Totális ellenőrzés alatt tartotta az állambiztonsági szolgálat Magyarországot, ám ennek bizonyítékait jórészt megsemmisítették - derül ki az iratfelmérő kormánybizottság jelentéséből. A legfrissebb HVG cikkét olvashatják.

Ügynökdosszié
Szinte minden, amit az állambiztonsági szervek tevékenységéről tudni kell a hvg.hu összeállításában.
Ha mindent kitakarítunk, ki hiszi el nekünk, hogy az üres páncélnak dolgoztunk? - vetette fel a Belügyminisztérium III/III-as, belső biztonsági csoportfőnökség 1989. december 8-ai értekezletén az egyik osztályvezető. A diktatúra állambiztonsági szolgálatainak vezetőit azonban ez nem nagyon aggasztotta: azt akarták, hogy tevékenységüknek minél kevesebb nyoma maradjon. Mindezt a III/I. csoportfőnökség, vagyis a hírszerzés vezetője, Dercze István nyíltan ki is mondta egy 1990. január közepi értekezleten: "A hírszerzést és az országot kompromittáló anyagokat, aktív intézkedési dossziékat, valamint azokat, amelyek utólag rossz fényt vethetnének ránk, meg kell semmisíteni."

A hírszerzés főnökének kijelentése azért is figyelemre méltó, mert az úgynevezett Dunagate-ügy 1990. január eleji kirobbanása után történt. Márpedig az azért volt nagy skandalum, mert egy televíziós stáb dokumentálta, hogy az állambiztonság gőzerővel semmisíti meg iratait. Emellett pedig az is kiderült, az ellenzéki szervezeteket továbbra is figyelik, sőt erről az MSZP és a kormány vezetését tájékoztatják is. A kirobbant botrány hatására a Belügyminisztérium vezetése és a Németh-kabinet ígéretet tett a megsemmisítés leállítására.

Nyilvánosságpróbák
Az állambiztonsági iratok levéltárba kerülésének, illetve nyilvánosságra hozatalának kérdése már 1989-ben foglalkoztatta a politizáló közvéleményt. Arról azonban, milyen titkosszolgálatok működnek, s azok milyen adatbázisokkal rendelkeznek, még az ellenzéki pártok szakértői sem tudtak igazán. Így nem véletlen, hogy a kerekasztal-tárgyalások idején az állampárti tárgyalóküldöttség félre tudta vezetni őket - a Kenedi-jelentés szerint szándékosan. Tovább a teljes cikkhez.
Nem ez történt - derül ki az állambiztonság iratainak sorsával foglalkozó jelentésből, amelyet egyéves munkával állított össze egy történészekből és levéltárosokból álló kormánybizottság Kenedi János vezetésével. A testület ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a Dunagate-ügyet követően nemhogy leálltak volna, inkább nagyobb fokozatra kapcsoltak a zúzógépek. Persze óvatosan, az említett hírszerzési értekezleten Dercze például kijelentette: "A közvélemény úgy tudja, a selejtezés le lett állítva. A konspiráltságra vigyázni kell." A Katonai Biztonsági Hivatalnál, illetve elődjénél, a III/IV-es csoportfőnökségen jól konspirálhattak, hiszen a jelentés szerint hiányoznak a hivatásos állományról szóló dokumentumok éppúgy, mint a szervezeti egységek dossziéi vagy például az előfelvételisekről (11 hónap katonai szolgálat után a felsőoktatásba kerülő hallgatók) szóló anyagok.

Az állambiztonság szakemberei olyan jól dolgoztak, hogy szinte lehetetlen a megsemmisítések feltárása. De biztosan így jártak a még nem irattározott anyagok, amelyek az állambiztonsági tisztek napi munkájához szükségesek voltak, azaz például 1989-es megfigyeléseket dokumentálták. A Kenedi-bizottság szerint a pusztítás ezeket érintette a legnagyobb mértékben, "az ilyen módon megsemmisített állambiztonsági iratanyag mennyiségéről még óvatos becslések sincsenek". Az irattározott dokumentumokkal kapcsolatban pedig az állambiztonsági operatív nyilvántartó osztályon folyt a tömeges iratmegsemmisítés. Ez az osztály nem is tartozott a III. főcsoportfőnökséghez, ezért a jelentéstevők szerint az ott lévő iratok megsemmisítése nyilvánvalóan nem a főcsoportfőnök vagy az állambiztonsági miniszterhelyettes utasítására történhetett. Lábjegyzetben megjegyzik, hogy akkor a nyilvántartó Gál Zoltán belügyi államtitkár (jelenleg szocialista országgyűlési képviselő) irányítása alá tartozott.

"Az állambiztonság totális ellenőrzés alatt tartotta a Magyar Népköztársaság teljes felnőtt népességét, esetenként még a kiskorúakat is" - állapította meg a Kenedi-bizottság. Csak a levélcenzúrát végző III/V. osztály nyilvántartásában egy 1968-as vizsgálat szerint mintegy 1 millió személy szerepelt. Ám az ezt dokumentáló hatalmas adatbázisok - mint például a levélellenőrzések vagy a lehallgatások - hollétéről, illetve megsemmisítéséről nem lehet tudni, ezeknek a bizottság nyomát sem találta, az utódszervezetek pedig nem számoltak el velük. A bizottság feltételezése szerint nem biztos, hogy minden adatbázis megsemmisült. Biztos például, hogy nemegyszer kerültek állambiztonsági iratok "magántulajdonba". Egy ilyen esetet bizonyítani is tudnak, ugyanis a III/II. (a kémelhárítás) egyik alkalmazottja 1990. február 9-én 15 813 kartont vett magához a nyilvántartóból, ám ezek soha nem kerültek a jogutód Nemzetbiztonsági Hivatalhoz (NBH). 1992-ben figyeltek fel az ügyre, és vizsgálatot indítottak, de az az érintett "iratgyűjtő" halála miatt eredménytelenül zárult, azaz nem lehet tudni, hol találhatók ma ezek a kartonok.

