Minimális karbantartást igényel, jól lehet bele pakolni, nem gond vele a parkolás, könnyű kiszállni belőle - a piackutatások szerint ilyen autó kell a nőknek. A tervezők neki is ugrottak a feladatnak, de még kérdés, hogy az általuk megálmodott kocsik milyen piaci fogadtatásra lelnek.

Az ötlet nem új keletű. 1955-ben a Chrysler Corporation nagy csinnadrattával mutatta be a Dodge La Femme típusú kétajtós kupét, melynek célcsoportja "őfensége, a modern amerikai nő" volt. Ám az esernyővel és sminkkészlettel kiegészített, a rózsaszín különböző árnyalataiban pompázó cirkáló akkorát bukott a piacon, hogy egy éven belül lekerült a neve az árlistáról. Közel fél évszázaddal később az autógyárak nem járnak sokkal előbbre. Igazi női autót még mindig nem lehet kapni, legfeljebb olyat, mint a Lancia Y, melyet 555 különféle szín-kárpit-felszereltség kombinációban kínálnak. Ha nőkről esik szó, a tervezők fantáziája általában leragad a kibővített színpalettánál és a megnövelt méretű sminktükörnél, pedig ez édeskevés a sikerhez.

A női autó témáját nemrégiben a hagyományosan fejlett szociális érzékenységű svédek dobták fel újra. A Volvo kutatásai szerint különösen a prémium kategóriájú kocsik vásárlói között igen sok a diplomás nő, akik kritikusságukkal és igényességükkel alaposan megnehezítik az eladók dolgát. Az Egyesült Államokban például a Volvo-vásárlók 54 százaléka már nő. Ezért Hans-Olov Olsson, a Volvo vezérigazgatója megbízást adott egy öt hölgyből álló csapatnak, hogy a férfiak kizárásával tervezzenek tanulmányautót, mely valódi alternatíva a gyengébbik nem számára.

Milyen autó kell a nőknek? - tette fel a kérdést a tervezőcsapat, és válaszul összeállított egy listát. E szerint a jó női autóba ötletesen lehet rakodni, könnyű a be- és kiszállás, minden irányba jól kilátni belőle, személyre szabható, csupán minimális karbantartást igényel, és könnyű vele parkolni.

Az YCC (Your Concept Car) szárnyas ajtói így magasra tárulnak, küszöbe pedig lehajlik, hogy ne piszkolja össze a kiszálló autós nadrágját vagy harisnyáját. A rögzítőfék automata, a váltó a kormány mellett van, így az ülések közötti helyre hatalmas tárolórekeszeket és fiókokat tudtak beépíteni. Az ülés - a beszállást megkönnyítendő - hátrasiklik, a kormány felemelkedik, mi több, még a vezetőülés oldalsó párnázata is lejjebb ereszkedik, hogy könnyebb legyen helyet foglalni benne. A hátsó ülések - mint a moziszékek - nyugalmi állapotban felcsapódnak. Így az első ülés mögött egyszerűbb csomagokat szállítani, ha pedig mégis utast kell vinni, egy mozdulattal lehajtható az üléslap.

Az összes ülés és kárpit néhány mozdulattal kicserélhető, a kocsi belsejének színe és mintázata hangulat, alkalom és pillanatnyi szeszély szerint változtatható. Az ablakmosó vizet, a benzinhez hasonlatosan, a kocsi oldalán, kupak nélküli gyorscsatlakozón át lehet betölteni, vagyis a motorháztetőt csak a szervizben szükséges felnyitni. A vezető testének adatait (magasság, láb hossza, kar hossza) előre rögzítik az autókereskedésben, és ezek alapján határozzák meg a megfelelő üléshelyzetet, melyet digitális formában, az autó kulcsában tárolnak majd: ahogy a vezető bedugja a helyére a slusszkulcsot, az ülés, a kormánykerék, a pedálok, a fejtámla és a biztonsági öv is automatikusan beállnak az ő méretére. A kocsit úgy tervezték, hogy a karosszéria sarkai jól láthatók legyenek a vezetőülésből.

