Az euró jelentősen gyengült az amerikai dollárral szemben, hétfőre 1,21-re amiatt, hogy Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke közölte: az ECB eurózónára vonatkozó növekedési előrejelzéseit felül kell vizsgálni, amennyiben a monetáris unió országaiban a lakossági fogyasztás a közeljövőben nem élénkül meg. Trichet kijelentése egyúttal ECB-kamatcsökkentési várakozásokat gerjesztett.

A japán jen erősödött a dollárral szemben, miután a japán szolgáltató szektor aktivitását mérő index a piaci várakozásokat meghaladó mértékben javult januárban.

Az argentin peso árfolyamának jót tett, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyhangúlag támogatta az Argentínának nyújtandó kölcsönprogram második felülvizsgálatát, ezzel ugyanis elhárult az akadály a 13,1 milliárd dolláros hitelkeret második, 3,1 milliárdos részletének a folyósítása elől. Az IMF ugyanakkor figyelmeztette a latin-amerikaiakat, hogy a további segélyek sorsa a 2001-ben bejelentett argentin fizetésképtelenség miatt befagyott 88 milliárd dollárt követelő külföldi befektetőkkel folytatandó tárgyalások előremenetelén múlik.

A lengyel zloty gyengült az euróval szemben, a befektetők ugyanis kormányválságtól tartanak. Az árfolyamot még a pénzügyminisztérium által beígért 930 millió dollár értékű zlotyvásárlás sem tudta megtámogatni.

A cseh korona erősödött amiatt, hogy az ország külkereskedelmi mérlege a vártnál nagyobb, 134 millió dolláros többlettel zárt februárban.

A 99,5 százalékos tisztaságú arany unciánkénti (31,1035 gramm) árfolyama tovább erősödött, hétfőn Londonban 420,9 dollárt ért. Az aranyért fél éve 379,85, egy éve 330,3 dollárt adtak. Az ezüst unciáját hétfőn Londonban 7,67 dolláron jegyezték.

A forint tovább erősödött, euróárfolyama múlt csütörtökön átmenetileg 250 alá került a hazai bankközi devizapiacon, hétfőn este 0,8 százalékponttal állt közelebb, 3,6 százalékra a sáv erős széléhez, mint egy hete. Az MNB-nél egy euró az egy héttel korábbi 253,17 forintról e hét hétfőre 250,63 forintra gyengült, az ECB-nél egy euró e hét hétfőn 250,45 forintot ért. A hazai bankközi forintkamatok enyhén nőttek, az egynapos betéteké például 0,15 százalékponttal, e hét hétfőre 12,25 százalékra. A kereskedelmi bankok kedden az MNB-nél 140,5 milliárd forintnyi betétet helyeztek el két hétre, szemben a lejáró 224,95 milliárdnyival.

Az állampapírpiacon a diszkontkincstárjegyek hozama többszörös kereslet mellett csökkent, a három hónaposoké 0,47 százalékponttal, 11,82 százalékra, a hat hónaposoké 0,78 százalékponttal, 11,47 százalékra, a tizenkét hónaposoké 0,8 százalékponttal, 10,8 százalékra.

A határidős devizatőzsdéken a külföldi pénzek tovább gyengültek a forinttal szemben.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Teherautó autóval ütközött az M0-áson

Teherautó autóval ütközött az M0-áson

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Baleset az M0-áson Csömörnél

Baleset az M0-áson Csömörnél

Bűncselekménynek nyilvánítaná a kormány az illegális szemétlerakást

Bűncselekménynek nyilvánítaná a kormány az illegális szemétlerakást

Drasztikus drágulás: az új lakások több mint felét árazták át télen, és vastagon fogott a ceruzájuk

Drasztikus drágulás: az új lakások több mint felét árazták át télen, és vastagon fogott a ceruzájuk

Új-zélandi mészárlás: 18 éves fiút állítanak bíróság elé az élő közvetítés megosztásáért

Új-zélandi mészárlás: 18 éves fiút állítanak bíróság elé az élő közvetítés megosztásáért