Rögeszmés remeteéletet él immár több mint fél évszázada a Zabhegyező szerzője, Jerome David Salinger. Magánéletének néhány kifecsegője szerint ma is dolgozik, csak azt nem tudják, min. Az író még barátai, szerelmei előtt is titkolódzik, és 1965 óta nem hajlandó publikálni.

Salinger a szó jelképes értelmében rég halott - nyilatkozta róla már húsz évvel ezelőtt írótársa, Truman Capote. S valóban, az életművét négy vékonyka kötetre - a Zabhegyezőn kívül két kisregény- és egy novellagyűjteményre - redukáló amerikai írónak 1965 óta nem jelent meg új írása. Pedig közönsége nem feledkezett meg róla: az először 1951-ben kiadott Zabhegyezőből évente ma is 200-250 ezer példányt adnak el az Egyesült Államokban. Végleges visszavonulása, bár nem előzmények nélkül történt, mégis meglepetést keltett, hiszen amikor a Magasabbra a tetőt, ácsok! és Seymour: Bemutatás című kisregényeit 1963-ban kötetbe foglalta, olvasóinak szóló ajánlásában még azt ígérte, folytatja a képzeletében teremtődött Glass család históriáját.

Nem ez történt. Pedig munkássága kutatói szerint Salingert később is foglalkoztatta költött alakjainak sorsa. A Kilenc történet című novelláskötet több írásában, valamint a négy kisregényben megjelenített hét testvér - születési sorrendben: Seymour, Buddy, az ikrek (Walt és Waker), Boo-Boo, Zooey és Franny Glass - olyannyira kitöltötte az író fantáziáját, hogy gyakran élő személyekként beszélt róluk. Ugyanezt tette Holden Caulfielddel, a Zabhegyező kamasz főhősével is. "Salingernek gondot jelent, hogy különbséget tegyen teremtményei és a körülötte élő valóságos személyek között" - állapította meg egyik életrajzírója, Paul Alexander, aki azonban (a Salinger-titok többi kutakodójához hasonlóan) főleg levéltári anyagokból, dokumentumokból, kortársi visszaemlékezésekből kényszerült dolgozni, mert az íróhoz ő sem nyert bebocsátást, ahogy a világlapok, televíziók megannyi rámenős riportere sem.

A chicagói zsidó élelmiszer-kereskedő Sol Salinger és a skót-ír katolikus Marie Jillich házasságából 1919. január 1-jén született Jerome David fiatal éveiben ugyanis még minden porcikájával elismerésre vágyott. Első novelláinak megjelenése óta arról álmodozott, hogy a kortárs írók legjobbjait magához vonzó művészeti folyóiratban, a The New Yorkerben fog publikálni, s kezdeti sikerei után valóban csak ott volt hajlandó megjelentetni írásait. Az 1940-es években még Hollywood is megkísértette, amikor belehabarodott a 16 éves Oona O'Neillbe, a híres drámaíró, Eugene O'Neill kamasz lányába. Csakhogy Oonának Charlie Chaplin is udvarolni kezdett, s nem is eredménytelenül. A kikosarazásába belenyugodni képtelen Salinger azt tervezte, követi a lányt Hollywoodba, hogy lebeszélje őt az akkor már ötvenes éveiben járó Chaplinnel kötendő házasságról. A költözés anyagi alapját azzal vélte előteremteni, hogy valamelyik stúdiónak eladja a Varioni testvérek című, épp akkor publikált - s azóta az életműből kitagadott - novelláját. E tervből semmi sem lett, Oona pedig hozzáment Chaplinhez.

De nem csak ez volt kudarc. Az is rosszul sült el, amikor 1950-ben a Ficánka bácsi Connecticutban című elbeszélésének jogait Samuel Goldwyn megvásárolta. A filmstúdió ugyanis a novellát átkeresztelte Bolondos szívemre, sztoriját pedig szappanopera-történetté silányította. Salinger örökre szakított Hollywooddal, a Zabhegyező filmreviteléről már tárgyalni sem volt hajlandó senkivel.

Az írói világban is hódítani akart: Ernest Hemingwayt szemelte ki magának. A világháborúban a normandiai partraszállástól a németországi harcokig kémelhárítóként szolgáló, ám minden szabad percét írásra fordító novellista Párizs felszabadítása után valósággal betört az akkor ott élő, már ünnepelt író szállodai otthonába, figyelmébe ajánlotta egyik elbeszélését. A lerohanást követően a két író meghitt levelezésbe kezdett.

