az a megrendülés mellett nem okozott meglepetést, mivel - mint mondják - "régről tudott mindenki a táborról".

SINDELYES DÓRA

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
HVG Hetilap

Az emlék sír

A tiszaeszlári falu temetőjében éppen egy évtizede található Solymosi Eszter nyughelye.

Kivágtak több fát a Tabánban

Kivágtak több fát a Tabánban

Rossi elárulta, hogyan küldi pályára a válogatottat Horvátország ellen

Rossi elárulta, hogyan küldi pályára a válogatottat Horvátország ellen

Az Iszlám Állam egy tagját fogták el Budapesten

Az Iszlám Állam egy tagját fogták el Budapesten

Laposföldhívő-expedíció indul a világ szélére

Laposföldhívő-expedíció indul a világ szélére

Jogerős: nem engedik el Magda Marinkót

Jogerős: nem engedik el Magda Marinkót

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”