Kritikus év elé néz a Közel-Kelet: arra is mutatkozik némi esély, hogy 2005 a demokratizálódás, a Pax Americana megvalósulásának kezdeteként vonuljon majd be a történelemkönyvekbe, ám az sem kizárt, hogy új háborúk indulnak, melyeket atomfegyverek jelenléte is fűszerezhet.

Nem várható békés fordulat az idén a Közel-Keleten, ám azzal sem kell számolni, hogy a fegyveres konfliktus "rendes háborúba" torkollik - prognosztizálta a HVG négy esztendeje. A helyzet most fordított: 2005 a békéhez vezető út eleje éppúgy lehet, mint egy mindennél pusztítóbb háború kirobbanása felé tartó folyamaté.

A legkedvezőbb szcenárió valahogy így néz ki: a január 9-ei palesztin választásokon a legerősebb frakció, a Fatah egyedüli jelöltje, a mérsékeltnek ismert Mahmud Abbász kerül a Palesztin Hatóság (PH) élére. Nyomban béketárgyalásokat kezd Izraellel, amely ily módon júniusban békésen kivonul Gázából és Ciszjordánia egy részéből. A megegyezés körül bábáskodó Mubarak egyiptomi elnök meggyőzi Kuvaitot és az Öböl menti arab államokat, hogy komoly összegekkel támogassák a PH-t, illetve kössenek maguk is békét Izraellel. Így tesz Szíria is - cserébe visszakapva az 1967-ben elvesztett Golán fennsíkot -, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának megfelelően elkezdi kivonni csapatait Libanonból, ahol a radikális Hezbollah milíciáit feloszlatják, illetve beolvasztják az össznemzeti hadseregbe. Irakban január végén megválasztják az ideiglenes nemzetgyűlést, síita, szunnita és kurd pártokból álló koalíciós kormány alakul, a merényletek száma apad. Iránban májusban a konzervatív, ám pragmatikus Rafszandzsáni kerül az elnöki székbe, aki az amerikai gazdasági szankciók feloldásáért és a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO tagságáért cserébe felhagy nukleáris programjával, az Izrael-ellenes arab fegyveresek támogatásával, és segítséget nyújt Amerikának az al-Káida terrorszervezet felszámolásában.

Vajon túl szép-e ahhoz ez a Pax Americanaként jellemezhető forgatókönyv, hogy megvalósuljon? Mindenesetre számos ponton megbukhat. Egy ramallahi székhelyű közvélemény-kutató intézet, a Palestinian Center for Policy and Survey Research decemberi felmérése szerint a palesztin választásokon Mahmud Abbász a szavazatok 40 százalékára számíthat. Az adatfelvétel óta viszont legfőbb riválisa, az izraeli börtönben raboskodó Marvan Barguti lemondta jelöltségét, így Abbász szinte biztos befutó - ha megéri. Abbász el szeretné érni az Izrael elleni fegyveres akciók leállítását, fel akarja számolni az önálló palesztin fegyveres csoportokat.

Az esetleges iszlamista támadások megtorpedózhatnák az újraindult békefolyamatot, különösen ha Ariel Saron izraeli kormányfő ragaszkodna ahhoz, hogy terrorcselekmények esetén felfüggeszti a tárgyalásokat. A fegyvernyugvás esélyeit javítja ugyanakkor, hogy Mubarak egyiptomi elnök a szomszédos Gáza nyugalmának szavatolására felajánlotta a palesztin biztonsági erők kiképzését és a határszakasz szigorúbb ellenőrzését is. Az izraeli telepesek részéről viszont komoly ellenállásra lehet számítani, a kolóniák kiürítése ugyanis precedenst jelenthet a további - Saron szavaival - "fájdalmas koncessziókhoz".

"Fegyveres összecsapásokra talán mégsem kerül sor - véli Jeremy Binnie, a Jane's Defense internetes biztonságpolitikai hetilap HVG-nek nyilatkozó közel-keleti elemzője -, hiszen a belbiztonsági szolgálatok régóta figyelik e csoportokat." A palesztinok attól tartanak, hogy Izrael Gáza föladása után további területekről már nemigen akarna lemondani, s még tárgyalni sem kívánná Kelet-Jeruzsálem, illetve a palesztin menekültek és családjuk visszatérésének kérdését. Pedig e követelésekhez még a békülékeny Abbász is ragaszkodni látszik, ráadásul több ízben leszögezte: nem híve az átmeneti megoldásoknak. "Az ideiglenes határok kijelölése - hangsúlyozta novemberi egyiptomi látogatásán - időpocsékolás."

A január végén esedékes iraki választásokat szinte bizonyosan folyamatos merényletek közepette kell megtartani, s ezen a faludzsai ellenállási góc felszámolása sem sokat segít. A New York Times novemberben interjút közölt egy libanoni férfival, aki azt állította: Bagdadban arab országokból érkezett dzsihádisták tucatjait szállásolták el, akik csak arra várnak, hogy öngyilkos merényletekben mártírrá válhassanak. A választásokon várhatóan a népesség zömét alkotó síiták pártjai szereznek többséget, s a kurdok is jobban szerepelnek majd, mint a Szaddám Huszein bukásával rosszabb helyzetbe került - a választásokat alighanem részint bojkottáló - szunniták. Jeremy Binnie szerint azonban nem várható széles körű kormányellenes felkelés, az csak az ország középső, szunnita vidékeire fog koncentrálódni, s az iraki biztonságiak lassan képesek lesznek a nemzetközi megszálló erők látványos támogatása nélkül is rendet tartani.