Salinger írásaiban egyébként csak itt-ott villannak fel katonai élményei. A lélektani hatás annál inkább: kritikusai a háború utáni amerikai életérzés egyik legjobb megjelenítőjének tartják. Későbbi elhallgatását többen a háborús traumára, mások magánéletének kudarcaira vezetik vissza. Tény, ami tény: az európai hadműveletek befejeződése után idegösszeomlást kapott, egy ideig a nürnbergi katonai kórházban kezelték. Néhány hónappal később, még a kontinensen, feleségül vett egy Sylvia nevű fiatal francia lányt (vezetéknevét még az irodalomtörténészek sem ismerik), aki Alexander szerint orvos, valószínűleg pszichológus lehetett, s Salinger úgy vélte, "telepatikus kapcsolatban" áll vele. Ám az USA-ban csupán hónapokig bírtak együtt élni; a lány visszaköltözött Európába. Salingernek túlontúl mély sérelmet okozhatott ez a szerelem, mert 1955-ben, amikor másodszor is megnősült - ismét egy tinédzserbe, a 19 éves Claire Douglasba habarodott bele, aki az íróhoz hasonlóan vonzódott a zen buddhizmushoz -, első házasságát egyszerűen letagadta előtte s mások előtt is.

A kiadóival korábban is viaskodó, ám ekkor a Zabhegyezővel már befutott Salinger egyre önfejűbb lett: nem hagyta magát fotózni, könyveit reklámozni, azok borítóján méltatásokat, életrajzi adatokat megjelentetni, s egyre rosszabbul tűrte a szöveg "kiigazítására" vonatkozó szerkesztői kéréseket is. Még ahhoz sem járult hozzá, hogy egyik novelláját, az önéletrajzi ihletésű Alpári történet Esmének, szeretettel címűt Laurence Olivier a BBC-ben dramatizálja (pedig a színészkirály az övén kívül egyetlen más kortárs művet sem válogatott be az általa szerkesztett rádiós sorozatba).

A New York-i nyilvánosság elől 1953-ban a New Hampshire-i Cornishba menekült, ahol egy ideig még igazi társasági életet élt, igaz, egy korosztállyal lejjebb barátkozott. Még arra is ráállt, hogy egy Shirlie Blaney nevű tizenéves leányzónak komoly interjút adjon - a helyi iskolai újság részére. "Gyermekkorom nagyon is olyan volt, mint azé a fiúé a könyvben, és nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy az embereknek ezt elmondhattam" - mondta neki a Zabhegyezőről. A becsvágyó Blaney az interjút azonnal eladta egy New Hampshire-i lapnak, megtoldotta saját benyomásaival, s a cikket szinte az egész amerikai sajtó átvette. Ezt követően Salinger soha többé nem ment fiatal barátai közé.

Magánéletébe pedig csak elvétve engedett betekintést a médiának, s mindannyiszor az őt ért sérelmek miatt. 1974-ben egy titokzatos kiadó két kötetben terjeszteni kezdte "J. D. Salinger összes összegyűjtetlen novelláit", anélkül hogy erre engedélyt kért volna tőle. "Lopják a történeteimet, a tulajdonomat" - fakadt ki a The New York Times november 3-ai számában. "Ezeket régen írtam, és nem állt szándékomban publikálni. Azt akartam, hogy tökéletesen természetes halált haljanak." Salinger azt is furcsállotta, miért nem találják meg a hatóságok a kötetet John Greenberg néven jegyző szerkesztőt.

"Csodálatos nyugalmat jelent, hogy nem publikálok. Békét. Csendet. A publikálás a magánéletembe való rettenetes betolakodás. Szeretek írni. De csak magamnak és a saját kedvtelésemre" - adott mélyebb magyarázatot arra, miért háborítja fel a jogsértés. Néhány év múlva megint háboroghatott. 1986-ban Ian Hamilton (a 2001-ben elhunyt angol költő és kritikus) Salinger-életrajzra szánta rá magát, s kötetében bőségesen idézni akart az író 1939 és 1961 közötti, szerkesztőinek, barátainak vagy épp Hemingwaynek címzett leveleiből. Salinger, értesülvén a tervről, rögvest tiltakozott levelei publikálása ellen, s jogi úton el is érte az életrajz idézetmentesítését. A bíróságon a kiadó - a Random House - jogi képviselője mindenesetre azt is firtatni kezdte, amire talán maga Hamilton sem tudta a választ: vajon írt-e Salinger az elmúlt húsz évben bármilyen kiadatlan, teljes terjedelmű regényt vagy novellát? Az író - elismerve, hogy ma is dolgozik - kitérő választ adott: "Erre nagyon nehéz lenne felelni... Elkezdek írni egy történetet, és nézem, mi lesz belőle."

Ám hiába védte Salinger jogi eszközökkel is magánéletét, rajongói ma már intim titkaiba is bepillanthatnak. Egy amerikai írónő, Joyce Maynard - aki 18 éves korában, 1972-1973-ban több hónapig együtt élt vele - 1999-ben ugyanis megírta kapcsolatuk történetét (az Otthon a világbant magyarul tavaly adták ki).

