Az EB hétfőn úgy határozott, hogy az új tagországok gazdái - Szlovénia és Málta kivételével - az eredeti június 15-e helyett július 15-éig pályázhatnak az egyszerűsített területalapú támogatásra. Erre azért van szükség, mert a csatlakozás első évében a jelek szerint az új tagországok mezőgazdasági termelőinek nehézségei adódnak a papírmunkával, ezért több helyen nagy részük még nem nyújtotta be a kérelmét.

Magyarországon az előrehozott támogatások kifizetése jó ütemben halad. A földhasználati és állattartási szubvencióra eddig több mint 30 milliárd forintot vettek föl a gazdák. Ez az igényelt támogatás mintegy 60 százaléka. A területalapú támogatások igényléséhez szükséges egyedi blokktérképet a múlt hét végéig 232 ezer gazdálkodó vette át, és közülük 113 ezren nyújtottak be kérelmet összesen 2,5 millió hektár területre.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Számot nem tudunk mondani, de mutatjuk: ennyien tüntetnek a túlóratörvény ellen

Számot nem tudunk mondani, de mutatjuk: ennyien tüntetnek a túlóratörvény ellen

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

Adventi irodalmi naptár - december 15.

Adventi irodalmi naptár - december 15.

Rövidpályás úszó-vb: négy magyar is döntőbe jutott

Rövidpályás úszó-vb: négy magyar is döntőbe jutott

44 százalékkal kevesebb családi pótlékot kapnak jövőre az Ausztriában dolgozó magyarok

44 százalékkal kevesebb családi pótlékot kapnak jövőre az Ausztriában dolgozó magyarok

Betiltották az iPhone-okat Kínában, de az Apple kieszelt egy trükköt

Betiltották az iPhone-okat Kínában, de az Apple kieszelt egy trükköt