A minap a Renault - a román Dacia-gyárra alapozva - elindította Logan névre keresztelt népautója futószalagjait. A vállalkozás kockázatos: az olcsó négykerekűek tömeggyártásába már többeknek is beletörött a bicskájuk.

Tavaly a világon 57 millió új autót adtak el. Négyötödüket az USA-ban, Nyugat-Európában, Japánban és Dél-Koreában, jóllehet ezen országokban, illetve régiókban csupán a Föld népességének ötöde lakik. A szegényebb Kelet-Európában tavaly mindössze 1,2 millió kocsit talált gazdára, ám ez nem kevesebb, mint 13 százalékos éves növekedésnek felel meg, ráadásul a konjunktúra-előrejelzések továbbra is két számjegyű bővülést jósolnak ebben a térségben. Errefelé az olcsóbb modellek mennek igazán: a tavaly Oroszországban eladott új autók 90 százalékának az ára 10 ezer euró alatt volt.

Az ilyen, finoman szólva korlátozott vá-sárlóerejű piacokat célozza meg a francia Renault-gyár egy Romániában gyártani szándékozott egyszerű kisautóval, a Logannal (HVG, 2004. május 15.). A cég elnök-vezérigazgatója, Louis Schweitzer - mellesleg az Afrika szegényeinek egykor mintakórházat építő Nobel-díjas orvos, Albert Schweitzer leszármazottja -, aki 1995-ben intett rajtot a gyártás fejlett országokon kívüli kiterjesztésére, a nyáron már leránthatta a leplet a prototípusról. "A Logan nem valamiféle kipofozott Lada, hanem korszerű alkatrészekből összeszerelt autó" - bizonygatta a Párizs melletti fejlesztőközpontban rendezett sajtókonferencián.

Egyszerű vonalvezetésű, technikai bravúroktól mentes, de strapabírónak ígért családi szedán a Logan. Spártai alapváltozata mellőzi az olyan flancokat, mint az elektromos ablakemelő, a blokkolásgátló vagy a szervokormány. Ha sofőrje zenére vágyik, hát dúdolgasson - beépített rádió sincs. A futómű viszont az ígéretek szerint jól bírja a rossz utakat, a járgányt nem 10-15 ezer, hanem csak 30 ezer kilométerenként kell szervizbe vinni, s műszaki megoldásai megfelelnek az EU károsanyag-kibocsátási és utasbiztonsági előírásainak. Az alapváltozat ára 5 ezer euró körül lesz, s még a drágább modellekért sem kell 7 ezernél többet kipengetni.

Louis Schweitzer visszavonulás előtti utolsó nagy dobásának szánja ezt a fejlődő világot megcélzó projektet. És hogy bejön-e az üzlet? A Renault stratégái mindenesetre azt állítják, hogy mivel a leggazdagabb országok piacai telítettek, ott már nem lehet jelentősebb bővülésre számítani, másutt viszont évi akár 700 ezer darabot is eladhatnak, ha fölfut a gyártás, amit 2010-re terveznek.

A Logan szériaszerű gyártása nemrég kezdődött a romániai Pitestiben fekvő, modernizált Dacia-gyárban, eleinte évi 200 ezer darabos szériaszámmal. Pitestiben az autógyártás jelentős részét kézzel végzik. "Az élőmunka itt jóval olcsóbb a robotikánál" - indokolták a döntést a gyár vezetői. Egy jól kereső Dacia-munkás havibére 300 euró körül mozog, szemben francia szaktársáéval, aki havonta 2 ezer eurót visz haza.

A program 2004 és 2006 között további négy gyártóhellyel számol - tudtuk meg Luc-Alexandre Ménardtól, a Reanult nemzetközi tevékenységéért felelős alelnökétől. Jövőre Moszkvában a városi önkormányzattal közös Renault-vállalat, az Avtoframos csatlakozik a szállításokhoz évi 60 ezer darabbal, majd az összeszerelést kiterjesztik Marokkóra, Iránra és Kolumbiára is. Az egész gyártóhálózat felállítása 700 millió euróba kerül majd, s ebben még nincs benne a kocsi kifejlesztése, amely máris 360 millió eurót vitt el.

A tervek szerint a pitesti gyár lesz a Renault kelet-közép-európai ugródeszkája. A régió országaiban nemsokára debütál az új népautó, Magyarországon például - a romániai változatnál kicsivel magasabb alapfelszereltségű változat - nem egészen 1,8 millió forintos induló áron.

Kelet-Közép-Európában bizonyára erőteljes marketing-agitációra lesz szükség az egykori rossz emlékű Dacia silány minőségének feledtetésére, s az is nagy kérdés: vajon sikerülhet-e a cél, elérik-e a rentábilis szériaszámot és a 4-5 százalékos profitot? A Citigroup elemzése szerint, ha a tervek bejönnek, 2010-ben a Logan 18 százalékkal részesedne a Renault összesen 4 millió darabra tervezett forgalmából, ám az adózás előtti profitból mindössze 7 százalékos, a bevételekből 4 százalékos szeletet hasítana ki. A kegyetlen konkurenciaharc közepette Louis Schweitzer azonban már ilyen számokkal is elégedett lehetne.

HEIMER GYÖRGY / PÁRIZS-PITESTI

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ön mihez kezdene 215 milliárd forinttal? Ez a 24 éves fiú épp ennyit nyert a lottón

Ön mihez kezdene 215 milliárd forinttal? Ez a 24 éves fiú épp ennyit nyert a lottón

Családapák álma lehet ez a 290 lóerős új Skoda Octavia RS kombi

Családapák álma lehet ez a 290 lóerős új Skoda Octavia RS kombi

Kövér László: A bíró nem lehet független az államtól

Kövér László: A bíró nem lehet független az államtól

Vonattal ütközött egy autó, késnek a szegedi vonatok

Vonattal ütközött egy autó, késnek a szegedi vonatok

Balesetezett a villamos a Fiumei úton - fotók

Balesetezett a villamos a Fiumei úton - fotók

A magyar határtól nem messze lehet egy új Volkswagen-gyár

A magyar határtól nem messze lehet egy új Volkswagen-gyár