Maynard, a viharos, ám intellektuálisan ingerszegénynek korántsem nevezhető környezetben - sikertelen festő, alkoholista irodalomtanár apa és szintén művészeti babérokra törő, családjában magát elnyomottnak érző anya mellett - nevelkedett kamasz lány 18 évesen írt egy tanulmányt saját generációja nevében, amelyet a The New York Times Magazine közölt. A Salinger-kamaszhősökhöz hasonlóan felnőtt módra, ám fennkölten fogalmazó, érzelmileg még gyereklány esszéje (vagy még inkább a róla készült fotó) felkeltette az akkor 53 éves, második válásán is túlesett Salinger érdeklődését, és írt neki. Hosszabb levelezés után a lány - aki bár nem drogozott, írt a kábítószerkultuszról, s noha szűz volt, vastagon kitárgyalta korosztálya szerelmi életét is -, egyetemi tanulmányait feladva, Cornishba költözött.

A méregmentes étrendben, Ramana Maharshi jógi tanításaiban és a homeopátiában hívő író megpróbálta Maynardot a saját képére formálni, nem sok sikerrel. Az anorexiás, szexuális zavarokkal küzdő ifjú hölgyet a gyors siker magával ragadta: cikke után egyre-másra kapta a női magazinok Salinger által értelmetlennek ítélt megbízásait, egy kiadó például azonnal regényt rendelt tőle. Salingernek nem tetszett, hogy választottja a gyors karrier csábításában feladja igazi írói céljait. "Előbb-utóbb el kell gondolkoznod azon, hogy annak, amit írsz, van-e bármilyen más célja azonkívül, hogy hiúságodat legyezgesd?" - szegezte neki az ars poeticával felérő kérdést. Azt sem értette, Maynard miért nem magáról ír a rá jellemző őszinteséggel, hiszen meg sem pendíti azokat a rémségeket, amelyeken családi környezetében átesett. A lány vívódott, Salingert s vele a remeteéletet válassza-e, vagy élvezkedjen a hirtelen jött dicsfényben. Ám mielőtt dönteni tudott volna, az író kurtán-furcsán kirúgta. A gyors szakítás oka Paul Alexander szerint az volt, hogy Maynard gyereket akart, de ezt Salinger nem vállalta. A feltételezés persze merész, hiszen együttlétük nyolc hónapja alatt - mint azt Maynard leplezetlenül kitárgyalja - a lány, állandó hüvelygörcse miatt, egyszer sem volt képes hagyományos szerelmi aktusra...

A remete író később másokkal is hasonló módon - levélben, váratlan, hódolatteljes telefonnal - kezdett kapcsolatot, mint Maynarddal. Főleg fiatal televíziós színésznőket próbált behálózni, s ilyenkor bevetette mindazt a tekintélyt, ami a Zabhegyező szerzőjének kijár. Valahogy így csábította magához a nála harminc évvel fiatalabb Colleen O'Neillt is, feltehetően a hetvenes évek végén; a nevelőként dolgozó fiatal nő szinte minden magyarázat nélkül faképnél hagyta férjét, hogy Salinger otthonába költözzön. Később feleségül is ment hozzá, ami csak véletlenül tudódott ki: a kilencvenes években a cornishi ház félig már leégett, amikor a nő Colleen Salinger néven riasztotta a tűzoltókat.

A Salinger-mítoszt mindazonáltal semmi sem táplálta jobban, mint a "zabhegyezős" bűnügyek. 1980-ban John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman ezzel a kötettel takarta el a pisztolyát, amikor öt lövést adott le az egykori Beatle-re, majd olvasni kezdte a regényt, és úgy várta be a gyilkosság helyszínén a rendőröket. Egy agyonolvasott Zabhegyezőt találtak a rend őrei a Ronald Reagan elnök elleni merényletet megkísérlő John Hinckley táskájában is. A 21 éves színésznőt, Rebecca Schaeffert 1989-ben szállodai szobája előtt lőtte le egy elmebeteg, az ő eldobott véres inge mellett szintén a Zabhegyező hevert. Az Összeesküvés-elmélet című, 1997-es Julia Roberts-Mel Gibson thriller frusztrált főhőse pedig minden könyvesboltban kényszeresen vett egyet az ominózus kötetből.

FARKAS ZOLTÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Babosék már negyeddöntősök Isztambulban

Babosék már negyeddöntősök Isztambulban

Eltávolíttatta a cikket a Samsung, amelyikből kiderült, mi a gond az összehajtható telefonjukkal

Eltávolíttatta a cikket a Samsung, amelyikből kiderült, mi a gond az összehajtható telefonjukkal

"Nincs ingyenebéd" – a Guardian a tranzitzónában éheztetett lakókról ír

"Nincs ingyenebéd" – a Guardian a tranzitzónában éheztetett lakókról ír

Több baktériumot rejt a férfiak szakálla, mint a kutyák szőre

Több baktériumot rejt a férfiak szakálla, mint a kutyák szőre

Ferde a fal az új lakásban? Így egyenesbe kerülhet!

Ferde a fal az új lakásban? Így egyenesbe kerülhet!

Úgy nézett a mentett bagoly a rendőrökre, hogy csinálhattak volna egy drogtesztet is

Úgy nézett a mentett bagoly a rendőrökre, hogy csinálhattak volna egy drogtesztet is