Két írásuk is foglalkozik az áldíleres bohózattal (HVG, 2008. augusztus 9.). Azt megszoktuk, hogy ügyvédek gyakran vállalnak primer politikai szerepet. Azt is láthattuk már, hogy nemritkán tettestársai a lakásmaffiának. "Helmeczy - aki a szavakat elmetszi." Ez a szállóige Helmeczy Mihály (1788-1852) nyelvújítói buzgalmát csipkedte meg anno, ő ugyanis egyes magyar szavakat kegyetlenül megkurtított. Nem tudom, hogy a cikkükben említett emberünket vérségi kapcsolat köti-e Kazinczy munkatársához, de az állítható, hogy Helmeczy László a politikai szálak elmetszésének - és újrabogozásának - nagymestere. Kezdte az MDF-ben, folytatta a Fideszben, majd pártjával szembeszegülve a kisgazdákkal és a szocialistákkal szövetkezett, folyvást magas párt- és közhatalmi posztokat megkaparintva. Volt független honatya is. Majd a térségi potentát, Veres János is úgy találta, hogy ő a legalkalmasabb a megyei közgyűlés elnökének. Tempora mutantur, et nos mutamur in illis - változnak az idők, és velük együtt mi is. De ennyire? És ilyen gyorsan?

SZABÓ SÁNDOR

(BUDAPEST)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Olyan családnál járt Orbán, ahol ő figyel a falon

Olyan családnál járt Orbán, ahol ő figyel a falon

63 embert oltottak be azután, hogy egy Vas megyei rendelőben felbukkant egy kanyarós

63 embert oltottak be azután, hogy egy Vas megyei rendelőben felbukkant egy kanyarós

Az Ausztriát fixírozó Magyarországnál most Románia is nagyobbat lépett előre

Az Ausztriát fixírozó Magyarországnál most Románia is nagyobbat lépett előre

Két drón is besegített a Notre-Dame oltásába

Két drón is besegített a Notre-Dame oltásába

Facebook-kommentekben veszekszik Puzsér és Karácsony csapata

Facebook-kommentekben veszekszik Puzsér és Karácsony csapata

„Mi lenne, ha a te lányod alá fotóztak volna be?” – Nagy Blanka nyílt levelet írt Pilhál Tamásnak

„Mi lenne, ha a te lányod alá fotóztak volna be?” – Nagy Blanka nyílt levelet írt Pilhál Tamásnak