Visszaszorult a baloldal több nyugat-európai országban, pedig a kilencvenes éveket még eufória, a Schröder és Blair nevével fémjelzett harmadik út jellemezte. Európai léptékű új program egyelőre nincs a láthatáron.

Az uniós tagállamok több mint felének máris baloldali vezetésű kormánya van, és e tendencia a jövőben ígéretesen folytatódik - büszkélkedett az európai baloldalt összefogó Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke, a német Rudolf Scharping több mint tíz évvel ezelőtt, amikor az EU-tagállamok szociáldemokrata és szocialista pártjainak vezetői Budapesten tartották tanácskozásukat. Jövendölése beigazolódott, 1998 őszén a német szociáldemokraták is megnyerték a választásokat - Scharping miniszteri posztot kapott Gerhard Schröder kormányában -, és imponáló lett a baloldal túlsúlya az akkor 15 tagú EU-ban: Belgiumot, Írországot, Luxemburgot és Spanyolországot leszámítva mindenütt szocialista vagy szociáldemokrata többség kezében volt a hatalom.

Brown
© AP
Mára fordult a kocka: az időközben 27 tagúra bővült unió tagországainak mindössze a harmadában, a 15-ös régi nyugat-európai tömbből pedig csak négyben (Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália és Spanyolország) van hatalmon baloldali kormány. Sovány vigasz, hogy Ausztriában és Németországban nagykoalíció részeként azért még kormányozhatnak. Scharping pedig ma a német kerékpáros szövetség elnökeként folytatja közéleti tevékenységét.

A kérdésre, hogy mi a visszaesés oka, ugyanaz a válasz, mint arra, mi volt az előretörés titka az 1990-es évek második felében: az eredményes alkalmazkodás. Az alkalmazkodás a világpolitikai és világgazdasági változásokhoz, nevezetesen a szocialista rendszer összeomlásához és a globalizációhoz. A Szovjetunió és az egypártrendszerű szocializmusok eltűnése után a nyugat-európai szavazókat a konzervatívok nem tudták többé azzal ijesztgetni, hogy aki a szocikra szavaz, az a vörösökre, a kolhozra adja a voksát.

Ráadásul úgy tűnt - különösen a brit Tony Blair és Schröder által a politikai piacra bedobott "harmadik út", illetve "új közép" jelszavak után -, hogy a globalizációra és a társadalmi kihívásokra is tudnak egy kissé ugyan technokrata, de érvényes feleletet adni. Miért ne ők kormányozzanak tehát? - gondolhatták a nyugat-európai választók, akiket külön motiválhatott a szintén a baloldal reménységének számító demokrata Bill Clinton amerikai sikere.

Ám ha a világhelyzet változása lendítette kormányzati pozícióba a baloldalt, az is okozta kényszerű távozását. A Blair- Schröder duó pragmatikus, technokrata megközelítését elsősorban kényszerűen a nagy társadalmi elosztó rendszerek átszabására kellett alkalmazni. Európa - pontosabban a nyugat-európai gazdasági integráció - az utóbbi három évtizedben fokozatosan visszacsúszott a világgazdasági versenyben, mindeközben mélyültek a társadalmi különbségek. Gregor Gysi, a tavaly nyáron alakult német Baloldal parlamenti frakciójának vezetője nemrég olvasta a kormánypártok fejére a parlament költségvetési vitájában, hogy Németországban ma az emberek 10 százalékának a kezében van a nemzeti vagyon kétharmada, miközben a lakosság kétharmadának gyakorlatilag semmi vagyona nincs, egyik hónapról a másikra él - jobb esetben fizetéstől fizetésig, rossz esetben segélytől segélyig.

Vesztes lesz a baloldal? Igen, fennáll a veszélye - felelte a kérdésre nemrég Kurt Beck, a német szociáldemokraták elnöke, mert szerinte a baloldal is versenyorientáltan közelít meg minden témát. Ennek következménye a sajátos adóverseny: a német társasági adót például tíz év alatt 45-ről 15 százalékra, a személyi jövedelemadó felső kulcsát pedig 53-ról 42 százalékra csökkentették. Hasonló tendencia figyelhető meg egy sor nyugat- és kelet-európai országban. Alapvető változás állt be a munkaerő és a tőke viszonyában is. A szociáldemokrácia a saját, mondhatni hazai pályáján hosszú időn át eredményesen képviselte a munkaerő érdekeit - most viszont oda jutott, hogy olykor nincs kivel szemben harcba szállnia. A baloldal esélyei európai méretekben is gyengék e téren, a tőke ugyanis a globalizáció nyomán széles nemzetközi mozgástérre tett szert, a munkaerő viszont még nemzeti keretek közt is nehezen mobilizálható. Egy szerelőszalag dolgozóit nem lehet egyetlen mozdulattal interneten átutalni a világ másik sarkába, de a beruházáshoz szükséges pénzt bármikor - a globális méretekben játszó tőketulajdonosok hatalmas zsarolási potenciálra tettek szert a többnyire nemzeti keretek között, bénultan mozgó államokkal szemben.

