Globalizációs alkony és hajnal

Utolsó frissítés:

Valósággal sikké vált az ezredforduló óta a kilencvenes évek közepétől hallható antiglobalista szólamok különféle (baloldali, jobboldali, anarchista, zöld vagy csak egyszerűen háborodott) hangszerelésben való előadása. Ezt természetesen megelőzte a nyolcvanas évek közepétől kialakulni látszó egypólusú világrend képzete és kezdődő megvalósulása. Részben Fukuyama nyomán egyesek már látni vélték a történelem végét: a boldog, békés világfalut, a kereskedelmileg hatékony és mégis meghitt globalizált világot.

© Horváth Szabolcs
A mély patriotizmusuk okán az Európai Unióval is nehezen megbarátkozó európai társadalmak jelentős rétegeiben a globalizáció ezenközben valóságos szitokszóvá vált, mely sötét erők titkos tervek alapján végrehajtott bűnös machinációinak eredményeként támad a második világháború óta megszokott jólétre és a legalapvetőbb hagyományos értékekre.

Érdemes azonban felhívni a figyelmet, hogy az a jelenség, amit globalizációnak szokás mostanában nevezni, egyáltalán nem új keletű. Kezdetei a 15. század humanista gondolkodásáig, a 16. századi nagy földrajzi felfedezésekig, illetve a világgazdaság kialakulásáig nyúlnak vissza. Ebben a folyamatban szimbolikus állomásnak tekinthető az Angol Kelet-indiai Társaság megalapítása 1600-ban, a bostoni teadélután 1773-ban, az első ópiumháború Anglia és Kína között 1839-től 1842-ig. Ugyanezen folyamat fontos (immár a Nyugat hátrányára bekövetkező) állomásának tekinthető a gyarmati rendszereknek a második világháborút követő felbomlása, amely után a Nyugat gazdasági befolyása a korábbi túlsúlya következtében látszólag még töretlenül érvényesült - két-három évtizedig. Attól kezdve azonban a Nyugat politikája elsősorban Japánnal, a délkelet-ázsiai feltörekvő gazdaságokkal, Kínával és Indiával szemben mindinkább védekező: amerikai és európai védővámok, "kvóták" a japán gépjárművekre és műszaki cikkekre, kínai textil- és ruhaipari termékekre.

Az előremutató, a Nyugat expanziójának további folytatását sugalló globalizáció kifejezés tehát a világkereskedelem kialakulásának és fejlődésének abban a szakaszában született, amelyben a Nyugat már jórészt elvesztette stratégiai előnyét, s inkább csupán (bár olykor látványos) taktikai sikerek elérésére volt képes.

Látható, hogy a világkereskedelem, amelyet a Nyugat liberális, kapitalista eszméje teremtett meg, önálló életet kezd élni, akár egy gólem, és egyáltalán nem látszik tiszteletet tanúsítani teremtője iránt. Ezt a folyamatot továbberősíteni látszik, hogy Kína - az előrejelzések szerint - tíz éven belül képes kielégíteni a világ teljes áru- és szolgáltatásszükségletét, mégpedig a legalacsonyabbtól a legmagasabb technológiai igényű termékek körében is. Ebben a világgazdasági versenyben a következő húsz évben India is mind meghatározóbb szereplővé válik.

Az euroatlanti régió ezenközben, akár akarja, akár nem, a nagyobb társadalmi feszültségek elkerülésére, már most is és egyre inkább protekcionista gazdaságpolitikára kényszerül. Paradox módon a liberális szellemű globalizációnak mindinkább az egyébként mélyen tradicionális társadalmú ázsiai országok lesznek a zászlóvivői, míg mellékszereplője a liberális társadalmi eszméket alapvetően meggyőződéssel valló Nyugat.

Abszurd víziónak számít-e egy Kelet által diktált globalizált világ? Kína és India hagyományos befelé fordulása valamelyest oldódni látszik. Megfigyelhető ez elsősorban a kínai tőkeexportban, India növekvő szerepében a világkereskedelemben, de a hagyományos "keleti bezárkózás" nem eleve elrendeltségét legkorábban talán a japán fejlődés mutatta.

Furcsa - körülbelül ötszáz év "kisiklása" után napjainkban helyreállni látszik egy korábbi, több ezer évig fennállott helyzet: a viszonylagosan fejletlen, mindig újrakezdő Európa ámulva szemléli a gazdag és mesés Keletet. Immáron azonban egy épp általa globalizált világ keretei között.

SZMODIS JENŐ

(A szerző jogfilozófus)

Hozzászólások