A Volvónál már az YCC előtt is foglalkoztak speciális női igényekkel, de a kutatások középpontjában akkor a terhes nők biztonsága állt. E téma egyébként más cégeket is érdekelt, olyannyira, hogy a Ford (férfi) kutatómérnökei a Freestar buszlimuzin üléseinek kifejlesztésekor a terhes nők testfelépítését szimuláló mellényt hordtak, így próbálva meggyőződni elképzeléseik helyességéről.

A női vásárlók fontosabbá válását más is mutatja. A Brand-It! UK elnevezésű, imázsalakításra szakosodott konzultánscég például autónevek kitalálásával és értékesítésével is foglalkozik. Szerintük az autónévadásban a következő nagy trend a női vásárlókra célzó nevek használata lesz. Ők például két ilyen nevet is eladtak már, az egyik az EarthMother (FöldAnya), a másik pedig a SchoolRunner (szabadabb fordításban: SuliSpuri).

Ostobaság lenne azonban azt hinni, hogy elég egy jó nevet kitalálni, és a nők máris rohannak autót vásárolni. A Marketing to Moms (Marketing mamáknak) című könyv szerzője, Maria Bailey például azt állítja, hogy a biztonság az a tulajdonság, amelyik a férjezett asszonyok prioritási listáján az első helyen áll autóvásárláskor. Márpedig - és ebben az autógyárak marketingesei egyetértenek - egyre többször a nő mondja ki a végső igent a családi autó kiválasztásakor.

Akadnak olyan fiatal nők is, akik - talán sokaknak meglepő módon - inkább férfias autókra vágynak. Az ezredforduló környékén jogosítványt szerzett lányok ötöde légterelőkkel, szélesebb kerekekkel és más tuningfelszerelésekkel igyekszik sportosabbá tenni kocsiját, legalábbis ezt állítja Jan Valentic, a Ford globális marketingigazgatója. Szerinte az új generációs nők jól kiismerik magukat az autók világában, kisebb dolgokat maguk is képesek megszerelni a járművükön, szeretik, ha autójuk elüt az átlagtól, mi több, némelyikük autóversenyzői ambíciókat dédelget.

Európa egyik legjobban motorizált országában, Németországban 1995-től 2003-ig 15 százalékkal nőtt a jogosítvánnyal rendelkező nők száma, így a német utakon már 15,4 millió nő forgatja a volánt. Míg korábban a gyerekeiket az iskolából hazafuvarozó háziasszonyok domináltak az autós nők körében, mára egyre inkább a dolgozó nők a jellemzőek. Nem is csoda, hogy míg a Stern magazin által megkérdezett asszonyoknak 1995-ben még csak 18 százaléka mondta, hogy autó nélkül fél ember lenne, 2003-ban az így vélekedők aránya már megközelítette a 30 százalékot.

BALÁZS VIKTOR

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
30-45 méteres mélységben váratlan csodákat rejt a Nagy-korallzátony

30-45 méteres mélységben váratlan csodákat rejt a Nagy-korallzátony

Gyurcsány Ferenc megszavazta a túlóratörvény módosítóját

Gyurcsány Ferenc megszavazta a túlóratörvény módosítóját

Kövér: Minden hülye mellé nem lehet Btk.-tényállást rendelni

Kövér: Minden hülye mellé nem lehet Btk.-tényállást rendelni

Sokallja az 577 ezer forintot egy iPhone-ért? Akkor nézze meg a 6,1 millió forintos változatot

Sokallja az 577 ezer forintot egy iPhone-ért? Akkor nézze meg a 6,1 millió forintos változatot

Strasbourgi terror: utcán a TEK járművei

Strasbourgi terror: utcán a TEK járművei

A MÚOSZ segít, hogy Orbán betarthassa az ígéretét

A MÚOSZ segít, hogy Orbán betarthassa az ígéretét