Az Európai Bizottság (EB) becslése szerint további 10-15 milliárd euró befektetésre lenne szükség, hogy a tagországok elérjék a megújuló energiaforrások használatában maguk elé tűzött célt. Az EU 1997-ben hozta nyilvánosságra azt a tervét, hogy 2010-re az energiafelhasználás 12 százaléka származzon megújuló forrásokból (szél, víz, nap, biomassza), amivel a szén-dioxid-kibocsátást 200 millió tonnával, az 1990-es szint 6 százalékával tudnák csökkenteni. A célokat részletezve egy 2001-es irányelv már azt rögzítette, hogy az évtized végére a megújuló energiaforrások adják az EU áramfelhasználásának 22,1 százalékát.

2001-re a megújuló források az unió régi tagállamaiban a teljes energiafogyasztás 6 százalékát - a kőolaj a 40, a földgáz a 23, az atomenergia a 16 és a szilárd tüzelőanyag a 15 százalékát -, illetve az áramfelhasználás 14 százalékát tették ki. Magyarország esetében az arány 3,6, illetve 0,84 százalék, ennek javítására a nemzeti fejlesztési terv környezetvédelem és infrastruktúra operatív programjában lehet pályázni, ahol a 2004-2006-os periódusban összesen 5,2 milliárd forintnak megfelelő összeg jut a megújuló energiaforrások szerepének növelésére, valamint az energiahatékonyság javítására. Az új tagállamok számára egyébként a csatlakozási szerződésben rögzítették a célokat, amelyek teljesítésével a 25 tagú EU áramfogyasztásában a megújuló források használata 2010-re 21 százalékra módosulna, míg a 12 százalékos részesedés elérése a teljes energiafelhasználásban a tizenötökre vonatkozó terv - szögezte le az EB által a megújuló energiaforrásokról kezdődő bonni konferenciára készített összefoglaló.

A jelentés szerint a 15 régi tag pótlólagos beruházások nélkül az áramfogyasztásban legfeljebb a 18-19 százalékos átlagos szintet tudja elérni, és a 22 százalékos célt mindössze négyen - Dánia, Finnország, Németország és Spanyolország - teljesíthetik majd. Dánia, Németország és Spanyolország esetében különleges sikert jelent a szélenergia alkalmazása, ami várhatóan a tervezett kétszeresének megfelelő arányt ér el, igaz, ebből a megújuló forrásból az EU áramigényének még mindig csupán 2,4 százalékát fedezik majd.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Homokszem került a propagandagépezetbe: az egyik Mészáros-lap megírta a tüntetők követeléseit

Homokszem került a propagandagépezetbe: az egyik Mészáros-lap megírta a tüntetők követeléseit

Alkatrészgyárat épít az Airbus Helicopters Magyarországon

Alkatrészgyárat épít az Airbus Helicopters Magyarországon

Az Instagram egyik legjobb funkciója is bekerül a Messengerbe, és jön egy, amivel a szelfizés is jobb lesz

Az Instagram egyik legjobb funkciója is bekerül a Messengerbe, és jön egy, amivel a szelfizés is jobb lesz

A Napszállta már biztosan nem kap Oscart jövőre, a Ruben Brandtnak még lehet esélye

A Napszállta már biztosan nem kap Oscart jövőre, a Ruben Brandtnak még lehet esélye

Most hirdettek eredményt, de négy hónapja megmondtuk, kik nyerik a centrumkórházak tervpályázatát

Most hirdettek eredményt, de négy hónapja megmondtuk, kik nyerik a centrumkórházak tervpályázatát

Kiszivárgott egy kép: lehet, hogy ez lesz a világ első telefonja 12 GB RAM-mal

Kiszivárgott egy kép: lehet, hogy ez lesz a világ első telefonja 12 GB RAM-mal