A helyzet fokozódik

Utolsó frissítés:

Miközben a meteorológus annyit biztosan tud 2004-ről, hogy nyáron melegebb lesz, mint télen, a politikai tudás jóval bizonytalanabb. Szerzőnk, a közgazdasági egyetem politológiai tanszékének tanára, a Vision Consulting Kft. politikai tanácsadó cég kutatási igazgatója sem vállalkozik többre, mint hogy föltérképezze 2004 várható nagy kérdéseit, az évben rejlő eshetőségeket.

Az idei esztendő első felének legfontosabb eseménye minden bizonnyal a júniusi európai parlamenti (EP) választás és az azt megelőző kampány lesz. Az 1979 óta tartott közvetlen EP-választások egyik tapasztalata, hogy azokat - a kötelező választási részvételt elő nem író országok kivételével - alacsony érdeklődés kíséri, hiszen a tét kicsi, nem kormányalakításra vagy törvényszövegezésre megy ki a dolog. A másik tapasztalat némileg összefügg ezzel: az alacsonyabb részvétel miatt a fegyelmezettebb szavazótáborral rendelkező, kis radikális pártok jobban szerepelhetnek. Ha ebből indulnánk ki, Magyarországon is "törpe" részvételre kellene fölkészülnünk.

Magyarországon azonban alighanem más várható, aminek két oka is van. Az egyik a választás jellege, a másik a pártok kampánystratégiája. Előbbi a lehetőségét teremti meg egy intenzívebb, erősebben mobilizáló kampánynak, az utóbbi kihasználja ezt.

Miről van szó? Általános európai tapasztalat, hogy az első EP-választásokon lényegesen magasabb a részvétel, mint a későbbieken. 1979-ben szinte mindenütt többen járultak az urnákhoz, mint azt követően, s a később csatlakozók első szavazásán kivétel nélkül többen voksoltak, mint a másodikon. A szavazók ugyanis csak fokozatosan tanulják meg, hogy az uniós választásoknak kisebb a tétje, mint a nemzetieknek.

Az újdonság varázsa és a tapasztalatok hiánya Magyarországon lehetőséget teremt arra, hogy a pártok elhitessék a polgárokkal: van tétje a szavazásnak. A kérdés már csak az, hogy ezt akarják-e tenni. A Fidesz-MPSZ vezető politikusainak megszólalásait figyelve, politikai érdekeit vizsgálva a válasz egyértelműen igen. A nagyobbik ellenzéki párt minden bizonnyal azzal próbálja mozgósítani támogatóit, hogy a szavazást többnek mutatja, mint ami annak valódi közjogi helyzetéből fakad. Nem arról győzködi majd a választókat, hogy a saját jelöltjei alkalmasabbak, mint a más pártok listáin szereplők, hanem arról, hogy a voksolás a jelenlegi kormányról szól majd, vagyis a szavazást egyfajta bizalmatlansági indítványnak tekintve a kormány legitimitását akarja megkérdőjelezni. Ha pedig így tesz, a szocialisták sem tehetnek mást, mint hogy ők is az urnákhoz citálják feltételezett szavazóikat. Ellenkező esetben borítékolható a vereségük.

Ha mindez igaz, 2004 júniusáig a politikai "helyzet egyre fokozódik". A kampány fő kérdése nem az lesz, hogy "ki alkalmasabb Magyarország uniós képviseletére", hanem az: "Mi a véleményed a Medgyessy-kormányról?" A pártok csak mellékesen, "kötelező gyakorlatként" foglalkoznak EU-témákkal, politikai vitájuk inkább egy parlamenti választás előtti, alapvetően belpolitikai ügyeket előtérbe állító tematikát idéz majd. Ha így lesz, nehezen képzelhető el, hogy a mobilizációra (2002) és az otthon maradásra (1998) egyaránt hajlandó magyar választók legalább fele ne járuljon az urnákhoz.