Akárcsak Törökországnak és Iránnak, a harmadik fontos szomszédnak, Szíriának sem érdeke, hogy Irak polgárháborúba sodródjon, mivel az a saját területükön élő kurdok elszakadási törekvéseit erősítené. Libanonból viszont legfeljebb korlátozott szír csapatkivonásra lehet számítani. A haderő ottani állomásoztatása egyrészt némi védelmet jelent Szíriának egy esetleges izraeli invázió ellen, másrészt segít fenntartani gazdasági befolyását. A fontos arab kereskedelmi központnak számító országban közel 1 millió szíriai dolgozik, s küldi haza keresetének egy részét. Izraelen is múlhat viszont, ha a két ország közt nem indul be egy sikerre vezető békefolyamat, melynek eredményeként a Golán fennsíkról - esetleg a vékony Kineret-tó melletti parti sáv kivételével - lemondó zsidó állam azt remélhetné, hogy a másik fél elismeri, ő pedig befolyást gyakorolhat a palesztin szervezetekre.

A legkomolyabb veszélyt a közel-keleti békére Teherán atomfegyverprogramja jelentheti. A külföldön működő Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa által terjesztett legújabb hírek egyebek közt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által nyilvántartott telephelyeken kívüli, kertvárosok alá telepített atomlétesítményekről szólnak, továbbá arról, hogy Irán igyekszik az utóbbi hónapokban többször is tesztelt Sahab-3 típusú ballisztikus rakétáit tömegpusztító töltet hordozására alkalmassá tenni. Az iráni törekvés nukleáris fegyverkezési versenyt indíthat el a térségben: a szomszédos Irak, Törökország, illetve a Perzsa-öbölben vele farkasszemet néző ősellenség, Szaúd-Arábia is szükségét érezheti, hogy atomfegyverre tegyen szert.

Leginkább persze Izrael érezné fenyegetve magát, melynek létét iráni vezetők többször "Teherán érdekeivel ellentétesnek" deklarálták. Akárcsak az Egyesült Államokban, a zsidó államban is szkepszissel tekintenek az európai trojka - Nagy-Britannia, Franciaország és Németország - erőfeszítéseire, hogy rábírják Teheránt az atomprogram leállítására. "Irán megbombázására várva" - e sokatmondó címmel jelent meg vezércikk 2004. szeptember 29-én a Haarec tel-avivi napilap online kiadásában, melynek szerzője sorba veszi az izraeli katonai vezetők idevágó nyilatkozatait, melyek egyike szerint "másokra bízzuk az ügyet, amíg nem kell azt saját magunkra vállalnunk". Az iráni atomlétesítmények "elintézése" nem volna olyan egyszerű ügy, mint volt az Irakban fekvő osziraki reaktor 1981-es lebombázása. Irán messzebb van, tucatnyi nukleáris létesítménye elszórtan fekszik, felkészült egy effajta támadásra, a válaszcsapás is garantált. Izrael mindenesetre teszteli saját fejlesztésű elhárítórakéta-rendszerét, s egyes hírek szerint már tengeralattjárókról is képes kilőni atomrakétákat. Számos katonai szakértő mégis úgy véli, az iráni atomprogram erőszakos leállítására csakis az Egyesült Államok képes.

"Legfeljebb az iraki választások sikerét követően képzelhető el egy efféle amerikai akció" - véli a Jane's Irán-felelőse, Alex Vatanka, aki szerint a katonai csapás mellékhatásaként erősödhetne az iráni rezsim népszerűsége. Egyébként májusban Iránban elnökválasztásra készülnek, igaz, azon csak a vallási hatalom megtestesüléseként a parlament felett álló, 12 tagú Őrök Tanácsa által elfogadott jelöltek versenghetnek. Nyíltan a demokratizálásért és a szabadságjogok kiteljesítéséért síkraszálló jelölt már csak ezért sem várható, ha viszont képviselet nélkül maradnak a reformerők, akkor a választási részvétel - a 2004. februári parlamenti választásokhoz hasonlóan - ismét legfeljebb 50 százalék körüli lehet.

Legesélyesebbnek éppen a már említett Rafszandzsáni tűnik, még akkor is, ha mesés vagyona sokakat irritál. Rafszandzsáni viszont legfeljebb óvatos, fokozatos liberalizációt valósítana meg, ám esetleg hajlandó lenne az - amerikai elnökválasztási kampány idején főként a Demokrata Párt által népszerűsített - "nagy kiegyezésre" Washingtonnal.

SCHWEITZER ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Védelem, titkosítás, újrahasznosítás – ezt üzeni most az Apple az iPhone-okról

Védelem, titkosítás, újrahasznosítás – ezt üzeni most az Apple az iPhone-okról

Letartóztatták a 93 éves nőt, holott nem csinált semmit, mégsem bánta

Letartóztatták a 93 éves nőt, holott nem csinált semmit, mégsem bánta

Kamerát szereltek a mosdóba az új Bond-film forgatásán

Kamerát szereltek a mosdóba az új Bond-film forgatásán

Még annál is rosszabb lesz a búzatermés, mint várták

Még annál is rosszabb lesz a búzatermés, mint várták

Karácsony: Szeretek nagyvonalú lenni

Karácsony: Szeretek nagyvonalú lenni

"A digitalizáció kisebb fajta forradalmat hozott"

"A digitalizáció kisebb fajta forradalmat hozott"