Az amerikai, az izraeli és az orosz politika jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy világszerte nő a terroristák száma - állítja Douglas Hurd (74 éves) brit politikus. A minap Moszkvában járt, ottani tudosítónk által meginterjúvolt exkülügyminiszter szerint a nyugati hatalmaknak barátságosan, ám hideg fejjel kell közeledniük Vlagyimir Putyin Oroszországához.

HVG: Ön a kelet-európai rendszerváltások, illetve a Szovjetunió felbomlása idején szolgált külügyminiszterként. Mit gondol, akkor volt biztonságosabb a világ, vagy most?

D. H.: A Szovjetunió szétbomlásával, a kelet-nyugati szembenállás megszűntével eltűnt a nukleáris háború veszélye. A világnak most a terrorizmus okozta kihívással kell szembenéznie: ez az egyetlen komoly változás azóta. A világ elég zűrös, még nem alakult ki egy olyan nemzetközi intézményrendszer, amely képes lenne kezelni az új veszélyeket. Az egyetlen szuperhatalom, az Egyesült Államok hatalmas pusztítóerővel rendelkezik, ám Amerika csak más országokkal összefogva lenne képes az intézményrendszer fölépítésére, márpedig az ilyen együttműködés általában csak nagy nehézségek árán jön létre.

HVG: Önnek bőséges tapasztalatai vannak a terroristákkal való tárgyalásokban, hiszen annak idején részt vett az északír békefolyamatban, az Ír Köztársasági Hadsereggel, az IRA-val folytatott párbeszéd beindításában. Leszűrt-e az olyan tanulságokat, amelyek ma is segíthetnek abban, hogy miképpen kell a terroristákkal beszélni?

D. H.: Az IRA a kilencvenes évek elején azért küldött tapogatózó üzenetet John Major kormányfőnek, mert a szervezet vezetői rájöttek: nincs értelme tovább folytatni a terrorista akciókat, erőszakkal képtelenek elérni céljukat. Az észak-írországi békefolyamat sikeresnek tekinthető ugyan, de még nem értük el az út végét: Észak-Írországban a hatalom még nincs egy demokratikusan megválasztott kormány kezében, s bár az IRA emberei már nem hajtanak végre terrorcselekményeket, fegyvereiket még nem adták át. A tapasztalatokat leszűrve azonban elmondható, hogy a terrorizmus elleni harcban keményen és határozottan kell fellépni azokkal szemben, akiknek már vér tapad a kezéhez. Akik egyszer is öltek, azoknak a gyilkolás könnyen a foglalkozásukká válik, és az ilyen emberekkel nemigen lehet tárgyalni. Szerintem arra sem fordítanak elég figyelmet, hogy úgy harcoljanak a terroristák ellen, hogy közben ne hozzanak létre maguk is új terroristákat. Mindig is elleneztem az iraki háborút, és úgy látom, hogy az ország középső részén folytatott amerikai politika növeli a terroristák számát. Ha úgy harcolunk a terroristák ellen, hogy közben ártatlan emberek is meghalnak vagy fogságba kerülnek, akkor csak növeljük a szélsőségesek hátországát. Ezt a hibát véleményem szerint az oroszok is elkövetik Csecsenföldön, és az izraeliek is Gázában. Keménynek lenni könnyű. Nehezebb, de hasznosabb megtalálni azokat a mérsékelt erőket - csecseneket irakiakat, palesztinokat -, akik valóban képviselik nemzetüket.

HVG: A terroristák célpontjává vált Oroszország szerint a véres akciók mögött legalábbis részben arab országok polgárai állnak, s akadnak, akik közvetve az Egyesült Államokat vádolják az észak-kaukázusi válság szításával. Megalapozottnak tartja ezeket a moszkvai állításokat?

D. H.: A muszlim terroristák nem egy szervezethez tartoznak, de a különféle csoportok támogatják egymást. Nem lep meg, ha kiderül, hogy Csecsenföldön arab fegyveresek is harcolnak, ahogy csecsenek is harcolnak Afganisztánban vagy Irakban. De nem az a fő kérdés, ki és hol harcol, hanem az, hogy megvannak-e a terrorizmus helyi gyökerei. Egyébként azt sem hiszem, hogy az USA összeesküvést szőne a Kaukázusban, vagy hogy az oroszok bárhol az amerikaiak ellen áskálódnának ily módon. Ezen szerencsére már túl vagyunk, igaz, a múlt miatt még mindkét oldalon maradt némi bizalmatlanság. A gyanakvás legjobban a válságok idején kerül felszínre, hiszen sokkal könnyebb megvádolni az egykori ellenfelet, mint megtalálni és legyőzni a terroristákat.