A 2004 legfontosabb eseményének tekinthető EP-választás győzteséről egy prognózis természetesen nem mondhat semmi biztosat, arról viszont feltétlenül szólnia kell, hogy mi lehet az esetleges győzelem hatása. A megszerzett mandátumok számánál bármely, a választáson induló magyar pártnak az eredmény megítélése, végső soron a teljesítmény percepciója lényegesen többet ér. Ha a 24 európai parlamenti hely közül a Fidesz mondjuk 13, az MSZP 11 mandátumot nyerne (vagy fordítva), a vesztes nem elsősorban a másik által megszerzett +2 mandátum, hanem a sokszor ismételhető "választási vereséget szenvedett" mondat miatt bánkódhatna. Ugyanez igaz a kisebb pártokra is: az SZDSZ és az MDF számára egy 4,9 és 5,1 százalékos választási eredmény között nem a nulla vagy egy mandátum megszerzése áll, hanem a sikertelenség vagy a siker percepciója. Ha így tekintünk a választásra, annak belpolitikai tétjét is jobban megértjük: a győztes a siker érzését és látszatát nyeri el, ami kicsiben akár a "győzteshez húzás" mechanizmusát is beindíthatja - míg a vesztesre minden bizonnyal belső válság vár. Ha a Fidesz vagy az MSZP veszít, ha az MDF vagy az SZDSZ nem lépi át a bűvös 5 százalékot, a párt(ok)ra nagyon nehéz időszak vár 2004 második felében.

Miközben a politikusokat ma még elsősorban a választás eredménye foglalkoztatja, egy messzebb tekintő elemzés nem feledkezhet meg az uniós csatlakozás hatásairól sem. 2004 ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdése talán az lehet: vajon a csatlakozás "politikailag" érzékelhető lesz-e már? A politikai értelemben vett érzékelésen azt értem, hogy a honi bal- vagy jobboldal képes lesz-e máris profitálni a csatlakozásból.

Két lehetőség merül fel. Az első, hogy a kormánypártok ki tudják-e használni a májusi csatlakozás szimbolikus erejét, a második, hogy az ellenzék a "csodavárás" után következő első kiábrándulás révén előnyre tehet szert. E prognózis jelenleg mindkét verzió kapcsán az ellenérveket tartja erősebbnek. Egyrészt a csatlakozás szimbolikus élményét a magyar választók már a tavaly áprilisi népszavazás estéjén letudták, többségük természetesnek veszi a belépést, kisebbségük pedig semmi jót sem vár tőle. Ráadásul a kormány vagy sikeresen titkolta tehetségét a szimbolikus, érzelmi azonosulást lehetővé tevő események, akciók ügyében, vagy nincs is neki. Ugyanakkor az előttünk csatlakozók tapasztalatai alapján valószínűtlen, hogy néhány hónap alatt olyan mennyiségű negatív (vagy éppenséggel pozitív) impulzus érné a lakosságot a csatlakozás folytán, ami tömeges pártszimpátia-változásokat indukálna. Összefoglalva: a Medgyessy-kormány 2003 második felében elkövetett gazdaságpolitikai bucskázásai nagyobb változást eredményeztek, mint amekkorára a májusi csatlakozást követően az év végéig sor kerülhet.

Természetesen egyetlen elemzés sem vállalkozhat arra, hogy előre lásson olyan ügyeket, mint az úgynevezett brókerbotrány vagy az iraki háború - hogy 2003 két fontos politikai eseményét említsük -, ám az eddigi tapasztalatok alapján sejtéseink talán lehetnek. A jövőre nézve sem lehet mellékes a Medgyessy-kormány alatti politikai tematika eddigi legfontosabb tapasztalata. A szocialista-liberális kormány elődjénél kevésbé képes a napirend kontrolljára, megszólalásainak többsége reaktív, ügyintéző, kármentő vagy helyzetkihasználó jellegű. Az Orbán-kormány alatti napirend tervezettebb, komponáltabb volt, a kormány kevésbé hagyta a politikai közbeszédet elterelni, inkább saját maga adott - olykor hetekre-hónapokra - témát riválisainak és a sajtónak.

A kilencvenes években még politológiai közhelynek számított, hogy a gazdaság kérdéseinél jobban érdekelték a pártokat az ideológiai jellegű, szimbolikus kérdések és viták, ráadásul politikai identitásuknak is elenyésző részét képezte a gazdaságpolitikai tudatosság. Ennek legeklatánsabb példájának számít, hogy a 2002-es választási kampányban szinte minden párt egyszerre beszélhetett az adók radikális csökkentéséről és a jóléti kiadások látványos növeléséről - a feladat lehetetlensége kevés választónak tűnt fel. 2003 ebből a szempontból apró, de nem jelentéktelen változást hozott: a gazdasági témák - gyakran az ideológiai kérdések rovására is - fontosabbá váltak, másrészt a pártok álláspontja is tudatosodni látszik. Nem lenne meglepetés, ha ez a tendencia 2004-ben is folytatódna.

TÖRÖK GÁBOR