Tarthatatlanná vált az eddigi szociális ellátási szint is, s Dániától Svédországon át Franciaországig mindenütt ez vezetett leginkább a baloldali kormányokkal szembeni növekvő ellenérzésekhez, végül a teljes vagy részleges bukáshoz. Amiben az is szerepet játszott, hogy a tömeges bevándorlás okozta társadalmi feszültségekre a baloldali pártok nem szolgáltak megfelelő válasszal - még a leginkább érintett Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában sem -, így a választóknak maradt a szélsőséges populista retorika.

Prodi
© AP
Schröder kormányzása idején a német szociáldemokraták a juttatások megnyirbálásával, a segélyezési idő lerövidítésével, a nyugdíjkorhatár emelésével igyekeztek rendbe tenni az állami elosztó rendszereket. Meg is lett az "eredménye": a 2005-ös előrehozott választások után a párt másodhegedűsként szerepelhet a kereszténydemokrata Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormányban. Reformintézkedései miatt lett népszerűtlen Olaszországban a jó másfél éve - igaz, csak egy hajszállal - hatalomra került Romano Prodi vezette balközép kormány, amely ráadásul még a mögötte álló, a mérsékelt baloldali erőktől a szélsőbalos kommunistákig és a baloldali kereszténydemokratákig terjedő koalíciós pártok széthúzásától is szenved. Prodi ezen a reformpárti baloldali erők összefogásával próbált változtatni, így alakult meg tavaly októberben Demokrata Párt néven egy gyűjtőpárt.

A francia szocialisták viszont a 2002-es katasztrofális parlamenti választási vereség óta képtelenek magukhoz térni, sőt a tavalyi elnökválasztáson ígéretesen indult Ségolene Royal bukása még inkább elmélyítette a párton belül már korábban is megmutatkozó törésvonalakat. Ráadásul hiányzik a francia szocialisták éléről a karizmatikus, határozott irányvonalat kijelölő vezető. Ezzel a gonddal küszködik a brit Munkáspárt is a tízéves kormányzás után lemondott Tony Blair tavalyi júniusi távozása óta. Utódja, a kevésbé színes egyéniségnek tartott Gordon Brown elkötelezettebb ugyan a hagyományos baloldali értékek iránt, ám ódzkodik a Blair által képviselt - a Munkáspártnak három kormányzati ciklust hozó - centrumpolitika feladásától, különösen a középre mozduló, egyre népszerűbb konzervatívok szorításában.

Zapatero
© AP
Kevesebb gondjuk van, úgy tűnik, a spanyol szocialistáknak, legalábbis a márciusi parlamenti választás közeledtével José Luis Rodríguez Zapatero pártja egyelőre még vezet a közvélemény-kutatásokban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) sem találja azonban az igazi vezetőt, Zapatero képtelen pótolni a karizmatikus Felipe Gonzálezt. A hol a politikai közép, hol a baloldal széle felé csapongó Zapatero ráadásul nemcsak a spanyol társadalmat osztotta meg egy-két intézkedésével - a homoszexuális-házasság engedélyezésével vagy a polgárháborús sebek feltépésével -, de a saját pártjában is zavart keltett. Figyelmeztető lehet ráadásul a számukra, hogy 2004-es váratlan választási győzelmüket nem maguknak, hanem az akkori jobboldali kormánypárt bakijának köszönhették - a véres madridi vasúti merényletért a kabinet a baszk szeparatistákat, és nem az iszlám terroristákat okolta.

Az európai szocialistáknak és szociáldemokratáknak elemzők szerint meg kell nevezniük azokat a közös értékeket, amelyek alapján ki tudnak alakítani együttes stratégiákat. Hubertus Heil, a német SPD 35 éves agilis főtitkára bizakodó, szerinte a szociáldemokrácia kilábal ebből a helyzetből. Pártja új programjával kapcsolatban nemrég kijelentette: reméli, ez lesz az utolsó nemzeti szintű program, a következőt az európai baloldal képviselői együtt fogják megalkotni. Ettől várják azt a politikai-társadalmi jövőképet, amelyet a baloldal felmutathat a választóknak. A címszavakat tavaly az ESZP portói kongresszusán összefoglalták ugyan "Az új, szociális Európa" meghirdetésével, de a részletekkel még adósak. Elfogadtatásuk pedig karizmatikus baloldali politikusok nélkül elképzelhetetlen.

TÁLAS ANDREA, VASS PÉTER,

WEYER BÉLA / BERLIN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Idén is fekvő padokat tesz a Deák tér mellé a Hello Wood

Idén is fekvő padokat tesz a Deák tér mellé a Hello Wood

Kurz ajánlatot tett az osztrák ellenzéknek

Kurz ajánlatot tett az osztrák ellenzéknek

Újabb értékes festmény megvásárlására készül az állam

Újabb értékes festmény megvásárlására készül az állam

Egy indián törzs tiltakozása miatt hátrált meg a Nike

Egy indián törzs tiltakozása miatt hátrált meg a Nike

Közel kétszáz hamis magyar iratot állított ki egy okmányirodai ügyintéző

Közel kétszáz hamis magyar iratot állított ki egy okmányirodai ügyintéző

Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat

Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat