Vevőt keres a Netrióta Kft. tulajdonában lévő konzervatív hírportálra, a gondola.

Vevőt keres a Netrióta Kft. tulajdonában lévő konzervatív hírportálra, a gondola.hu-ra az internetes újság felelős kiadója, Elek István, a kft-t tulajdonló Szellemi Környezetvédelemért Alapítvány (SZKA) kurátora. A HVG úgy tudja, hogy Elek 30 millió forintért a honlap 49 százalékos tulajdonrészét árulja. A gondola.hu testvérlapja volt az azóta anyagi nehézségek miatt ugyancsak áruba bocsátott és az egykori Mol-vezető, Csák János érdekeltsége által megvásárolt Heti Válasznak (HVG, 2005. július 30.). Az Orbán-kormány 2 milliárd forintból hozta létre az akkor kormány-főtanácsadó Elek vezetésével a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt, ami elindította a Heti Választ. Később ez a közalapítvány hívta életre 100 millió forintos törzstőkével az SZKA-t, majd 2005-ben eladta neki a Netrióta Kft.-t.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Tíz év után ismét turnézik a Black Eyed Peas, és rögtön a VOLT Fesztiválon lép fel

A mobilgyártó azt ígérte, először ad 5G telefont Európának – és mindjárt meg is mutatja

A japánok sem ússzák meg óriási drágulás nélkül az olimpiarendezést

Vecsei H. Miklós: Szívesen lennék élesebb

Nehéz elhinni, de van, aki visszasírja a gyerekkorunk betegségeit

Úgy indul a parlament, hogy rögtön megbüntetnek két ellenzékit