Sokat segítene a történészek munkájában, ha sikerülne rávenni a titkosszolgálatokat, hogy hozzák helyre azokat a mágnesszalagokat, amelyeken valószínűleg az egykori állambiztonsági szolgálat belső biztonsági részlegének és polgári elhárításának hálózati anyaga található. (A katonai és a polgári hírszerzés hálózatának adatai megvannak az utódszolgálatoknál, a katonai elhárításéi pedig a bizottság jelentése szerint a meglévő hálózati naplók segítségével megismerhetők.) Ezeket a mágnesszalagok három példányban őrzik az NBH-nál, ám egyelőre megfelelő hardver hiányában nem használhatóak. Az 1990 előtt számítógépen tárolt adatok egy részét letörölték még abban az évben, így nem lehet tudni, mi lett a Fantom, a Júdás, a Szivárvány, a Saturnus vagy az S fedőnevű rendszer sorsa, sőt a Szivárványról és a Saturnusról ma már azt sem tudni, egyáltalán milyen adatokat tartalmaztak.

Lehet, hogy a szolgálatok arra játszanak, hogy megvárják, amíg lejár a mágnesszalagok titkosítása - azokat ugyanis a jelenlegi minősítés szerint csak 2061-től lehetne nyilvánossá tenni. Addigra azonban nem lesznek használható állapotban, tehát az NBH az iratmegsemmisítés speciális formáját választotta: hagyja tönkremenni a mágnesszalagokat. Az egyébként meglehetősen furcsa, hogy a titkosítás - a jelentés szerint - egy olyan paragrafus alapján történt, amelynek értelmében fenntartható a titkosítás arra az adatra, amely "az azt jogszerűen birtokló szerv törvényben meghatározott feladatai ellátásához rendszeresen és elengedhetetlenül szükséges". Mivel a rendszeres használat egy használhatatlan mágnesszalag esetében nehezen képzelhető el, a minősítés nyilvánvalóan tévedésből hivatkozhat csak erre a paragrafusra. Az viszont a szolgálatok titkosítási hajlamát nézve nem kétséges, hogy ha akarnak, találnak másikat.

A titkosítási hajlamra számtalan groteszk példa található azok között a dokumentumok között, amelyeket továbbra is, akár évtizedekre, el szeretnének zárni a köz elől. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat például továbbra is minősített dokumentumként tartja magánál elődjének, a III/V. csoportfőnökségnek a keletnémet társszerv Stasival való 1964-es együttműködéséről szóló anyagokat, mégpedig arra a törvényi helyre való hivatkozással, hogy az adatok nyilvánosságra kerülése sértené Magyarország nemzetközi érdekeit. Mindezt egy olyan szolgálattal kapcsolatban, amelynek már az állama is megszűnt, ráadásul minden valószínűség szerint ez az irat Németországban szabadon kutatható. Különös az 1970-es évek bolgár-magyar titkosszolgálati együttműködésének titkosítása is. Nemkülönben azé az iraté, amely a hetvenes évek végén Magyarországon tartózkodó Carlos nevű terrorista operatív figyelése közben elkövetett hibákról szól. De a Katonai Felderítő Hivatal sem akart lemaradni társszolgálatától, náluk például olyan irat van titkosítva, amely a keletnémet fiatalok közötti, a beszervezés lehetőségét feltáró, úgynevezett tippkutatásról szól - az 1951-es berlini VIT-en. Az pedig végképp érthetetlen, miért is van titkosítva 2019-ig a Belügyminisztériumnak az MSZMP politikai bizottsága elé került 1969. októberi jelentéséből az állambiztonságról szóló rész.

Azért vannak még olyan titkosított adatok, amelyeknek nyilvánosságra kerülése meglepetéssel szolgálhat. Ezek persze főleg a hálózati információk, például a polgári és a katonai hírszerzés ügynökeiről. Mindkét körben jelentős képviseletük volt például az újságíróknak, Magyarországon éppúgy, mint külföldön (a hírszerzők az országon belül is működtettek különböző hivatalokban, szervezetekben úgynevezett rezidentúrákat). A polgári hírszerzésnek voltak emberei az újságíró-szövetségben éppúgy, mint az MTI-ben, a katonai felderítés pedig külön sajtó alosztályt tartott fenn, amelyhez a nyolcvanas években hetven-kilencven, többé-kevésbé ismert újságíró tartozott. A külföldi tudósítók nagy része a két szervezet valamelyikének hálózatában volt, s elosztásukról, szolgálati helyeikről évente egyeztetett a két hírszerző szolgálat.

RIBA ISTVÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Társadalom

Nyilvánosságpróbák

Az állambiztonsági iratok levéltárba kerülésének, illetve nyilvánosságra hozatalának kérdése már 1989-ben...

Egy részeg férfi megvert egy gyereket, mert kicsúfolta

Egy részeg férfi megvert egy gyereket, mert kicsúfolta

Egy férfi elfelejtette, hogy házas, ezért újra elvette a feleségét

Egy férfi elfelejtette, hogy házas, ezért újra elvette a feleségét

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Tarlós gyűjtötte össze elsőként az ajánlásokat

Tarlós gyűjtötte össze elsőként az ajánlásokat

Boris Johnson: Az utolsó pillanatig bizonytalan, mi lesz a Brexittel

Boris Johnson: Az utolsó pillanatig bizonytalan, mi lesz a Brexittel