A Vajnai-üggyel kapcsolatos cikküket (HVG, 2008. július 12.) egy ponton kívánom kiegészíteni. 2000-ben az Alkotmánybíróság (AB) - egyebek között - a strasbourgi emberi jogi bíróság 1999-es Rekvényi-ítéletére alapozva foglalt állást az önkényuralmi jelképek büntetőjogi tiltásának alkotmányossága mellett. Függetlenül attól, hogy az AB-határozat téves volt-e, vagy sem, a Vajnai-ügyben született újabb strasbourgi ítélet szükségessé teszi a kérdés ismételt felvetését. Az emberi jogi bíróság szerint Vajnai esetében a Rekvényi-ítélet nem szolgálhatott precedensül, mivel egyrészt Vajnai politikusként kívánt véleménynyilvánítási szabadságával élni, míg Rekvényi rendőr volt, másrészt Vajnai ügyében kétszer annyi idő telt el a rendszerváltás óta, mint a korábbi esetben. A Vajnai-ítélet új helyzetet teremt az AB számára. Vajnai Attila képviseletében ezért kezdeményeztem a vörös csillag használatát pönalizáló rendelkezés alkotmányellenességének ismételt vizsgálatát.

MAGYAR GYÖRGY

(BUDAPEST)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két hét múlva érkezik Budapestre Matteo Salvini

Két hét múlva érkezik Budapestre Matteo Salvini

Valljuk be: a húsvét az evésről szól

Valljuk be: a húsvét az evésről szól

A legújabb divat: a nyaraló

A legújabb divat: a nyaraló

Itt vannak az ötöslottó számai

Itt vannak az ötöslottó számai

Bíróság dönthet Kijevben Zelenszkij jelöltségének érvénytelenítéséről

Bíróság dönthet Kijevben Zelenszkij jelöltségének érvénytelenítéséről

A húsvét nem is igazán a vallásról szól, hanem rólunk, emberekről

A húsvét nem is igazán a vallásról szól, hanem rólunk, emberekről