Az etikai testületek döntései, állásfoglalásai szigorúan belügyek maradnak - cikkük (HVG, 2008. szeptember 20.) eme általánosító megállapítása sajnálatosan téves. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) hatályos alapszabálya szerint "A MOK etikai bizottsága(i) a MOK hivatalos lapjában - döntésük alapján - közzétehetik jogerős marasztaló határozatukat személyazonosításra alkalmatlan módon". A köztestület 1994. évi megalakulása óta eltelt időben az általános tanulsággal szolgáló döntések, valamint a MOK etikai kollégiumának, illetve országos etikai bizottságának állásfoglalásai a kamara hivatalos lapjából megismerhetőek voltak, és jelenleg - visszamenőlegesen - is azok. Ha a szerző valamennyi jogerősen lezárult etikai eljárás jogerős döntései teljes körű közzétételének a hiányát kifogásolja, úgy a személyhez fűződő jogok, személyes adatok védelmének általános elvén túl arra is fel kell hívnunk a figyelmét, hogy az etikai eljárásokban a közigazgatási eljárásokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Miután az etikai eljárások bírósági jogorvoslati fórummal is rendelkeznek, ezért számos etikai eljárás csak bírósági szakban zárul le jogerősen. Így a szerző kritikája részben a közigazgatási bíróságok ítéleteire vonatkozik. A szerző végül is arra a következtetésre jut, hogy "a potenciális betegek így sosem tudhatják meg, milyen is az etikátlan orvosi magatartás". Az etikátlan orvosi magatartásformák elsősorban nem konkrét etikai ügyekben született határozatok közzétételéből ismerhetők meg, hanem a határozatok meghozatalának alapjául szolgáló anyagi jogi szabályokból.

HARSÁNYI LÁSZLÓ

ELNÖK MOK ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG (BUDAPEST)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ashley Cole visszavonul

Ashley Cole visszavonul

Gibraltár elutasította az iráni tartályhajó visszatartását

Gibraltár elutasította az iráni tartályhajó visszatartását

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Trumpot tényleg érdekli Grönland megvásárlása

Trumpot tényleg érdekli Grönland megvásárlása

37 fokban ünnepelhetünk holnap

37 fokban ünnepelhetünk holnap