HVG: Akár így, akár úgy van, a terrorizmus miatti viták következtében újabban mintha ismét romlana az orosz-amerikai viszony. Vajon mennyire tekintheti a Nyugat valódi partnerének Putyin Oroszországát?

D. H.: Most csak kényszerű együttműködésről lehet beszélni, ám ez akár igazivá is válhat, ha sikerül végre megteremteni a kölcsönös bizalmat. Putyin elnök tekintélyuralmi modernizálásba fogott, és egyelőre nem lehet tudni, mennyire lesz ez sikeres. Annyi biztos, hogy az államfő és politikája népszerű hazájában, ám az mindenképpen komoly gondot okoz, hogy a polgárok egyetlen emberbe vetik bizalmukat: Oroszország egyre inkább hasonlít egy olyan repülőgépre, amelyen egyetlen pilóta és több mint százmillió utas ül. De nekünk a veszélyek ellenére is együtt kell működnünk Putyinnal, ami természetesen nem jelenti azt, hogy keblünkre kellene ölelnünk. George Bush és Tony Blair eleinte túl barátságosak voltak hozzá. Azt hiszem, az a helyes, ha barátságosan, ám hideg fejjel közeledünk hozzá.

HVG: Oroszországban és más európai államokban is sokan bírálják az USA-t, amely az utóbbi években szemmel láthatóan visszaszorította az ENSZ befolyását. Van valami receptje arra, hogy miképpen lehetne növelni a világszervezet tekintélyét?

D. H.: Az ENSZ jelenlegi állapota pontosan mutatja, meddig jutottunk el. A szervezet jobban végzi a dolgát, mint előde, a Népszövetség, ám működése korántsem mondható ideálisnak, mivel a tagállamok nem hajlandóak végrehajtó hatalmat adni neki. Mindenki tudja, hogy ezen a helyzeten javítani kellene, de a jelenlegi körülmények között nem sok esélyt látok a változásra. Az viszont mindenképpen jó lenne, ha Kofi Annan ENSZ-főtitkár legalább olyan határozott vezető szerepet játszana, mint Dag Hammarskjöld főtitkár az ötvenes években.

HVG: Az ENSZ tehát rosszul működik, az USA világcsendőrködése viszont sokakban ellenérzést szül. Lehetségesnek tartja, hogy Európa valaha is egy súlycsoportba kerüljön a világpolitika színpadán az Egyesült Államokkal?

D. H.: Míg a kontinens országai a kereskedelem terén jelentős előrelépést tettek az egység irányába, a kül- és katonapolitika területén még nincs meg a közös hang. Az EU tagállamainak álláspontja sokszor eltérő, Irak ügyében például komoly különbségek vannak a huszonötök között is. Vannak biztató jelek, hiszen míg a múltban Németország, Franciaország és Nagy-Britannia mind a saját pecsenyéjüket sütögették a Balkánon, ma egységes az európai országok Balkán-politikája. Egyetértésben foglalkozunk Boszniával vagy Koszovóval, és bár nem vagyunk túl sikeresek, legalább nem egymást próbáljuk kitúrni a térségből. Bízom benne, hogy Oroszország ügyében is sikerül létrehozni egy egységes európai politikát, és akkor valóban elég erősek lehetünk ahhoz, hogy az USA lehetséges partnerként számoljon Európával.

HVG: A NATO nemigen találja a helyét a világban. Ön szerint milyen jövő elé néz a szövetség?

D. H.: A NATO hatalmas győzelmet aratott a hidegháborúban. Aztán elbizonytalanodott. Ez például abból is látható, hogy gondjai vannak a kiterjedtnek aligha nevezhető afganisztáni küldetés kezelésével is. A NATO azonban meg fog maradni, de nem hiszem, hogy komoly szerepet játszhatna a terrorizmus elleni harcban. A fő probléma az, hogy a Szovjetunió legyőzése után a NATO ellenfél nélkül maradt. 2001. szeptember 11-e után a NATO egyértelműen felajánlkozott az amerikaiaknak, ám Washington nem élt ezzel a lehetőséggel, mert úgy vélte, a szövetség nemigen lehet hasznára a terrorizmus elleni harcban. Most, három évvel később ugyanez a helyzet, és nem hiszem, hogy a közeljövőben komoly változások történnének.

HVG: Mit gondol, hogyan lehet a lehető legkisebb veszteséggel kikeveredni az iraki háborúból?

D. H.: A helyzetet tekintve meglehetősen borúlátó vagyok. Szerintem ugyanis azzal a lendülettel, amellyel legyőztük a zsarnokságot, a terrorizmus fészkévé tettük Irakot, és így ma Irak komoly gondot okoz minden olyan országnak, köztük Magyarországnak is, amely katonákat vezényelt a térségbe. A délen szolgáló britek - felhasználva az észak-írországi tapasztalatokat - próbálnak szóba állni a helyi lakossággal, és igyekeznek oldani a feszültséget, míg az amerikaiak elsősorban katonáik biztonságára ügyelnek. Ez érthető ugyan, de visszaüt, mert a rugalmatlanság ellenségessé teszi a polgári lakosságot. Egyébként a London által joggal támogatott afganisztáni beavatkozás után meg kellett volna tagadnunk az iraki háborúban való részvételt. Ha így lett volna, valószínűleg Bush is nehezebben szánta volna rá magát a szerintem hatalmas hibának számító akcióra. Az Egyesült Államok külpolitikájában az elnökválasztások után sem várható jelentős fordulat: az egyik jelölt egy saját tapasztalataiból lassan tanuló elnök, a másik pedig egy olyan politikus, aki jóllehet nyilatkozatai alapján inkább hajlandó az Európával és az ENSZ-szel való együttműködésre, ám nem tudni, tettei összhangban lennének-e szavaival. A legfontosabb, hogy megteremtsük az iraki választásokhoz szükséges feltételeket. A legtöbb, amiben reménykedhetünk, hogy Irakban fokozatosan elcsitul a terrorizmus, és az ország arra a Libanonra hasonlít majd, ahol nem teljes ugyan a demokrácia, de a különféle nemzeti közösségek megtanultak békében egymás mellett élni.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

Douglas Hurd

Nagyon szerencsésnek tartja magát a 16 éven át megszakítás nélkül miniszterként tevékenykedő brit konzervatív politikus, aki a nemesi cím 1997-es átvétele előtt három minisztériumot is vezethetett. Hurd a legjobb angol iskolákban, Etonban és Cambridge-ben készült fel pályájára, melynek első 14 évét diplomataként töltötte el. A politika világába a konzervatív Edward Heath csábította át, akinek - 1970-től 1974-ig tartó miniszterelnöksége során - titkára volt. Margaret Thatcher kormányfősége idején előbb a külső kabinetben szolgált, majd 1984-ben őt bízták meg az Észak-Írországgal foglalkozó minisztérium vezetésével. Másfél évvel később belügyminiszterré lett, 1989-ben pedig hét évre átvette a külügyi tárca irányítását, s e minőségében jelentős szerepet játszott az első, 1991-es Öböl-háborúban. Mivel visszavonulása után lorddá lett, részt vesz a brit felsőház munkájában. Emellett bankárkodik,nemrégiben pedig megjelentette - ellenfelei által is dicsért - memoárját.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vekerdy Tamás: Ha békén hagyod a gyereket, magától megtalálja az útját

Vekerdy Tamás: Ha békén hagyod a gyereket, magától megtalálja az útját

Ez is pörgeti a magyar gazdaságot: meglódult az IKT-szektor, de vannak egyenlőtlenségek

Ez is pörgeti a magyar gazdaságot: meglódult az IKT-szektor, de vannak egyenlőtlenségek

Új biztosa van a felzárkózási roma stratégiának

Új biztosa van a felzárkózási roma stratégiának

Erdő Péter: Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is

Erdő Péter: Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is

Gyorsabban terjed, mint az ebola, már kanyaró-világjárványtól tartanak

Gyorsabban terjed, mint az ebola, már kanyaró-világjárványtól tartanak

Jogsértő volt, hogy a Vadhajtások szerzője focilabdával rugdosta a DK-sokat

Jogsértő volt, hogy a Vadhajtások szerzője focilabdával rugdosta a DK-sokat